Like a bird trapped in a cage 10

Amikor reggel fölébredtem, kíváncsi voltam, ma kik lesznek itthon. Reméltem, hogy JR nem lesz itthon, mert eléggé kínos hangulat alakult ki köztünk. MinHyun meg egész végig piszkálna, vagy befogna munkára. A végén rávesz a takarításra.

Amikor kimentem, üresen találtam a házat. A fürdő is üres volt. Gondoltam, Ren biztos alszik, de azért leellenőriztem. Benyitottam a háromágyas szobába. Döbbenten néztem, hogy Ren helye is üres. Akkor biztos üres a ház. Megreggeliztem, majd leültem a kanapéra olvasni.

Igazán hagyhattak volna valami üzenetet, hogy elmentek, vagy hogy mikor jönnek vissza. Akkor legalább főztem volna valamit, de így nem álltam neki. Lehet hogy csak este jönnek haza.

Elgondolkoztam, hogy vajon hova mennek ilyenkor. Egyáltalán mit csinálnak!? Ren azt mondta, hogy ők a jó fiúk. Úgyhogy pláne nem volt ötletem.

Egyszer csak egy alak lépett ki a folyosóról, mire ijedten felsikítottam. Aron ijedten felkiáltott, gondolom nem számított erre a lépésemre.

- Úristen, Aron – kaptam a szívemhez, ami hevesen dobogott a kezem alatt. – Azt hittem üres a ház. Megijesztettél.

- Ezt én is mondhatnám, nem tudtam mi bajod – mondta Aron, majd leült mellém. Kivette a kezemből a könyvet, és elkezdte forgatni a kezében.

- Jó könyv – állapította meg. – Az egyik kedvencem.

- Ez a tiéd? – kérdeztem döbbenten.

- Aha, a legtöbb könyv itt az enyém.

- Ennyire szerettek olvasni?

- Aha. Bár JR jobban szereti a képregényeket.

- Értem… Mikor jönnek vissza?

- Olyan kettő körül. Mint mindig.

Aron fölállt, és elindult a konyha felé. Ott bekapott egy-két falatot, majd elment a szobájába. Aztán amikor láttam, hogy más ruha van rajta, rájöttem, hogy átöltözött. Megint leült mellém.

- Te nem akarsz átöltözni?

- De, csak… - arra gondoltam, lehet, hogy ráveszem, hogy otthonról elhozhassak pár cuccot. – Jobban érezném magam a saját ruháimban.

Rám nézett, persze értette a célzást.

- Figyelj – kezdett bele. – Elmehetünk a lakásodhoz. De ígérd meg, hogy nem szöksz meg, cserébe én is megígérek valamit.

- Jó – vágtam rá. – Mit?

- Jövő hét végén elmehetsz.

Ezen elgondolkoztam. Végül is semmit nem veszíthetek. És saját cuccaimmal ezt könnyebben kibírom.

- Áll az alku – feleltem.

- És ha már megígérted, hogy nem próbálsz meg elszökni, bemehetnénk a városba is.

- Jó ötlet – feleltem, és örültem, hogy nem kell egész nap itt kuksolnom. – Most mehetünk? – kérdeztem, mire Aron elmosolyodott.

- Persze. De szerintem azért öltözz át – mutatott MinHyun pólójára, mire elnevettem magam. Bementem a szobába, és magamra húztam barackszínű miniruhám, fölhúztam a cipőmet, és kezembe kaptam a táskámat. Amúgy ellenőriztem. Nem hiányzott belőle pénz, csak a telefonom.

Amikor kiértem, Aron éppen zsebre vágott pár cuccot, és indulásra készen nézett rám.

- Mehetünk – mondtam.

Némán haladtunk lefelé a lépcsőházban. Aztán amikor a bejárati ajtóhoz értünk, elővett egy kulcsot, kizárta, és úgy mentünk ki.

- Miért van az – kérdeztem, - hogy minden ajtót be lehet zárni, csak a fürdőt nem?

Aron elnevette magát.

- Na most már tényleg kezdem azt hinni, hogy rád nyitott JR.

Sóhajtottam egyet. – Ne kezdd te is!

- Nyugi – mondta. – Nem leszek olyan, mint MinHyun.

- Remélem is.

- Na, merre laksz? – csapta össze tenyerét.

- Arra – mutattam, majd elindultunk.

Csendben, de békésen sétáltunk a lakásom irányába. Csak néha mutogattam neki, hogy merre menjünk. Már elég közel jártunk a lakásomhoz, amikor valami zajt hallottam egy kis utca felől. Odakaptam a fejem, és ijedten ugrottam hátra egyet.

Aron megragadta a kezem. Kérdőn néztem rá.

- Bocs – engedte el a kezem – csak azt hittem el akarsz szökni.

- Nem – ráztam a fejem. – Csak megijedtem. Megígértem, hogy nem szököm el.

- Tudom, de kinézem belőled, hogy kicselezel minket.

Elnevettem magam, majd mentünk tovább.

Kissé kínosan éreztem magam, de szerencsére megérkeztünk a lakásomhoz. Kivettem a táskámból a kulcsot, majd kizártam az ajtót.

Jó volt újra itthon lenni, habár nem voltam olyan sok ideig messze. Aron megdicsérte a lakásomat, aztán fogtam egy sporttáskát és elkezdtem belepakolni a ruhákat. A fürdőszobából is elraktam egy csomó mindent, még törölközőt is. Közben Aron kényelembe helyezte magát.

Eszembe jutott, hogy tele van a hűtőm, úgyhogy azokat a cuccokat, amikről tudtam, hogy két hét alatt megromlik, elraktam. Át is öltöztem, mert azért ez a ruha nem éppen alkalmas a városban sétáláshoz. Inkább fölkaptam egy farmer rövidnadrágot egy fölsővel, amihez fölkaptam egy mellényt, végül pedig egy tornacipőt.

- Csini vagy – jegyezte meg Aron, amikor indulásra készen megálltam előtte.

- Kösz – feleltem, majd elindultam az ajtó irányába. Előttem lépett ki, majd bezártam az ajtót.

- Előbb menjünk haza – ajánlotta – hogy lepakolhass, aztán bemegyünk a városba, jó?

- Jó.

Így is történt. Lepakoltam a cuccaimat a „szobámba”, ami most hivatalosan is az enyém lesz két hétig. A kaját bedobtam a hűtőbe, aztán indultunk is.

Olyan helyekre mentünk, ahol én még nem jártam. Nagyon élveztem, hogy Aron megmutatja a kedvenc helyeit Szöulban, sőt, még a kedvenc könyvesboltját is megmutatta, ahol még vásároltunk is. Délután Aron fölhívta a többieket, hogy jöjjenek a városba. Megbeszélték, hogy hol találkozzunk.

Addig leültünk kint egy kávézóba, mert Aron meghívott egy italra. Amikor befejeztük, még beszélgettünk egy kicsit, majd amikor megjöttek a többiek, fölpattantunk és elindultunk.