Like a bird trapped in a cage 10

Amikor reggel fölébredtem, kíváncsi voltam, ma kik lesznek itthon. Reméltem, hogy JR nem lesz itthon, mert eléggé kínos hangulat alakult ki köztünk. MinHyun meg egész végig piszkálna, vagy befogna munkára. A végén rávesz a takarításra.

Amikor kimentem, üresen találtam a házat. A fürdő is üres volt. Gondoltam, Ren biztos alszik, de azért leellenőriztem. Benyitottam a háromágyas szobába. Döbbenten néztem, hogy Ren helye is üres. Akkor biztos üres a ház. Megreggeliztem, majd leültem a kanapéra olvasni.

Igazán hagyhattak volna valami üzenetet, hogy elmentek, vagy hogy mikor jönnek vissza. Akkor legalább főztem volna valamit, de így nem álltam neki. Lehet hogy csak este jönnek haza.

Elgondolkoztam, hogy vajon hova mennek ilyenkor. Egyáltalán mit csinálnak!? Ren azt mondta, hogy ők a jó fiúk. Úgyhogy pláne nem volt ötletem.

Egyszer csak egy alak lépett ki a folyosóról, mire ijedten felsikítottam. Aron ijedten felkiáltott, gondolom nem számított erre a lépésemre.

- Úristen, Aron – kaptam a szívemhez, ami hevesen dobogott a kezem alatt. – Azt hittem üres a ház. Megijesztettél.

- Ezt én is mondhatnám, nem tudtam mi bajod – mondta Aron, majd leült mellém. Kivette a kezemből a könyvet, és elkezdte forgatni a kezében.

- Jó könyv – állapította meg. – Az egyik kedvencem.

- Ez a tiéd? – kérdeztem döbbenten.

- Aha, a legtöbb könyv itt az enyém.

- Ennyire szerettek olvasni?

- Aha. Bár JR jobban szereti a képregényeket.

- Értem… Mikor jönnek vissza?

- Olyan kettő körül. Mint mindig.

Aron fölállt, és elindult a konyha felé. Ott bekapott egy-két falatot, majd elment a szobájába. Aztán amikor láttam, hogy más ruha van rajta, rájöttem, hogy átöltözött. Megint leült mellém.

- Te nem akarsz átöltözni?

- De, csak… - arra gondoltam, lehet, hogy ráveszem, hogy otthonról elhozhassak pár cuccot. – Jobban érezném magam a saját ruháimban.

Rám nézett, persze értette a célzást.

- Figyelj – kezdett bele. – Elmehetünk a lakásodhoz. De ígérd meg, hogy nem szöksz meg, cserébe én is megígérek valamit.

- Jó – vágtam rá. – Mit?

- Jövő hét végén elmehetsz.

Ezen elgondolkoztam. Végül is semmit nem veszíthetek. És saját cuccaimmal ezt könnyebben kibírom.

- Áll az alku – feleltem.

- És ha már megígérted, hogy nem próbálsz meg elszökni, bemehetnénk a városba is.

- Jó ötlet – feleltem, és örültem, hogy nem kell egész nap itt kuksolnom. – Most mehetünk? – kérdeztem, mire Aron elmosolyodott.

- Persze. De szerintem azért öltözz át – mutatott MinHyun pólójára, mire elnevettem magam. Bementem a szobába, és magamra húztam barackszínű miniruhám, fölhúztam a cipőmet, és kezembe kaptam a táskámat. Amúgy ellenőriztem. Nem hiányzott belőle pénz, csak a telefonom.

Amikor kiértem, Aron éppen zsebre vágott pár cuccot, és indulásra készen nézett rám.

- Mehetünk – mondtam.

Némán haladtunk lefelé a lépcsőházban. Aztán amikor a bejárati ajtóhoz értünk, elővett egy kulcsot, kizárta, és úgy mentünk ki.

- Miért van az – kérdeztem, - hogy minden ajtót be lehet zárni, csak a fürdőt nem?

Aron elnevette magát.

- Na most már tényleg kezdem azt hinni, hogy rád nyitott JR.

Sóhajtottam egyet. – Ne kezdd te is!

- Nyugi – mondta. – Nem leszek olyan, mint MinHyun.

- Remélem is.

- Na, merre laksz? – csapta össze tenyerét.

- Arra – mutattam, majd elindultunk.

Csendben, de békésen sétáltunk a lakásom irányába. Csak néha mutogattam neki, hogy merre menjünk. Már elég közel jártunk a lakásomhoz, amikor valami zajt hallottam egy kis utca felől. Odakaptam a fejem, és ijedten ugrottam hátra egyet.

Aron megragadta a kezem. Kérdőn néztem rá.

- Bocs – engedte el a kezem – csak azt hittem el akarsz szökni.

- Nem – ráztam a fejem. – Csak megijedtem. Megígértem, hogy nem szököm el.

- Tudom, de kinézem belőled, hogy kicselezel minket.

Elnevettem magam, majd mentünk tovább.

Kissé kínosan éreztem magam, de szerencsére megérkeztünk a lakásomhoz. Kivettem a táskámból a kulcsot, majd kizártam az ajtót.

Jó volt újra itthon lenni, habár nem voltam olyan sok ideig messze. Aron megdicsérte a lakásomat, aztán fogtam egy sporttáskát és elkezdtem belepakolni a ruhákat. A fürdőszobából is elraktam egy csomó mindent, még törölközőt is. Közben Aron kényelembe helyezte magát.

Eszembe jutott, hogy tele van a hűtőm, úgyhogy azokat a cuccokat, amikről tudtam, hogy két hét alatt megromlik, elraktam. Át is öltöztem, mert azért ez a ruha nem éppen alkalmas a városban sétáláshoz. Inkább fölkaptam egy farmer rövidnadrágot egy fölsővel, amihez fölkaptam egy mellényt, végül pedig egy tornacipőt.

- Csini vagy – jegyezte meg Aron, amikor indulásra készen megálltam előtte.

- Kösz – feleltem, majd elindultam az ajtó irányába. Előttem lépett ki, majd bezártam az ajtót.

- Előbb menjünk haza – ajánlotta – hogy lepakolhass, aztán bemegyünk a városba, jó?

- Jó.

Így is történt. Lepakoltam a cuccaimat a „szobámba”, ami most hivatalosan is az enyém lesz két hétig. A kaját bedobtam a hűtőbe, aztán indultunk is.

Olyan helyekre mentünk, ahol én még nem jártam. Nagyon élveztem, hogy Aron megmutatja a kedvenc helyeit Szöulban, sőt, még a kedvenc könyvesboltját is megmutatta, ahol még vásároltunk is. Délután Aron fölhívta a többieket, hogy jöjjenek a városba. Megbeszélték, hogy hol találkozzunk.

Addig leültünk kint egy kávézóba, mert Aron meghívott egy italra. Amikor befejeztük, még beszélgettünk egy kicsit, majd amikor megjöttek a többiek, fölpattantunk és elindultunk. 

Like a bird trapped in a cage 9

Sikítottam egy nagyot, mire bevágta az ajtót.

- Bocs – röhögött az ajtó mögül.

- Elment az eszed! ? – kiabáltam. – Nálatok nem szokás kopogni!?

- Őszintén? Nem – nevetett.

- Ez nem vicces! – Vajon mennyit látott belőlem?

- Na miért hívtál? – kérdezte.

- Biztos nem azért, hogy benyiss!

- Nem szállnál le a témáról? Mondtam, hogy bocs.

- Jó, szóval… nincs törölközőm.

- Adjak?                            

- Szerinted!?

- Jó, jó, egy pillanat.

Csöndben vártam, bár még mindig nem jöttem ki a zuhanyzóból.

- Öhm, és mégis hogy képzelted, hogy adom oda? – kérdezte.

- Mondjuk résnyire nyisd ki az ajtót, és dobd le a földre a törölközőt.

- Oké.

JR pont úgy csinálta, ahogy mondtam. Amikor becsukódott az ajtó, gyorsan odaszaladtam, és magamra tekertem a törölközőt. A kezembe fogtam a ruhát, majd kiléptem a nappaliba.

- Kaphatnék valamit, amit pizsamának használhatnék? Mondjuk egy nagy pólót?

- Persze. MinHyunnak vannak hosszabb pólói. Abból keresek egyet – mondta, majd bement a kétágyas szobába. Addig én a többi holmimat ledobtam az ágyamra, majd törölközőben visszamentem. JR zöld pólóval tért vissza. – Ez megfelel?

- Tökéletesen – válaszoltam, majd elvettem tőle.

- Mindjárt itt lesznek a fiúk – figyelmeztetett JR.

- Kérlek – néztem rá. – Ami ma történt, az maradjon köztünk.

- Melyik része?

- Mindegyik része.

- És akkor mit mondjunk, mit csináltunk?

- Megnéztünk két filmet. Más nem történt, oké? – kérdeztem.

- Oké – válaszolt.

Abban a pillanatban nyílt ki az ajtó, és toppantak be a fiúk. Tisztára ledöbbentek, hogy így látnak.

- Lám, lám, mégis huncutkodtatok? – kérdezte MinHyun, majd végigmért mindkettőnket. Szeme megakadt a póló(já)n, ami a kezemben volt.

- Hé! Az ott nem az enyém?

- De – válaszolta JR. – Tekintve hogy elmosogatott helyetted, nem nagy dolog kölcsönadni egy pólót.

- Jó, de az a kedvenc pólóm! – akadt ki.

- Tessék – dobtam oda neki. – Akkor adj valami mást. – De visszadobta nekem.

- Nem, nyugodtan aludhatsz benne.

- Oké, akkor én most elvonulok a szobámba. Kérlek ne nyissatok be, mert öltözöm jó? – és JR-ra néztem.

Aron nevetve elindult a szobája felé, és megkérdezte:

- Miért, csak nem rád nyitott JR zuhanyzás közben?

- Az kéne még – mondtam, és becsuktam magam után az ajtót, hogy ne tudjanak leolvasni semmit az arcomról.

JR csak kint röhögött. Remélem ezzel nem árulta el magát. Gyorsan átöltöztem. A póló elég hosszú volt – hosszabb mint a barack színű miniruhám.

Fáradtan estem le az ágyra. Kintről még hallatszott a fiúk nevetése, és ez segített álomba ringatni.

Like a bird trapped in a cage 8

Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam le a lépcsőn. Mire leértem, már úgy lihegtem, mintha több kilométeren keresztül üldöztek volna. Odarohantam az ajtóhoz, és megpróbáltam kirántani. Nem ment. Ezt nem hiszem el! Úgy tudtam, ezek belülről nyílnak, csak kívülről nem. Mi a franc ez itt!? Idegesen kutattam egy hátsó kijárat után, de nem találtam. Megint rohantam fölfelé.

Nem álltam meg, amíg a legtetejére nem értem. A legfölső emeleten még volt baloldalt egy lakás, szemben a falat üvegablak borította. Ide rogytam le.

Fölhúztam két térdemet, nekidőltem a falnak, és az az arcomat a kezembe temettem. Könnyeim akaratlanul is előtörtek.

Már egy ideje itt ülhettem, amikor lépteket hallottam. Nem néztem föl. Hallottam, hogy leül mellém, átölelte a vállam. Fölismertem az illatát, bár eléggé egyértelmű, hogy JR volt az.

Magához húzott, ezért pólójába kapaszkodva a mellébe fúrtam az arcom, és úgy sírtam, teljesen eláztatva fölsőjét. JR mit sem törődve ezzel egyik kezével ölelt, míg a másikkal a fejemet simogatva nyugtatott.

Fogalmam sincs mennyi ideig ülünk így ott, de kezdett egyre sötétebb lenni. Amint abbahagytam a sírást, JR elengedett, és fölállt.

- Gyere menjünk – szólt, majd odanyújtotta a kezét, amit én elfogadtam, így fölhúzott. Nem mertem a szemébe nézni. Még mindig nem engedte el a kezem, miközben haladtunk lefelé.

Amikor a lakásba értünk, észrevettem a foltokat JR pólóján.

- Jaj – húztam végig a kezem a pólóján. – Ez tiszta víz lett. Sajnálom.

- Semmi baj – mondta, majd legnagyobb döbbenetemre lekapta magáról a pólót, és a kanapé végébe dobta. – Ügy elintézve – mosolygott, amitől még nagyobb zavarba hozott. – Nem szeretnél lezuhanyozni?

- De, az jól esne.

Bementem a fürdőbe, és magamra csuktam az ajtót. Gyors levettem ruháimat, majd beálltam a zuhanyba. Jó meleg vízzel áztattam magam, ami nagyon jól esett. A meleg zuhany felfrissített, és segített megnyugodni. Amikor elzártam a csapot, kisebb sokkot kaptam. Ez nem lehet igaz.

Nem kértem törölközőt. Most mi a francot csináljak!? Ilyen ciki helyzetbe is csak én tudok kerülni. Végül is nem tehettem mást. Kinyitottam a zuhanykabin ajtaját éppen annyira, hogy ki tudjam dugni a fejem. Aztán hangosan szólítottam JR-t.

- Mi az? – kérdezte, és benyitott.

Like a bird trapped in a cage 7

Ma éjjel jobban aludtam. Amikor reggel kimentem, hárman ültek az asztalnál: BaekHo, Aron és Minhyun.

- Jó reggelt! – köszöntek, amit én is viszonoztam.

- A többiek? – kérdeztem, majd teljesen otthonosan érezve magam elkezdtem enni.

- JR már korán elment, Ren meg alszik szokás szerint – felelte BaekHo.

- Hogyhogy elment JR ilyen hamar?

- Na mi van hiányolod? –vigyorgott rám Minhyun, mire a többiek is.

- Nem – feleltem komolyan. – Csak kíváncsi voltam, mit tud ilyen korán csinálni.

- Azt bízd csak rá – felelte Aron.

- Oké –feleltem, és folytattam a reggelit.

JR csak fél háromkor állított be, akkor viszont az összes többi tag ment el. MinHyun még visszaszólt az ajtóból.

- Használjátok ki az alkalmat, hogy tiétek a ház – vigyorgott ránk MinHyun. – Hana reggel úgyis hiányolt – nézett JR-ra.

- Nem igaz! – fakadtam ki. – Csak arról érdeklődtem, hogy hol vagy.

- Mondj amit akarsz. De nem tagadhatod, hogy egész reggeli alatt ő volt a téma.

- Igen, mert csak annyit beszéltünk, hogy ki merre van!

- Hana, miért próbálod kimagyarázni magad? Ez már gyanús.

- Na jó, most már tényleg menjetek – szólt idegesen JR.

- Ne feledjétek, azt csináltok amit akartok – szólt Minhyun.

- Jaja, de csak ésszel ám! – szólt BaekHo. – És védekezzetek… A hideg ellen.

- Na húzz innen – lökte meg JR. – Nyár közepe van.

- Jól van, most már megyünk – mondta Minhyun.

- Épp ideje – morogta JR, majd becsukta az ajtót.

JR még várt pár pillanatot, míg a többiek tényleg elmentek, majd felém fordult.

- Vegyük fontolóra az ötleteiket? – nézett rám. Nem tudtam eldönteni, hogy komolyan gondolja-e vagy sem, de miután elmosolyodott, rájöttem, hogy ugrat.

- Hülye – löktem meg finoman, és én is elmosolyodtam.

- Na most komolyan mit csináljunk? – kérdezte.

- Nézzünk egy filmet – ajánlottam, majd levágódtam a kanapéra, és megpaskoltam magam mellett a helyet. Úgy láttam tetszett neki az ötlet. Odament a polchoz, felmutatott két DVD-t, amik közül választhattam. De mivel nem sikerült dűlőre jutnom, elhatároztuk, hogy megnézzük mindkettőt.

A két film alatt nem szóltunk semmit, de nem is volt baj, eléggé lekötöttek. Mire véget ért a második is, már kezdett sötétedni.

- Na jó, én hulla fáradt vagyok – jegyezte meg JR. – Elmegyek, letusolok.

- Oké.

Némán figyeltem, ahogy elvonul a szobájába, majd a fürdőbe. Amikor hallottam, hogy megengedi a vizet, akcióba lendültem.

A bejárati ajtóhoz rohantam. Nem rémlett, hogy bezárták volna. És valóban. Amikor lenyomtam a kilincset, kinyílt az ajtó.

Like a bird trapped in a cage 6

Egy idő után arra figyeltem fel, hogy ismerős zene szól. Hirtelen rájöttem, hogy az a csengőhangom, úgyhogy valószínűleg csörög a telefonom. Egyből felugrottam és kirohantam a nappaliba. JR is felém tartott kezében a mobilommal.

- Vigyázz mit mondasz – figyelmeztetett. Felvettem.

- Igen? – kérdeztem, majd a kezemmel befogtam a másik fülem, mert a TV eléggé hangosan szólt.

- Szia!

- Ae Cha! – Minhyun lehalkította a TV-t, ezért hálásan néztem rá.  – Mi újság? Milyen a nyaralás?

 - azonnal feldobódtam.

- Nagyon jó volt, csak kár, hogy haza kellett jönni.

- Ja, már otthon vagy?

- Aha, egy órája érkeztünk meg. Arra gondoltam, hogy holnap találkozhatnánk, és akkor mesélhetnék.

- Izé, nem vagyok otthon… - feleltem kínosan.

- Hol vagy? – kérdezte döbbenten. Először Aronra néztem, majd Minhyunra, végül JR-ra.

- A pasimnál – böktem ki, miközben a padlót vizslattam. Gyorsan ki kellett találnom valami hihető történetet.

- Mi? Ez komoly?

- Aha…

- És most ott vagy nála?

- Igen itt vagyok nála, mert meghívott egy-két hétre magához, mert nem Szöul-ban lakik.

- Hát hol lakik?

- Öhm… Suwonban. – böktem ki az első várost, ami eszembe jutott.

- Úúúú! De jó neked! És hogy néz ki? Rendes? Mióta tart? – annyira felpörgött, hogy elnevettem magamat. A láttam, hogy a fiúk egyszerre néznek rám, amitől kicsit zavarba jöttem.

- Hát öhm…nem bírom elmondani hogy néz ki, majd ha találkoztok, meglátod. Hát, már egy ideje alakulgat –hadováltam össze-vissza mindent.

- Rendes?

- Szerinted? – nevettem fel újra.

- Jó, jó, értem. Fúúú, alig várom, hogy találkozzunk és mindent elmondhassak! Olyan sok jó képet csináltam, egyszerűen annyira gyönyörű Jeju. És ha tudnád milyen sok jó pasi van ott! Ami a legjobb, hogy mind fürdőruhában! – felnevettem.

- Azért a tájról is csináltál képet, vagy csak a fiúkról?

- Háát…akad néhány…a fiúk mögött. – tette hozzá, mire én nevetve ráztam a fejem. – Egyszer neked is el kell jönnöd ide a barátoddal! Én még a családdal is irtó jól éreztem magam, de most le kell tennem, mert a papa vendégeket vár és azt hiszem megjöttek. Na szia!

- Szia! – és letette. Én a telefont automatikusan zsebre vágtam.

A mindhárman engem néztek, Minhyunnak még kicsit a szája is tátva maradt.

- Mi az? – kérdeztem.

- Semmi – felelte Aron. – Csak most láttunk először mosolyogni és nevetni. – én erre megint elmosolyodtam, majd elindultam a szobámba, hogy folytassam az olvasást.

- Hé! – ragadta meg a csuklóm Aron.

- Mi van? – kérdeztem, erre Aron a kezét maga elé tartotta a kezét, jelezve, hogy kér valamit, és akkor rájöttem, hogy kéri vissza a telefonomat. Amikor nem léptem semmit, mert hirtelen nem tudtam mit kitalálni, JR elindult felém, mire én hátraléptem és neki ütköztem a falnak. Egy kézzel lefogta mindkét kezem, másik kezével benyúlt a zsebembe és kivette a telefonomat.

- Fogadj szót a pasidnál. – majd hirtelen leesett neki, mi van rajtam. Elengedett. – Ez az én nadrágom?!

- Izé – hebegtem és tisztára zavarban voltam. – Ren adott nekem ruhát, nem tudtam, hogy a tiéd… - próbáltam értelmes magyarázatot adni. Ő csak fújtatott egyet és bement a szobába. – Ez kié? – kérdeztem félve Arontól, mire elmosolyodott.

- Ren-é – felelte, mire kissé megnyugodtam. Már kezdett kissé kínossá válni a helyzet, amikor megjöttek a többiek. Azonnal nekikezdtem a főzésnek. A fiúk inkább úgy döntöttek, hogy nem segítenek, amit én kicsit se bántam. Féltem, hogy esetleg nem ízlik nekik valami, elvégre Aron említette is, hogy válogatósak. Aztán amikor mindannyian az asztalnál ültünk, úgy tűnt ízlik nekik. Baekho az első falat után felkapta a fejét, amitől kicsit megijedtem, de aztán csak teli szájjal közölte, hogy ez isteni.

- Teljesen meg felelsz az elvárásaimnak. – vigyorgott rám Minhyun, mire mindenki kérdőn nézett rá.  – Hát elmosogat helyettem, tökéletes kaját főz. Már csak a szobám kéne kitakarítanod!

- Na arra várhatsz. – vágtam rá rögtön, mire a többiek felnevettek.

A vacsora vége felé úgy döntöttem megkérdezem.

- Meddig kell itt maradnod?  - kérdeztem.

-  Egy-két hétig biztosan – felelte Aron.

- Felőlem tovább is maradhatsz – jegyezte meg Minhyun, amit persze megint hangos nevetés követett.

- De miért? – fordítottam megint komolyra a szót.

- Jobban jársz, ha nem tudod – magyarázta ismét Aron.

- És akkor most azt várjátok el tőlem, hogy egész nap itt dekkoljak?

- Csak felügyelet alatt szeretnénk tartani – válaszolta. Sóhajtva felálltam és szó nélkül bementem a szobámba.

A srácok egytől egyig jó fejek, csak azt nem értem, mi értelme ennek az egésznek. Nem magyaráznak el nekem semmit, vajon ennyire nem bíznak meg bennem? Igaz, egész végig azon voltam, hogy elszökjek, de ki maradna itt? Legalább haza engedhetnének pár cuccomért. Melyik lány érzi jól magát fiú ruhákban? Egy kis ideig még elmegy, de két hétig nem hiszem, hogy ki fogom bírni.

Like a bird trapped in a cage 5

- Mi az? – kérdezte Ren döbbenten.

- Semmi - sütöttem le a szemem. Még közelebb jött, majd kihúzta mögülem a fiókot és bedobta a kést.

- Nyugi, eszünkbe se jutna bántani. Mi a jófiúk vagyunk.

- Azért lettem bezárva a szobába és vettétek el a táskámat és a telefonomat?

- Hát, ha akarod a táskád visszaadhatom. – mondta szerényen. Kérdőn néztem rá. – Jó bevallom, JR finomabban is bánhatott volna veled.

- Hát igen! De azt megköszönném, ha legalább a táskám visszakapnám.

- Oké, várj egy kicsit. – mondta majd elindult a szobák felé.

Amikor visszajött kezében a táskámmal, végigmért.

- Nem kényelmetlen a ruhád?

- De egy kicsit. – feleltem.

- Gyere, talán tudok adni neked ruhát. – mondta, majd bement a szobájába. Én is utána mentem. Elkezdett keresgélni a szekrényben, majd kivett egy farmert és egy pólót, és nekem adta. Elvonultam a szobámba, hogy átöltözhessek. A nadrág kicsit hosszú volt, ezért a szárát feltűrtem, de ettől eltekintve nagyon kényelmes volt. A fölső is pont jó volt rám. Úgy döntöttem, hogy kimegyek a nappaliba és folytatom az olvasást.

- Köszi – mondtam Rennek. – Így sokkal kényelmesebb.

- Szívesen. – mondta, majd mikor meglátta kezemben a könyvet ő is elvonult szobájába.

Már két óra is elmúlt, mire megjöttek a többiek.

BaekHo és Aron rendesen köszönt, JR csöndben maradt, Minhyunnak pedig megakadt szeme a konyhán.

- Basszus! Ez tényleg elmosogatott – majd odamentem a konyhába és végigsimított a tiszta pulton. Kérdőn néztem a fiúk felé, mire BaekHo vigyorogva közölte, hogy ma Minhyunnak kellett volna mosogatni.

- Kösz. – vigyorgott rám az említett személy.

Egy ideig pakolásztak, majd mindenki letelepedett a kanapéra.

- Dög éhes vagyok. – csapott a hasára mellőlem Minhyun, majd rám nézett, kaján vigyorral átölelte a vállam és meg is paskolta azt. – Mindig is bírtalak.  – mondta fejét rázva.

- Hagyjad már szegényt! – röhögött Aron és meglökte a vállánál. – Örülj, hogy elmosogatott helyetted!

Amikor Minhyun lefejtette karját rólam, megszólaltam.

- Főztem volna nektek valamit, de tekintve, hogy szinte üres a hűtő és Ren úgy döntött, hogy ketten nem megyünk el bevásárolni…

- Akkor most elmehetnénk. – mondta BaekHo.

- Oké – mondta Ren – én is jövök! Csak írj össze egy listát – nézett rám. Kezembe nyomtak egy papírt és ceruzát, amire felírtam egy bevásárló listát. BaekHo és Ren elkezdtek készülődni, majd el is mentek. Minhyun levágta magát a TV elé, úgyhogy én bementem a „szobámba” olvasni.

Like a bird trapped in a cage 4

A könyv már az első oldalak alapján is ígéretesnek tűnt, úgyhogy eléggé lekötött. Már egy ideje olvasgattam, amikor kintről szólítottak. Mikor kiléptem a szobából, majdnem nekimentem Aronnak.

- Mi most elmegyünk - mondta Aron.

- Hová?

- Azt nem mondhatom meg, de kettő körül itthon leszünk.

- Mind az öten elmentek?

- Nem, Ren itt marad. Ő még alszik. – mondta, miközben hátul már készülődtek a többiek.

- Addig legalább hasznossá tehetem magam?

- Persze, hogyan?

- Mondjuk elmosogatok?

- Már most bírom ezt a csajt – röhögött hátul Minhyun. Aron mosolyogva bólintott.

- Menni kéne! – szólt idegesen JR, mire Aron bólintott és intett nekem, majd elmentek.

Megengedtem a vizet, hátha még hallják, és elkezdtem mosogatni. Amint biztosra mentem, hogy nincsenek itt, körbenéztem a lakásban.

A bejárati ajtó zárva volt, úgyhogy elindultam a fiúk szobája felé. Nem tudtam, hogy a kettő szoba közül melyikben alszik Ren, ezért kicsit féltem. Végül benyitottam a fürdővel szembeni szobába.

Szerencsére két üres ágyat pillantottam meg, úgyhogy beléptem. Hatalmas rumli volt, de fiúktól mást nem lehet várni. Elkezdtem keresgélni a cuccaim után, de nem találtam semmit pár szétszórt ruhadarabon, fényképeken, könyveken meg egyéb holmikon kívül. A szekrényeket is átkutattam, eredménytelenül. Végül feladtam és kimentem a szobából.

Féltem belépni a másik szobába, mert tudtam, hogy ott alszik Ren. Biztos valami erős személyisége van. Lehet, hogy a többiek még félnek is tőle, hogy hagyják ilyen sokáig aludni, na meg hogy egyedül hagytak vele a házban. Végül félelmemet legyőzve beléptem.

Itt se volt sokkal nagyobb rend. Itt egy sima ágy mellett egy emeletes volt, aminek a tetején a takaró alatti dudor jelezte, hogy ott alszik Ren. Csendben itt is elkezdtem kutatni, bár nem jártam nagyobb sikerrel. Éppen az egyik fiókot húztam ki, amikor Ren elkezdett mocorogni, úgyhogy gyorsan elhagytam a szobát, halkan becsuktam az ajtót.

Velem szemben, azaz a fürdő mellett volt még egy ajtó. Szinte biztos voltam benne, hogy itt lesz a cuccom. Kíváncsian nyomtam le a kilincset, amikor észrevettem, hogy a szoba be van zárva.

 Dühösen mentem a konyhába mosogatni. Csak most jöttem rá, hogy mennyi piszkos edény gyülekezik itt. Vajon mióta hanyagolják a mosogatást?

 Már befejeztem a mosogatást, de Ren még mindig nem jött ki. Így hát elkezdtem kutakodni a konyhában meg a nappaliban. Nem igaz, hogy így elrejtették a táskám!

Miután feladtam minden reményem, a bejárati ajtó felé néztem. Vajon ki tudnám rúgni? Inkább nem próbálkoztam vele, mert a végén még én húzom a rövidebbet. Tehetetlenül elfeküdtem a kanapén, és valami megoldáson törtem a fejem.

Tizenegy óra körül járhatott az idő, amikor hallottam, hogy kinyílik az ajtó, azaz Ren felébredt. Nyílt és csukódott egy ajtó, amiből arra következtettem, hogy elment a mosdóba. Felültem és vártam. Amikor megint hallottam az ajtó csukódását követő lépteket, egyszerre kerített hatalmába a félelem, az izgatottság és a kíváncsiság. Amikor megláttam Rent, teljesen ledöbbentem.

- Hát te? – kérdezte Ren, miközben álmos arcából tűrte ki hosszú szőke tincseit. Az ijesztő, kegyetlen, erőszakos, izmos helyett az aranyos és kedves jelzők jutottak az eszembe.

- Kiengedtek. – feleltem én, mire ő csak ásított egyet. Még mindig álmos? Átsétált a konyhába, majd döbbenten nézett rám.

- Ki mosogatott el?

- Én – válaszoltam. – Unatkoztam…

Ren szó nélkül odament a hűtőhöz és kikapott belőle valami innivalót.

- Nem vagy éhes, vagy szomjas? – kérdezte.

- Köszi, de már kaptam reggelit. Te nem akarsz enni?

- Á nem, nemsokára úgyis ebédelünk – mondta miközben visszarakta a vizet a hűtőbe.

- Mit szoktatok ebédelni? – kérdeztem miközben elindult felém.

- Általában rendelünk valamit vagy instant kaját eszünk. – Ő is leült.

- Nem tudtok főzni? – kérdeztem kíváncsian, miközben a kezemmel matattam.

- De tudunk, csak pocsékul – nevetett.

- Főzzek nektek? – kérdeztem, elvégre én már régóta főzök magamra, így van benne gyakorlatom. Ren szemei felcsillantak.

- Megtennéd? Végre ennénk normális kaját!

- Hát persze – mondtam, majd elindultam a hűtő felé, hogy megnézzem, miből tudnék főzni.

Nagy meglepetésemre alig volt benne valami. Se tojás, se zöldség, se semmi, amiből valami normálisat tudnék főzni.

- Hát ebből még én se tudok semmit főzni – jegyeztem meg.

- El kéne menni bevásárolni?

- Hát nem ártana – mondtam csípősen. – Elmegyünk? – kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy ez egy megfelelő alkalom lenne a szökésre.

- Oké, várj, felöltözök meg hozok pénzt.

- Oké, én is felhúzom a cipőmet – mondtam, majd beszaladtam a szobámba. Teljesen feldobódva húztam fel a lábbelim.

Amikor visszamentem, Ren még mindig pizsamában állt ott.

- Mi az? – kérdeztem.

- Hát… - igazította meg a haját – ezzel nem ártana megvárni a többieket. – Kérdőn néztem rá. – Könnyen el tudnál szökni, és ezért engem a többiek lefejeznének. Bocsi.

- Megértem – sóhajtottam és lerúgtam lábamról a cipőt.

- De cserébe segítek elpakolni az edényeket, ha gondolod.

- Oké – válaszoltam, majd elmentünk a konyhába.

Miután beraktam egy villát a többi evőeszköz mellé, megfordultam és tisztára ledöbbentem. Ren egy nagy éles késsel közelített felém. Nagyon megijedtem, és próbáltam hátrálni.

Like a bird trapped in a cage 3

Rajta is csak egy póló és egy boxer volt. Sötét haja kócosan állt össze-vissza. Most is iszonyú szexi volt.

- Bocs – szóltam. Döbbenten nézett rám.

- Kiszöktél?

- Nem, kiengedtek.

Elnézett a konyha irányába. Nyilván nem tudta mit csináljon, ahogyan én sem. Idegesen beletúrt a hajába, kerülve a szemkontaktust.

- Akkor én… bemennék a fürdőbe.

- Persze, bocs – mondtam, és elléptem az ajtó elől.

Visszamentem a szobába, ahol az éjszakát töltöttem. Mást nem nagyon tehettem. Az ágyon fekve vártam, hogy történjen valami. Hallgatóztam. De kint alig beszéltek. És alig hallottam valamit. Bár a tányérok csörömpölését, meg a mikró hangját tökéletesen hallottam.

Annyira nem voltam bátor, se éhes, hogy kimenjek és szerezzek magamnak valami kaját. Egy könyvet kellett volna behoznom, hogy ne unatkozzak. Vagy legalább utánanézni merre van a táskám. Bár a fiúk biztos bevitték a szobájukba. Vajon mit csináltak a telefonommal? Visszakapom ma? Biztos nem. Bár a táskámat csak visszaadják. Abban sem volt semmi pár zsepin, pénztárcán, és a telefonomon kívül. Vajon a pénzt visszaadják? Vagy egyáltalán belenéztek a tárcába?

Egy idő után kopogást hallottam az ajtón, úgyhogy gyorsan fölültem az ágyon.

- Igen?

Az a srác jött be, aki reggel is. Fölöltözött, egy farmer volt rajta meg egy szürke póló.

- Nem vagy éhes? – kérdezte kedvesen.

- Egy kicsit – feleltem.

- Akkor gyere – mondta.

Követtem a konyha felé. Aztán földbe gyökerezett a lábam. Az asztalnál már három srác ült, abból az egyik az elcsábítóm.

- Heló – köszöntem rájuk.

Két srác rendesen visszaköszönt, csak a harmadik nem, mert vele összefutottam már reggel.

- Mit kérsz enni? – kérdezte mellőlem a fiú, és a hűtőben kutatott.

- Nem tudom, nekem mindegy. Nem vagyok válogatós.

- Nem úgy mint mi – röhögött. – Lekváros kenyér jó lesz?

- Aha, köszi.

Leültetett az asztalhoz. Hatszemélyes asztal volt, így le tudtam ülni úgy, hogy mellettem ne legyen senki, csak velem szemben. Azért így is elég kínos volt. De aztán a fiú, aki az előbb még kiszolgált, leült mellém, és ő is elkezdett enni, mint a többiek.

Eléggé ideges voltam, főleg, hogy a fiúk folyton engem vizslattak.

- Izé, kaphatnék valamit inni? – kérdeztem. Már annyira nem féltem, mert tényleg nem úgy néztek ki, mint akik bántani akarnának. És amúgy is majd szomjan haltam.

-  Persze – ugrott fel mellőlem a srác. – Tea jó lesz?

- Igen. Köszönöm.

Az egyik srác fölállt, mert befejezte a reggelit. Visszament a szobájába.

- Tessék – rakta le elém a bögrét. – Amúgy Aron vagyok – mutatkozott be.

- Hana – mutatkoztam be én is. A srác elmosolyodott.

- Az meg ott JR – mutatott az elcsábítómra, aki rám nézett, majd elkapta a tekintetét – és Minhyun. – A srác rám mosolygott. - Aki az előbb elment, az pedig BaekHo.

- Akkor négyen vagytok? – kérdeztem.

- Nem. Ren mindig sokkal tovább alszik, mint mi. Öten. Öten vagyunk.

- Ja, oké – mondtam.

Amikor mindenki fölkelt már az asztaltól, én is fölálltam. Aron bedobta a tányérokat és a bögréket a mosogatóba, majd elindult a szobák felé.

- Hé.

Kérdőn megfordult. Először azt akartam kérdezni, hogy miért nem mosogat el, esetleg elmosogathatnék, de azt hiszem, csak magamat égettem volna. Úgyhogy inkább mást kérdeztem.

- Kaphatnék egy könyvet? Valamivel el szeretném foglalni magam.

- Persze. Válassz nyugodtan – intett a kezével a polc felé, ami tele volt könyvekkel, majd bement a szobájába.

A polcon csomó könyv volt, ami meglepett egy fiúval teli lakásban. Egy ideig nézelődtem a könyvek között, aztán felkaptam egy érdekesnek tűnőt és bevonultam a „szobámba”.

Like a bird trapped in a cage 2

- Mi ez itt? – kérdezte egy idegen hang. Ne már, azt hittem egyedül vagyunk itt!

- Eszednél vagy? Mit csinálsz?

- Az ott egy csaj volt? És bezártad?

- Úristen.

Na jó. Egy csomó srác beszélgetett kint. Fogalmam sem volt hányan vannak, de több mint 4-en.

- Nyugi, mindent megmagyarázok. Megszereztem a telefonszámát – közölte izgatottan az elrablóm.

- A csajnak? – kérdezte értetlenül az egyik fiú.

- Nem, hanem a pasasnak! De menjünk be a szobába, mert a csaj hall minket, és nem akarom, hogy kihallgasson bennünket.

Mozgolódást hallottam. Aztán néma csönd. Így már tényleg nem hallottam őket. Pedig kíváncsi lettem volna, miért kíváncsiak egy pasi telefonszámára.

Hirtelen arra gondoltam, hogy elkezdek ordítani. Bár úgysem engednek el, max megvernek, vagy még rosszabb… Odamentem az ablakhoz. Jó magasan voltam. De kimászni sem tudtam volna sehol, mert nem volt semmi cső vagy csatorna, vagy akármi, amin le tudtam volna mászni. És ha lett volna, sem biztos hogy vagyok olyan bátor hogy lemásszak.

A vészjósló felhők már eltűntek az égről, így tisztán lehetett látni a holdat. Az utcán csökkent a forgalom, csak néha-néha bukkant föl egy-két autó, esetleg egy részeges társaság.

Lerúgtam magamról a cipőt, és befeküdtem az ágyba. Nem voltam álmos. Egy kicsit sem. Azon gondolkoztam, hogy mi rosszat tettem. Kinek a telefonszámára kíváncsiak a fiúk? A választ sejtettem. Az a pasas a bárból. Ő adta meg ma a számát. Erre azonnal elrabolnak… Vagyis elcsábítanak, és bezárnak egy szobába. Ilyen nincs. Miért nem kérte el egyszerűen a számát? Megadtam volna. Vagy mégsem?

Sóhajtottam egy nagyot. Miért nem maradtam otthon? Kellett nekem eljönnöm éjszaka közepén… Egyedül. Ae Cha-val kellett volna jönnöm. Ő jobban ért ehhez, csak hát nyaralni van, és túlságosan unatkoztam. Miért nem kölcsönöztem ki egy DVD-t és csináltam popcornt? Mert az túl hétköznapi lett volna… Jaj de hülye vagyok.

Sokáig forgolódtam az ágyban. A ruhám nem volt kényelmes. És amúgy is féltem egyedül egy sötét szobában, ráadásul idegen fiúk házában.

Az éjjel vagy 2-3 órán keresztül még ébren voltam. Csak néha hallottam lépteket, de olyankor hevesen kezdett verni a szívem a félelemtől, hogy esetleg bejönnek. De nem jöttek. Amit kicsit furcsállottam. Aztán végre elaludtam.

Reggel bevilágított a nap a szobába. Kintről mozgolódást hallottam, úgyhogy lassan kiszálltam az ágyból. Nagyon sok időbe telt, mire összeszedtem magamat, és elkezdtem dörömbölni az ajtón, és kiabálni.

- Légyszi engedjetek ki! Nem várhatjátok el, hogy egész nap itt üljek! Ki kell mennem a mosdóba és éhes is vagyok! Kérlek! Nem…

- Menj el az ajtótól! –hallottam egy fiú hangját.

Gyorsan hátraléptem az ágy végébe, és a falnak dőltem. Az ajtóban kattant a zár, majd belépett egy fiú. Nem az volt, aki elcsábított. Elég álmos feje volt, mintha két perce kelt volna. Egy fekete póló meg egy boxer volt csak rajta.

- Kérlek ne kiabálj, a legtöbben még alszanak – mutatott a háta mögé. Aszta. Tök rendesnek tűnt. Esze ágában sem volt bántani.

- Ó. Bocsi – feleltem halkan. Megrázta a fejét, mintha csak annyit mondana, hogy semmi baj.

- Ki kell menned? – kérdezte.

- Mi? Ja, igen. A mosdóba.

Bólogatott, majd kitárta előttem az ajtót. Amikor kiléptem a szobából, a folyosó felé mutatott, és azt mondta:

- Jobbra az első ajtó. – Elindult a konyha felé. Én a bejárati ajtóra néztem. Vajon nyitva van? Könnyen ki tudnék szökni. Egy próbát megér.

Amikor tettem pár lépést a bejárati ajtó felé, a srác a konyhából csak annyit mondott:

- Be van zárva. De azért csekkolhatod.

Döbbenten és kicsit ijedten néztem rá. Mosolygott. Így hát elindultam a mosdó felé. Mert tényleg szükségem volt rá. WC-re is elmentem, aztán megmostam az arcomat. A fürdőben egy ablak sem volt, tehát innen sem menekülök. Még egy kis ideig elidőztem bent, aztán kiléptem.

Beleütköztem valakibe a folyosón. Az elrablómba.

Like a bird trapped in a cage 1

Sötét felhők takarták el a holdat a szem elől. Éjfél körül járhatott az idő. Az utcák ki voltak világítva, habár nem volt túl forgalmas ilyenkor. A cipőm kopogása visszhangzott körülöttem.  Sietősebbre vettem lépteimet.

Az új ruhámban léptem be a bárba. Ae Cha-val voltam bevásárolni egy hete, de azóta nem volt alkalmam fölvenni. Pánt nélküli volt, barackszínű, és nem túl sokat takart a lábamból. Egy fekete magas sarkú szandált  vettem hozzá. Nagyon jól akartam kinézni ma, és azt hiszem, sikerült is.

Körülnéztem, hol találnék magamnak egy pasit, habár ilyet még életemben nem csináltam. Végül a pult mellé ültem le, és rendeltem valami jó kis italt. Láttam, hogy a mellettem ülő öltönyös, fekete hajú pasas végigmér. Felé fordultam. Azonnal elkezdett velem flörtölni, és meg is hívott még egy italra. Élveztem a helyzetet. Pont erre vágytam. Aztán közelebb hajolt hozzám, és azt mondta:

- Ma nem érek rá, bébi, de…

A kezébe nyomtam a telefonomat. Elmosolyodott. Beleírta a telefonszámát, majd fizetett, és távozott. A telefonszámhoz nem írt nevet, úgyhogy én bepötyögtem valami olyasmit, hogy Pasas a bárból. Elraktam a kis kézi táskámba a telefonomat, majd elindultam kifelé.

Balra fordultam, mert úgy döntöttem, haza megyek. Úgysem találok magamnak senkit, és amúgy is elment a kedvem tőle. Minél előbb haza akartam érni.

Már csak pár utcányira voltam a lakásomtól, amikor hirtelen egy kéz ragadta meg a csuklómat. 

- Szia cica – köszönt rám egy fiú. Döbbenten néztem az arcába. Nagyon jóképű és vonzó volt, de tipikus rosszfiúnak nézett ki.

- Mit akarsz? – kérdeztem tőle. A csuklómat még nem engedte el.

- Ráérsz ma este? – kérdezte, majd magához húzott. Csibészesen mosolygott rám. Ellenállhatatlan volt.

- Hát… éppen rá – feleltem halkan.

- Akkor gyere – mondta, majd elkezdett húzni. – Innen nem messze lakom.

Nem szóltam semmit, csak követtem. Tényleg nem tartott sokáig, míg odaértünk egy jó magas épülethez, ahová beléptünk. Egy lépcsőházban találtam magam. Elég kihaltnak tűnt. Már vagy négy emeletet mentünk föl, én már lihegtem, úgy kifáradtam. Amikor meghallotta, csak elmosolyodott.

Végre megállt egy ajtó előtt. Kizárta, majd beengedett maga előtt. A villany égett, úgyhogy körbenéztem. Szép tágas helyiség volt. Tőlem balra volt a konyha, közepén egy kis asztal székekkel, jobbra tőlem egy ülőgarnitúra egy kis dohányzóasztallal. Mellette nyílt egy rövid kis folyosó, ahonnan jobbra és balra 2-2 ajtó nyílt. Nagyon otthonos volt. Tetszett.

A srác egyenesen húzott maga után, miután becsukta az ajtót. Most vettem észre, hogy szembe velem volt még egy ajtó. Az ajtó mellett egy nagy polcos szekrény. Ott volt egy tévé, meg egy halom CD, DVD és könyv. Arrafelé tartottunk.

Bementünk az ajtón, és egy kis szobában voltunk. Egy ágy volt benn meg egy ablak, azon kívül csak a fehér falak. A srác elfektetett az egyszemélyes ágyon, majd rám nehézkedett. Az egyik karjára támaszkodott, miközben a másikkal végigsimított az arcomon, le a nyakamon, majd a karomon át a kezemig. Bizsergető érzés volt. Lehunytam a szemem. Aztán amikor keze az enyémhez ért, rájöttem, hogy még fogom a kis táskámat.

Csak azt éreztem, hogy kiveszi a kezemből. Aztán amikor lepattant rólam, kinyitottam a szemem. Csak annyit láttam, hogy a táskámmal a kezében szalad ki a szobából, és becsapta az ajtót. Hallottam, hogy a kulcs elfordult a zárban. Odarohantam, és megpróbáltam kinyitni, de hiába. Zárva volt.

Teljesen megsemmisülve rogytam le a földre.

Köszöntő~~~

Sziasztok ( ^ o ^ ) 

Ezt a blogot a barátnőmmel csináltuk, hogy közös irományainkat felrakjuk ide :D

Remélem sokan fogjátok látogatni rendszeresen, és hogy nem fogtok unatkozni.

A történeteinket közösen írjuk, együtt beszéljük meg.
Remélem nem fogunk csalódást okozni senkinek sem =P

Hamarosan megjön az első fanficink első fejezete :)

Addig is egy kis saját iromány:

Until now I was too shy to say I love you

but it's already late

you died and with you died my soul too

now I'm just an empty body

who haven't got any feelings

I regret a lot of things, like this

but I hope, that we can be happy in the heaven