- Mi elmentünk – szólt Aron. – Szóljatok JR-nak, hogy egy fél óra múlva legyen indulásra kész. – Becsukta maga mögött az ajtót. MinHyun még mindig a tévére meredt, de azért szerintem fölfogta, mit kért Aron. Már indultam volna a szobámba, amikor MinHyun megszólalt.
- Fölébresztenéd? – majd a szobák felé intett a fejével, szemét le nem véve a tévéről.
- Miért én? – kérdeztem.
- Mert nekem megy a sorozatom, és nem akarok lemaradni róla, illetve te vagy a barátnője – célzott a tegnapi napra. Minhyun soha sem fog tudni leakadni rólam… Nem értem, mi olyan jó abban, hogy folyton engem szekál.
- Ne már! Azt se tudom melyik az ő szobája!
- A háromágyas. De most maradj csendben, mert nem tudok figyelni.
JR ott feküdt a fehér takaró alatt. Óvatosan odamentem hozzá, és leguggoltam mellé. Már egy jó ideje nézegettem az arcát, amikor észbe kaptam. Azért jöttem, hogy fölébresszem, és nem azért, hogy nézegessem. Bár meg kell hagyni, nagyon aranyos volt.
- JR - szólítottam halkan. Semmi. Megérintettem a karjánál, és megint mondogattam a nevét.
- Na! - mondtam hangosabban, és kicsit meglöktem. - JR!
Vett egy mély levegőt, és oldalra fordult.
- Kelj fel - mondtam.
- Miért? - kérdezte álmos hangon.
- Aron üzeni, hogy fél óra múlva legyél indulásra kész.
Felém fordította a fejét, és kérdőn nézett rám.
- MinHyun?
- Sorozatot néz - feleltem.
Megint befordult a fal felé. Gondolom megnyugodott, hogy minden rendben van.
- Na! - mondtam. Fölálltam. Körbenéztem a szobában, és akkor támadt egy ötletem. Fölkaptam BaekHo párnáját, és hozzávágtam JR-hoz.
Behúzott nyakkal vártam, hogy mi fog történni. Megfordult, fölkapta a párnát, és (jóval erősebben, mint én) hozzám vágta.
- Na! - nevettem. Fölugrottam Ren párnájáért, majd egy-egy párnát fogva a kezeimben odamentem hozzá. Karját az arca elé tartotta. Egyszerre vágtam hozzá mindkét párnát.
Ő is megfogta őket, és fölállt.
Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszaladtam a szobából, és nevetve álltam meg a nappali és a konyha között.
Megláttam MinHyun-t, aki nagy szemekkel figyelt a kanapéról.
- Öhm... izé - mondtam kínosan. - Azt hiszem felébredt...
MinHyun elnevette magát. Abban a pillanatban hozzám vágódott a párna, amit JR dobott az ajtaja elől. Aztán a másik. Hurrá.
Lassan visszamentem a szobába, és a helyükre raktam a párnákat. JR már nem volt ott, gondolom a fürdőben volt.
Leültem a másik kanapéra, mert MinHyun az egészet elfoglalta. Kezembe kaptam a könyvemet, és olvastam. Amikor JR elhaladt előttünk, követtem a tekintetemmel. Bement a konyhába, levett egy bögrét, letette a pultra, kinyitotta a hűtőt, kivette belőle a tejet, öntött belőle a bögréjébe, visszarakta a hűtőbe, nekidőlt a pultnak, és ivott. Összetalálkozott a tekintetünk, úgyhogy gyorsan a könyvembe merültem. Viszont újra kellett kezdenem a bekezdést, mert semmit nem fogtam fel belőle. Egy idő után berakta a poharát a mosogatóba (legalábbis úgy hallottam), majd leült mellém. Némán nézte a tévét, én meg próbáltam olvasni. Csakhogy gyorsan elterelődött a figyelmem…
Úgy 10-15 perc múlva megcsörrent a telefon. JR fölvette, majd gyorsan elköszönt tőlünk, és elment. Azon gondolkoztam, hogy meg akarom végre tudni az igazságot… És MinHyunt könnyű szóra bírni. Legalábbis szerintem, ha elsőre nem beszél, sebaj, vannak Minhyun ellen módszereim.
- MinHyun – szólítottam meg. – Beszélni szeretnék veled.
- Oké. Miről? – kérdezte, de tekintetét nem vette le a tévéről. Fölálltam, és a tévé elé mentem. Fölnézett rám.
- Kérlek – mondtam. Fölkapta a kapcsolót, és kikapcsolta a tévét.
- Köszi. – Visszaültem az előző helyemre.
- Na, miről szeretnél beszélni? – kérdezte.
- Arról, hogy mégis mit csináltok. Minden nap elmegy valaki itthonról… tudod. Ren azt mondta, hogy ti jó fiúk vagytok. Meg ott van ez a pasas a bárból. De mást nem tudok, és ez így elég bosszantó.
MinHyun sóhajtott egyet.
- Nem tudom, hogy meséljem-e el… - szólalt meg bizonytalan hangon. Kicsit késve válaszolt, gondolom gondolkodott, hogy mondja-e el, vagy sem. Ha komoly dologról van szó, megértem, ha nem akarja elmondani a többiek tudomása nélkül, elvégre ők egy csapat.
- Ha nem akarod, nem gond. Csak ez így olyan rossz… - sóhajtottam, majd felálltam. – Mindenesetre én most elmegyek takarítani. Melyik szobában is vagy? A kétágyasban ugye? Ha jól emlékszem ott van a legnagyobb kupi – feleltem, majd már mentem is volna el, ha Minhyun meg nem állít. Láttam Minhyun szomorú arcát, szóval elértem, hogy egy kicsi lelki-ismeret furdalása legyen.
- Várj, ne menj. Elmondom – adta be a derekát. Ez volt a célom. - Ez eléggé bonyolult, nem tudom, hogyan magyarázhatnám el – mondta, miközben az asztalt pásztázva gondolkodott.
- Hasonlattal – mondtam. Rám nézett. Bólintott egyet, majd elgondolkozott.
- Angyalok? – Bólintottam egy aprót, mire belekezdett a mesélésbe.
- Mondjuk, van egy főangyal, akinek van hat úgymond beosztottja. Öten az angyalok közül egy „bandát” alkotnak, és nagyon jóban vannak egymással és a főangyal is velük. Ők még nagyon fiatalok voltak, amikor angyalok lettek. A főangyal rövid időn belül megkedvelte őket, ezért kivételezett velük: nekik adta a jó megbízásokat, meg minden ilyet. A hatodik angyal a másik öttől jóval idősebb volt és régebb óta volt angyal. Mivel a főangyal az öt fiatallal kivételezett mindenben, neki maradtak meg a piszkos munkák. Ez a hatodik angyal lassan kezdte meggyűlölni a főangyalt, mert velük kivételezett és az öt angyalt is megutálta, féltékeny volt rájuk, amiért neki sosem sikerült ilyen közel férkőzni a főangyalhoz, mint ahogy nekik sikerült rövid időn belül. Így bukott angyal lett belőle. Rövidesen ő lett maga a sátán, aki az alvilágban mindent irányított. Bosszút forralt az angyalok ellen. A főangyallal kezdte. Bármennyire is volt hatalmas a főangyal, nem bírt el vele és meghalt. Az öt angyal felesküdött, hogy megtalálják és megállítják őt, de eddig ez nem sikerült – itt kicsit szünetet tartott, majd folytatta. – Hosszú évek óta most vagyunk először forró nyomon.
Mindent értettem, amit mesélt, de voltak még kérdéseim.
- És mi volt a „foglalkozásotok”? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott. Ha már Minhyun megemlítette, hogy ilyen-olyan munka, akkor mit dolgozhattak?
- Hm… - gondolkozott el – ezt nehéz elmondani – megint gondolkozott. – Az alvilág a maffia világa, szóval a pasas lett ott a főfőnök. Mi olyan ellenőrök, tisztogatók voltunk. Voltak szabályok a maffiásokra vonatkozva, és mi tartottuk felügyelet alatt, hogy mit csinálnak. Ha megszegtek egy szabályt, büntetés jött. Így tartottuk kordában őket, és megakadályoztuk, hogy csak úgy bárkit megöljenek.
- És engem miért „raboltatok” el?
- Azért raboltunk el, hogy megkapjuk a pasas telefonszámát – felelte mosolyogva Minhyun.
- Jó, gondoltam, de miért tartotok még mindig fogva? – Minhyun szájáról rögtön lehervadt a mosoly és komolyodott el. Ritka pillanat őt így látni.
- Azért tartunk fogva, hogy megmentsük az életed. – felelte Minhyun halál komolyan. Én csak értetlenül néztem rá, de folytatta. – Te nem ismered őt, de nagyon kegyetlen, főleg a nőkkel szemben… Elmondom, hogy mit szokott csinálni. Nem szokott tartós kapcsolatot kialakítani egy nővel sem, csak egy-két, max három éjszakás kalandjai vannak ugyanazzal a nővel. Miután megunta őt, odadobja az „allatvalóinak”, ahogy ő nevezi a többieket, mind megerőszakolja. Nem egyszer, van, hogy többször is. És rengetegen vannak… A legtöbb nő belehalt, de volt, aki túlélte az egészet. Az ilyenekre más is várt, nem tudom pontosan, hogy milyen kegyetlenségek, de volt, amikor… - Itt megállt, és rám nézett. – Megkíméllek a durva részekről. Nem hinném, hogy tetszenének. Még nekem is felfordul néha a gyomrom… Annyit árulok csak el velük kapcsolatban, hogy világháborús kínzásokat is szokott alkalmazni, amik még majdhogynem a leggyengébb kínzóeszközei. Egyébként van külön egy ilyen kínzóterme – tette hozzá, csak úgy mellékesen. - Volt egy nő, akivel hároméjszakás afférja volt, aztán mint a többi nőt, eldobta a többieknek, hogy szórakozzanak vele. A nő kibírta mindet, habár már nagyon legyengült. Ez a pasas saját kezűleg kínozta már a nőt. Először is megitatott vele egy mérget, ami lassan megöli, de borzalmas kínok között. Amíg a nő élt, egy üzenetet vésett a hátába. Amit még tudok, hogy egy ideig még nézegette a nő meztelen testét, mert kétségtelenül gyönyörű nő volt, aki erős személyiséggel rendelkezett. Igazából nem tudom, hogy pontosan mitől halt meg: a méregtől vagy a sok vérveszteségtől. Ez örök rejtély marad. Aztán a nő meztelen holttestét elküldték… - itt megakadt egy pillanatra, ahogy az emlékek előtörtek belőle. Nem értettem miért –nekünk. – préselte ki a szavakat fogai közül. Döbbentem néztem rá. – Ő mindent megtett és megtesz, hogy minket minél jobban kínozzon. A hátán volt egy rövid üzenet nekünk címezve, amolyan kis „figyelmeztetés”, a végén a pont mellesleg egy tőr volt, amihez egy hosszabb levelet csatolt. Ebben a levélben leírta, hogy mi mindet csinált vele - fejezte be Minhyun. Már pont szólni akartam, amikor a fiú folytatta. – Érted már? Ezért nem engedünk el, mert nem akarjuk, hogy így járjon még pár ártatlan nő. De ez csak a kezdet volt.
Arcát a kezébe temette. Biztos szenvedett, ahogy előtörtek ezek az emlékek… Biztos borzalmas lehetett nekik, ahogy ott fekszik előttük holtan egy ártatlan nő, a hátába egy üzenet vésve, meg a levél… Kíváncsi voltam, mi volt a nőnek a hátába vésve üzenetként, de már nem mertem megkérdezni. Inkább odaültem mellé, átöleltem a vállánál.
- Köszönöm, hogy elmondtad.
Fölemelte a fejét, és a szemembe nézett. Elengedtem a vállát, majd hátradőltem. Ő is így tett.
- Miért pont engem kérdeztél?
- Mert gondoltam, te biztos elmondod. Meg tegnap jutott eszembe, hogy megkérdezzem valakitől. És most te voltál itthon…
Bólintott egy aprót. Arra gondoltam, hogy valami olyasmit kéne csinálni, amivel elterelhetném kicsit a figyelmét. De semmi más nem jutott eszembe, csak az, hogy ma is főznöm kell. Hmm…
- Akarsz segíteni főzni? – kérdeztem.
- Biztos hogy az jó ötlet? – mosolyodott el.
- Persze. Legalább tanulnál valamit.
Végül beleegyezett. Én mondtam, mit csináljon, ő meg csinálta. Elég sokat szerencsétlenkedtünk, de valahogy mégiscsak vicces volt, és jó sokat nevettünk.
A főzés végeztével Minhyun úgy döntött, hogy lefekszik kicsit pihenni. Valahogy megértem. Biztos teljesen felrázta…
Én még tettem-vettem kicsit a konyhában és nappaliban. Majd amikor úgy döntöttem, hogy én is bemegyek a szobámba, megtorpantam az ajtó előtt. Hangokat hallottam. Sírást, és a házban egyedül Minhyun volt. Minhyun sír?
A szívem összeszorult ennek hallatára, de tudtam, semmit nem tehetek. Végül a szívem nyert és bementem hozzá. Ott ült az ágyán (a baloldali ágyon), arcát a kezébe temette, könyökén a térdén támasztotta. Nagyon rossz volt így látni, elvégre ő az, aki mindig mosolyog és poénkodik. Leültem mellé, magamhoz húztam, és átöleltem. Ő is átölelt, miközben halkan rám jött a sírás. Mégsem kellett volna megkérdezni őt, de hát nem tudtam, hogy ennyire rossz emlékei vannak. Halkan sírtunk mindketten, miközben a hátát simogattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése