Like a bird trapped in a cage 14

Ott ült az ágyán (a baloldalin), arcát a kezébe temette, könyökét a térdén támasztotta. Nagyon rossz volt így látni, elvégre ő az, aki mindig mosolyog és poénkodik. Leültem mellé, magamhoz húztam, és átöleltem. Ő is átölelt, miközben halkan rám jött a sírás. Mégsem kellett volna megkérdezni őt, de hát nem tudtam, hogy ennyire rossz emlékei vannak. Halkan sírtunk mindketten, miközben a hátát simogattam.
Egy ideig ültünk így, aztán elengedett.
- Bocsánat, nem tudtam hogy ilyen rossz emlékek törnek föl... Nem akartam... - motyogtam össze valamit.
- Semmi baj - mondta, miközben letörölte arcáról a könnyeit. Fölkelt, és kiment a szobából. Én kimentem a nappaliba, és leültem az étkezőasztalhoz. Pocsékul éreztem magam, tudván, hogy ez miattam van.Egy idő után ő is leült velem szemben. Jobb kedvre akartam deríteni, vagy legalább elterelni a figyelmét. Úgyhogy megkérdeztem, milyen sorozatot nézett ma. Először 3 mondatban felvázolta, de mivel nehézkesen értettem, úgy döntött, elmeséli az egészet. Végül is ez nem volt rossz ötlet, mert egyre jobban kezdett hasonlítani a régi MinHyunra, és én sem unatkoztam, mert vagy másfél órán keresztül mesélt. Tényleg nagyon beleélte magát.
 Négy óra körül lehetett, amikor MinHyun telefonja megcsörrent. Beszélt pár percig, majd lerakta.
- Most mennem kell - felelte, majd felállt és az ajtóhoz ment, ahol felkapta a dzsekijét.
- A többiek megjönnek? - kérdeztem értetlenül. Most akkor itthon maradok egyedül?- Igen, de majd együtt jövünk. Most viszont sietek - indult volna ki, de még egyszer vissza fordult. - Csukd be az ablakokat, én bezárom az ajtót, ha bárki be akarna jönni, ne engedd be, csak akkor, hogyha hármat kopogunk, és utána azt kiabáljuk, hogy kakas, hogy megbizonyosodj, hogy mi vagyunk azok - mondta halál komolyan. Én meg kérdőn néztem rá, aztán nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Mi az, hogy kakas!?
Ő is elnevette magát.
- Bocs, hirtelen nem jutott más az eszembe. De akkor is. Ne engedj be senkit.
- Oké, vigyázok. De ti is! - Végül is ha mind az öt fiúra szükség van, akkor valami veszélyesebb dologról lehet szó...
- Oké - bólintott egyet, majd biztatóan rám mosolygott, és elment.
Hirtelen rám tört a pánik. Az ablakok már mind csukva voltak, de így nem éreztem elég biztonságban magam, ezért még a redőnyöket is lehúztam. Magamhoz kaptam egy kést, és úgy ültem le az étkezőasztalhoz. A kezemben erősen szorongattam a "fegyveremet", és minden halkabb neszre is ijedten kaptam föl a fejem. Szerintem teljesen megőrültem, mintha mindenfelől hangokat hallottam volna. Valószínűleg csak hallucináltam, üldözési mániám támadt.
Vagy órákon keresztül ülhettem így, amikor hangokat hallottam a lépcső felől. Szívem a torkomban dobogott,és teljes pánikba estem.
Ijedtségemben berohantam a szobámba, aztán eszembe jutott, hogy van hozzá kulcs - kívülről. B terv. Valamivel el kell torlaszolnom az ajtót. Kintről már hallottam a hangokat. Semmi beszélgetés, nevetés nem volt, vagy akármi, ami arra utalt volna, hogy a fiúk azok. Arra nem olt sem időm, se erőm, hogy az ágyat az ajtó elé toljam, ezért a sarokba ültem, az ajtó mögé, és még jobban megszorítottam a kést.
Aztán meghallottam a szobám felé igyekvő lépteket, és tudtam, hogy nemsokára végem van.