Látták, hogy most már nem poénkodok, hanem komolyan beszélek.
- Úgyis mindegy, nem? - vágott közbe idegesen JR. - Olyan, mintha bikiniben lettél volna.
- De nem bikiniben voltam - fakadtam ki. - Mind ott voltatok, ugye? - sóhajtottam. Kínosan néztek maguk elé. Hát persze, ilyenből ritkán akarnak kimaradni.
- Tereljük szebb vizek felé a beszélgetést - ajánlotta fel Aron.
- Ja, igen - kapott észbe JR. - Kirándulunk - közölte vidáman.
- Hova? - kérdeztem döbbenten.
- A világ vége... helyett az erdőbe. Majd meglátod - közölte.
- És miért?
- Mert...
- Mert csak - vont vállat Baekho. - Mert miért ne?
Na köszönöm, egyre értelmesebb válaszokat kapok. Aztán találkozott a tekintetem Minhyunéval.
- Oké - mondtam. - Szóval köze van ahhoz a fickóhoz.
- Hát... ja - vont vállat JR.
- Na de siessünk, mert itt hagy minket a busz - sürgetett Aron. - Hana, szedd össze a szükséges dolgokat a hétvégére, és szerintem húzz fel egy normális pólót, bár, ha gondolod, ebben is jöhetsz - célzott Minhyun felsőjére. Én bólintottam egy aprót, majd megindultam a szobám felé. Aztán fordultam is vissza.
- Milyen ruhákat pakoljak?
- Hát. Erdőbe megyünk - válaszolt Aron.
- Oké, köszi - bólintottam, majd visszaindultam a szobámba. Egy hátizsákba pakoltam, amit a fiúktól kaptam, mert azért nem akartam bőrönddel szenvedni a földes úton a fák között. És ha már itt tartunk... Akkor sátorozni fogunk? Vagy szabad ég alatt alszunk? Egyáltalán hol van a környéken erdő?
A fiúk nem árultak el semmit, és bár kíváncsi voltam, tudtam, hogy majd úgyis meglátom.
Fél óra múlva már a buszon ültünk, de mivel körbe voltunk véve idegen emberekkel, nem sokat beszélgettünk. Ren aludt, Aron olvasott, Baekho és Minhyun egy hordozható videójátékkal játszott, JR zenét hallgatott, én pedig kifelé bámultam.
Egy fél óra múlva megkocogtattam a mellettem ülő JR vállát, mire kérdőn nézett rám.
- Mennyit utazunk még?
- Még úgy... egy órát.
- Te jó ég, hova utazunk? - kérdeztem összevont szemöldökökkel, mire csak vállat vont, és elmosolyodott.
Hátrahajtottam a fejem, és tovább figyeltem az elsuhanó tájat. JR látva, hogy unatkozom, kivette fél füléből a fülhallgatót, és nekem nyújtotta.
- Köszi - mosolyogtam. Innentől kezdve már nem volt olyan unalmas. Ettől függetlenül lassan telt az idő, mivel a zenét nem tudtam túlzottan élvezni... De azért aranyos volt tőle.
Egy idő után szemhéjaim kezdtek elnehezedni, majd miután már nem bírtam nyitva tartani a szemem, lecsukódtak.
- Hana, megérkeztünk - kocogtatta meg a vállam JR, mire hirtelen felébredtem. Éppen abban a pillanatban állt meg a busz. - Gyere - fogta meg a kezem, mire fölálltunk, és a többi fiúval együtt leszálltunk, ahol el is engedett.
- Na - rántotta meg a vállán JR a hátizsákja szíját. - Arra megyünk - mutatott a kis ösvény felé a fák között, majd együtt meg is indultunk.
JR ment legelöl, utána Baekho és Minhyun, őket követte Ren, leghátul pedig én és Aron. Csendben meneteltünk a kitaposott ösvényen, még a két jómadár sem cseverészett. Egy ideig még ezen az úton mentünk, egészen addig, amíg egy elágazáshoz nem értünk.
- Merre kell menni? Jobbra vagy balra? - kérdeztem.
- Egyesen - vágta rá JR.
- De... arra nincs is út.
- Pont azért.
Nem tetszett az ötlet, de mi mást tehettem, csendben követtem őket. Szerencsére nem volt olyan rossz, mint gondoltam; nem volt se térdig érő fű, se teljes dzsumbuj. Persze annyira nem is volt könnyen járható, mindenfelé ágak és levelek voltak.
- Mikor érünk már oda? - kérdeztem türelmetlenül, amikor már negyedszerre akadt be a lábam.
- Mindjárt - válaszolta Aron.
- Tudjátok egyáltalán hova megyünk?
- Aha.
- És hova?
- Majd meglátod, ne türelmetlenkedj - mosolygott hátra JR, majd hirtelen megálltunk. - Látod, meg is jöttünk.
- Igen? - kérdezte Minhyun. - Ja igen, tényleg.
Csodálkozva néztem körül. Nem volt itt semmi különös, csak fa, fa, fa, fa és még több fa, ugyanúgy, mint az erdő többi részén.
- Na szedjétek elő a sátrakat - mondta JR.
- Milyen sátrakat? - néztek vissza kerek szemekkel a többiek.
- Nem hoztátok el!? - emelte följebb a hangját.
- Azt hittük, te hozod - közölte Minhyun értetlenül.
- Pff. Hát akkor - nézett körbe, majd széttárta a karjait. - Szabad ég alatt alszunk.
- Nem baj, így is jó lesz - bíztatott Aron.
- Jé, esőfelhők - nézett Ren az égre, mire mindenki követte a példáját.
- Istenem - akadtam ki teljesen. - Hogy lehettek ennyire felelőtlenek!? Ha már a sátrakat elfelejtettétek, legalább az időjárásra gondolhattatok volna! Esőben akartok aludni? Itt? A semmi közepén, állatokkal körülvéve... Mi van, ha jön egy állat, vagy egy gyilkos, vagy akármi!? Mit akartok akkor csinálni, ha? Én, én - nem bírtam tovább mondani, mert Minhyun befogta a számat.
- Ajjaj, Hana ideges, játsszunk valamit, hogy jobb kedvre derítsük - nézett körbe, mire lehámoztam magamról az ujjait.
- Nektek mindig játszhatnékotok van?
- Aha. Néha szükségünk van egy kis... - Nem fejezte be, mert Baekho közbevágott.
- Tegnap nem is tudtuk végigjátszani, amit akartunk - panaszkodott.
- Oké, és mit játsszunk? - kérdezte Aron. - Bújócska? Fogócska? Vagy felnövünk, és valami értelmesebbet, például számháború?
- Játsszunk "mentsük meg Hanat" - ajánlotta Minhyun.
Kérdőn néztem rá, és éppen meg akartam kérdezni, hogy az mégis mi, de JR hirtelen felkapott a vállára, mint holmi krumplis zsákot.
- Akkor hajrá - mondta, majd elszaladt.
- Hé! Mit csinálsz? Tegyél le - sikítoztam, miközben a hátát ütögettem.
Már rég elhagytuk a többieket, amikor végre megtette, amit kértem.
- Gyere, fussunk - ragadta meg a kezem.
- Még hova? Nem futottunk eleget?
- De utolérnek a fiúk! Gyere már - rángatott.
- Gyertek, erre vannak - hallottuk messziről Minhyun hangját, mire összenéztünk, majd futásnak eredtünk.
Rohantam, ahogy csak bírtam. Keresztül-kasul szeltük az erdőt, és próbáltam kizárni az agyamból a gondolatot, hogy eltévedünk, és soha az életben nem találunk vissza. Próbáltam amilyen gyorsan csak tudtam kerülgetni a faágakat, nehogy elessek, és nehogy beverjem a fejem.
JR hirtelen megállt, és szemügyre vett egy fát.
- Másszunk föl rá.
- Mi? Én nem tudok fára mászni - közöltem kétségbeesetten.
- Nem baj, majd segítek - mondta, majd bakot tartott. Vonakodtam megtenni, de mivel az idő sürgetett, muszáj volt. Egyik lábammal beleléptem a tenyerébe, majd mindkét kezemmel az ágakba kapaszkodtam, és fölhúztam magam, amíg JR lentről tolt. Ez így eddig még rendben is lett volna, de a másik lábamat nem tudtam föllendíteni a fára. JR már nem tudott hogy segíteni, ezért fenekemnél fogva próbált fölnyomni. Ettől annyira zavarba jöttem, hogy elveszítettem az egyensúlyomat, és visszazuhantam karjaiba. Gyorsan letett, majd módosította a tervet: ő mászott föl először, majd lenyújtotta kezeit, amit én készségesen el is fogadtam, és így próbált meg felhúzni maga mellé.
- Siess, itt van Minhyun!
- Mi? - kaptam oldalra a fejem, majd megláttam egy sebesen felém közeledő alakot.
Gyorsabban próbáltam lábaimmal feljebb nyomni magam, de amint ez sikerült volna, két kéz ragadta meg a bokámat, és húzott le. Majdnem magammal rántottam JR-t is, de szerencsére még időben megkapaszkodott.
- Mi? Hova? Minek?
- Majd elmagyarázom, csak gyere - nézett félve JR-ra, aki éppen készült leugrani a fáról.
Bólintottam, majd elkezdtünk rohanni.
Ez az egész olyan volt, mintha a rosszak üldöztek volna minket, és éppen az életünket akartuk volna megmenteni. Már csak egy jó kis horrorzene hiányzott aláfestésnek.
Nem tudom, mikor futottam utoljára ennyit, még tesiórán sem szoktam magamat ennyire megerőltetni, de a fiúknál valami élet-halál harc folyt, úgyhogy nem volt más választásom.
Egy jó tízperces futás után megálltunk egy tisztáson, ezt is csak azért, hogy kifújjuk magunkat, és újult erővel folytathassuk utunkat. Én egyből kiterültem a fűben, Minhyun pedig a térdén támaszkodva lihegett.
- Szóval, mi ez a játék? - kérdeztem.
- "Mentsük meg Hanat". De jobb szó lenne rá, hogy...
- "Futtassuk meg Hanat"?
- Nem - nevette el magát. - Bár ez se rossz ötlet - biccentett elismerően. - De jobb az, hogy "Raboljuk el Hanat".
- Ja, hogy most már nem is megmenteni, hanem elrabolni akartok? Végül is mindkettőt sikerült már...
- Azért kéne így elnevezni, mert a játék lényege az, hogy mindig valakinél vagy, és egymástól kell elrabolnunk.
- Értem - motyogtam.
- Na gyere - nyújtotta felém a kezét. - Menjünk tovább.
- De csak sétálunk, ugye? Ha még egy métert futnom kell, komolyan kiköpöm a beleimet.
- De akkor ne elém. Adjak egy zacskót?
- Majd szólok, ha kell.
- Jó, mert amúgy nincs nálam.
Átsétáltunk a tisztáson, és újra a fák között sétáltunk. Azon gondolkoztam, hogy vajon Minhyunnak van-e halvány fogalma arról, hogy merre is tartunk, mert a sok jobbra-balra kanyargástól én már rég elveszítettem a fonalat.
- Minhyun... - kezdtem bele.
- Ah, olyan jó, amikor kimondod a nevem - mondta szenvedélyesen. Nekem földbe gyökereztek a lábaim, és tágra nyíltak a szemeim.
- Mi?
A következő pillanatban Minhyun nekiszorított egy fának, kezét a fejem mellett támasztotta, és mélyen a szemembe nézett. Olyan közel lépett, hogy testünk szinte összes porcikája összeért.
- Mondtam, hogy én leszek a következő. És itt nem lát senki - húzta perverz mosolyra a száját, majd elkezdte csökkenteni a távolságot ajkaink között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése