- Mi ez itt? – kérdezte egy idegen hang. Ne már, azt hittem
egyedül vagyunk itt!
- Eszednél vagy? Mit csinálsz?
- Az ott egy csaj volt? És bezártad?
- Úristen.
Na jó. Egy csomó srác beszélgetett kint. Fogalmam sem volt
hányan vannak, de több mint 4-en.
- Nyugi, mindent megmagyarázok. Megszereztem a telefonszámát
– közölte izgatottan az elrablóm.
- A csajnak? – kérdezte értetlenül az egyik fiú.
- Nem, hanem a pasasnak! De menjünk be a szobába, mert a
csaj hall minket, és nem akarom, hogy kihallgasson bennünket.
Mozgolódást hallottam. Aztán néma csönd. Így már tényleg nem
hallottam őket. Pedig kíváncsi lettem volna, miért kíváncsiak egy pasi telefonszámára.
Hirtelen arra gondoltam, hogy elkezdek ordítani. Bár úgysem
engednek el, max megvernek, vagy még rosszabb… Odamentem az ablakhoz. Jó
magasan voltam. De kimászni sem tudtam volna sehol, mert nem volt semmi cső
vagy csatorna, vagy akármi, amin le tudtam volna mászni. És ha lett volna, sem
biztos hogy vagyok olyan bátor hogy lemásszak.
A vészjósló felhők már eltűntek az égről, így tisztán
lehetett látni a holdat. Az utcán csökkent a forgalom, csak néha-néha bukkant
föl egy-két autó, esetleg egy részeges társaság.
Lerúgtam magamról a cipőt, és befeküdtem az ágyba. Nem
voltam álmos. Egy kicsit sem. Azon gondolkoztam, hogy mi rosszat tettem. Kinek
a telefonszámára kíváncsiak a fiúk? A választ sejtettem. Az a pasas a bárból. Ő
adta meg ma a számát. Erre azonnal elrabolnak… Vagyis elcsábítanak, és bezárnak
egy szobába. Ilyen nincs. Miért nem kérte el egyszerűen a számát? Megadtam
volna. Vagy mégsem?
Sóhajtottam egy nagyot. Miért nem maradtam otthon? Kellett
nekem eljönnöm éjszaka közepén… Egyedül. Ae Cha-val kellett volna jönnöm. Ő
jobban ért ehhez, csak hát nyaralni van, és túlságosan unatkoztam. Miért nem
kölcsönöztem ki egy DVD-t és csináltam popcornt? Mert az túl hétköznapi lett
volna… Jaj de hülye vagyok.
Sokáig forgolódtam az ágyban. A ruhám nem volt kényelmes. És
amúgy is féltem egyedül egy sötét szobában, ráadásul idegen fiúk házában.
Az éjjel vagy 2-3 órán keresztül még ébren voltam. Csak néha
hallottam lépteket, de olyankor hevesen kezdett verni a szívem a félelemtől,
hogy esetleg bejönnek. De nem jöttek. Amit kicsit furcsállottam. Aztán végre
elaludtam.
Reggel bevilágított a nap a szobába. Kintről mozgolódást
hallottam, úgyhogy lassan kiszálltam az ágyból. Nagyon sok időbe telt, mire
összeszedtem magamat, és elkezdtem dörömbölni az ajtón, és kiabálni.
- Légyszi engedjetek ki! Nem várhatjátok el, hogy egész nap
itt üljek! Ki kell mennem a mosdóba és éhes is vagyok! Kérlek! Nem…
- Menj el az ajtótól! –hallottam egy fiú hangját.
Gyorsan hátraléptem az ágy végébe, és a falnak dőltem. Az
ajtóban kattant a zár, majd belépett egy fiú. Nem az volt, aki elcsábított.
Elég álmos feje volt, mintha két perce kelt volna. Egy fekete póló meg egy
boxer volt csak rajta.
- Kérlek ne kiabálj, a legtöbben még alszanak – mutatott a
háta mögé. Aszta. Tök rendesnek tűnt. Esze ágában sem volt bántani.
- Ó. Bocsi – feleltem halkan. Megrázta a fejét, mintha csak
annyit mondana, hogy semmi baj.
- Ki kell menned? – kérdezte.
- Mi? Ja, igen. A mosdóba.
Bólogatott, majd kitárta előttem az ajtót. Amikor kiléptem a
szobából, a folyosó felé mutatott, és azt mondta:
- Jobbra az első ajtó. – Elindult a konyha felé. Én a bejárati
ajtóra néztem. Vajon nyitva van? Könnyen ki tudnék szökni. Egy próbát megér.
Amikor tettem pár lépést a bejárati ajtó felé, a srác a
konyhából csak annyit mondott:
- Be van zárva. De azért csekkolhatod.
Döbbenten és kicsit ijedten néztem rá. Mosolygott. Így hát
elindultam a mosdó felé. Mert tényleg szükségem volt rá. WC-re is elmentem,
aztán megmostam az arcomat. A fürdőben egy ablak sem volt, tehát innen sem
menekülök. Még egy kis ideig elidőztem bent, aztán kiléptem.
Beleütköztem valakibe a folyosón. Az elrablómba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése