Like a bird trapped in a cage 23

Minhyun tekintete az ajkaimra vándorolt, aztán ijedt arcomat látva a képembe röhögött.
- Ugye nem hitted el, hogy tényleg megteszem? - lépett el tőlem.
- Hát - ráztam a fejem. - Belőled bármit kinézek.
- Ó, igen? - csillantak fel a szemei, és megint odalépett hozzám, de most ellöktem.
- Hülye! - nevettem, majd elindultam. - Miért vagyok ilyen idiótákkal körülvéve? - morogtam magamnak.
- Mit mondtál!? - hallottam Minhyun hangját magam mögül.
- Semmit - mosolyogtam kínosan hátra.

- Igen? Na gyere csak ide - mondta, és sietősen elindult felém. Én megint elkezdtem futni, a fiú pedig utánam eredt.
Szerencsémre Minhynnak nem sikerült elkapnia, pedig féltem, de tekintve, hogy hosszabb lábai vannak, és hogy sokkal edzettebb nálam, simán elkaphatott volna. Ám ő mégis kergetőzött velem.
Most én szaladtam össze-vissza az erdőben, és reméltem, hogy annyira nem választok rossz utat. Hát, tényleg nem választottam rossz utat, mert egyszer csak egyszer csak kiértem a fák rengetegéből, és egy tisztás szélén találtam magam. Azonnal megtorpantam, és kerek szemekkel nézem, mi van előttem.
Két barna sátor állt egymás mellett, a harmadikat éppen négy fiú szerelte össze. Érkezésemre mind fölkapták a fejüket, de mielőtt bármelyikőjük megszólalhatott volna, megérkezett Minhyun. Nem számított a hirtelen megállásomra, ezért hátulról nekem ütközött, és hogy ne essünk el, átölelt a derekamnál.
- Megvagy - mondta halkan a fülemnél, aztán adott egy puszit a fejemre.
Égővörös fejjel hámoztam le Minhyun ujjait magamról, aztán elindultam a csapat felé.
- Na ebből hogy magyarázzátok ki magatokat? - kérdezte Aron.
- Ez nem az, aminek látszik - kezdtem bele a mentegetőzésbe, de Minhyun közbeszólt.
- Nem, mert sokkal több.
- Nekem már mindegy - mondta Ren. - Csak legyél boldog.
- Na jó, inkább váltsunk témát - szóltam közbe, mielőtt Baekho is hozzátenne valamit. Aztán találkozott a tekintetünk JR-ral, akinek mintha csalódottságot véltem felfedezni arcán, de mikor észrevette, hogy őt nézem, elfordította fejét, és a sátorra bámult. - Nem úgy volt, hogy nincs sátor? - kérdeztem.
- Az csak vicc volt - válaszolta Baekho. - Természetesen nem vagyunk olyan hülyék, hogy megfeledkezzünk egy ilyen fontos dologtól.
- Képzeljétek - szólt hirtelen Minhyun, mint egy ovis, aki éppen beköp valakit az óvónéninek. - Hana mindannyiunkat leidiótázott - mutatott rám. - Egytől egyig. Mindannyiunkat. - És heves bólogatásba kezdett. - JR, még téged is.
- Nem is - kezdtem ellenkezni. - Csak azt mondtam, hogy idiótákkal vagyok körülvéve. Ami valljuk be, igaz is.
- Igen, itt sok idióta fa van - bólogatott Minhyun.
- Miért kell mindig kiforgatni a szavaimat? - förmedtem rá.
- Mert annyira szeretlek - mosolygott rám, és hirtelen átölelt. - De csak mint a húgomat - suttogta a fülembe, mire megkönnyebbültem. Azért jó tudni, hogy csak hülyéskedik.
- Na Minhyun inkább gyere és segíts összeállítani a sátrat - parancsolta JR. - Hana, te pedig főzz valami ehető kaját.
- Jó, de hol? - néztem körül. - És egyáltalán miből?
- Majd este tábortűznél eszünk - mondta Aron.
- De én ma még semmit nem ettem - panaszkodott Minhyun, és hasára tette a kezét.
- Akkor ott van a táskában az instant kaja, egyél azt.
Miközben Minhyun evett, én leültem a fűbe, és figyeltem, ahogyan a többi munkálkodik. Ahogy elnéztem, Baekho nem értett semmit a sátrakhoz, mert egész végig csak értelmetlen parancsokat osztogatott, és nem is segített. JR ás Aron viszont eléggé ügyesek voltak, Baekho szavait figyelmen kívül hagyva dolgoztak. És így gyorsabban is haladtak.
- Na, kész vagyunk - állt föl Aron, és végignézett a három sátron. Közben Minhyun is befejezte az evést, és odajött hozzánk.
- Akkor pakoljunk be - mondta.
- De ki hol alszik? - kérdezte Ren.
- Ezt most beszéljük meg - mondta Aron. - Hana, előbb téged kérdezünk. Egyedül szeretnél aludni, vagy fiúval?
- Nekem mindegy - vontam meg a vállam.
- Fiúval - közölte határozottan Minhyun. - Pontosabban velem.
- Hát persze, édes - forgattam a szemeim, hogy beszálljak a hülyülésbe, mire Baekho föl is kapta a  cuccainkat, és bedobta a sátorba, ami a legmesszebb volt a másik kettőtől. - De azért majd halkan, mi is szeretnénk aludni. Ren még fiatal a pornóhoz.
- Ne is haragudj, de egyidősek vagyunk, és egyébként sem előttetek csinálnánk - vágott vissza Minhyun.
- Ó, szóval már csinálnátok is? Hana, ti nagyon gyorsan haladtok, vagy csak Minhyun siettet ennyire?
- Várjál már, nem is akarok Minhyunnal egyedül aludni - szóltam közbe.
- Hana, nem kell szégyellned, ha vele akarsz aludni - veregetett hátba Baekho.
- Inkább alszom egyedül - közöltem.
- És minket nyomorogtatsz egy kétszemélyes sátorban? De rendes vagy.
- Na jó, elegem van - közöltem, és megfordultam. Visszasétáltam a fákhoz, és leültem az egyik fa tövébe. Csináljanak, amit akarnak.

- Tábortűz! - kiabálta Minhyun, jóval később, amikor már besötétedett. Mondjuk a tűz még csak pislákolt, mert alig öt perce gyújtották meg. Mindannyian odagyűltünk köréje, mellettem természetesen Minhyun ült.
- Kéne ide egy gitár - mondta Baekho.
- Nem is tudunk gitározni, max tűzifának lenne jó - mondta Minhyun, mire mindannyian felnevettünk.
- Hol van a kaja? - kérdezte JR.
- Mindjárt hozom a nyársokkal együtt - állt fel Aron.
Csöndben bámultunk a tűzbe, ami közben hatalmas lángokat növesztett. Aztán mindenki kapott egy nyársat,  feltűztünk rá mályvacukrokat, és a tűzhöz tartottuk.
- Ez olyan romantikus - mondta hirtelen Baekho, aztán Minhyunra és rám nézett.
A következő pillanatban fölpattant, és kettőnkhöz sietett. Megragadott minket a vállainknál, majd olyan közel nyomott minket egymáshoz, hogy szinte Minhyun nyakába borultam.
- Hát nem néznek ki jól együtt? - vigyorgott Baekho.
JR hirtelen felpattant, és közölte, hogy elmegy még tűzifáért. Mikor megfordult, Minhyun aprót lökött rajtam, jelezve, hogy menjek utána. Természetesen azonnal észbe kaptam, és utána siettem.

Like a bird trapped in a cage 22

- Hát az úgy volt, hogy... - kezdett bele Baekho.
Látták, hogy most már nem poénkodok, hanem komolyan beszélek.
- Úgyis mindegy, nem? - vágott közbe idegesen JR. - Olyan, mintha bikiniben lettél volna.
- De nem bikiniben voltam - fakadtam ki. - Mind ott voltatok, ugye? - sóhajtottam. Kínosan néztek maguk elé. Hát persze, ilyenből ritkán akarnak kimaradni.
- Tereljük szebb vizek felé a beszélgetést - ajánlotta fel Aron.
- Ja, igen - kapott észbe JR. - Kirándulunk - közölte vidáman.
- Hova? - kérdeztem döbbenten.
- A világ vége... helyett az erdőbe. Majd meglátod - közölte.
- És miért?
- Mert...
- Mert csak - vont vállat Baekho. - Mert miért ne?
Na köszönöm, egyre értelmesebb válaszokat kapok. Aztán találkozott a tekintetem Minhyunéval.
- Oké - mondtam. - Szóval köze van ahhoz a fickóhoz.
- Hát... ja - vont vállat JR.
- Na de siessünk, mert itt hagy minket a busz - sürgetett Aron. - Hana, szedd össze a szükséges dolgokat a hétvégére, és szerintem húzz fel egy normális pólót, bár, ha gondolod, ebben is jöhetsz - célzott Minhyun felsőjére. Én bólintottam egy aprót, majd megindultam a szobám felé. Aztán fordultam is vissza.
- Milyen ruhákat pakoljak?
- Hát. Erdőbe megyünk - válaszolt Aron.
- Oké, köszi - bólintottam, majd visszaindultam a szobámba. Egy hátizsákba pakoltam, amit a fiúktól kaptam, mert azért nem akartam bőrönddel szenvedni a földes úton a fák között. És ha már itt tartunk... Akkor sátorozni fogunk? Vagy szabad ég alatt alszunk? Egyáltalán hol van a környéken erdő?
A fiúk nem árultak el semmit, és bár kíváncsi voltam, tudtam, hogy majd úgyis meglátom.
Fél óra múlva már a buszon ültünk, de mivel körbe voltunk véve idegen emberekkel, nem sokat beszélgettünk. Ren aludt, Aron olvasott, Baekho és Minhyun egy hordozható videójátékkal játszott, JR zenét hallgatott, én pedig kifelé bámultam.
Egy fél óra múlva megkocogtattam a mellettem ülő JR vállát, mire kérdőn nézett rám.
- Mennyit utazunk még?
- Még úgy... egy órát.
- Te jó ég, hova utazunk? - kérdeztem összevont szemöldökökkel, mire csak vállat vont, és elmosolyodott.
Hátrahajtottam a fejem, és tovább figyeltem az elsuhanó tájat. JR látva, hogy unatkozom, kivette fél füléből a fülhallgatót, és nekem nyújtotta.
- Köszi - mosolyogtam. Innentől kezdve már nem volt olyan unalmas. Ettől függetlenül lassan telt az idő, mivel a zenét nem tudtam túlzottan élvezni... De azért aranyos volt tőle.
Egy idő után szemhéjaim kezdtek elnehezedni, majd miután már nem bírtam nyitva tartani a szemem, lecsukódtak.

- Hana, megérkeztünk - kocogtatta meg a vállam JR, mire hirtelen felébredtem. Éppen abban a pillanatban állt meg a busz. - Gyere - fogta meg a kezem, mire fölálltunk, és a többi fiúval együtt leszálltunk, ahol el is engedett.
- Na - rántotta meg a vállán JR a hátizsákja szíját. - Arra megyünk - mutatott a kis ösvény felé a fák között, majd együtt meg is indultunk.
JR ment legelöl, utána Baekho és Minhyun, őket követte Ren, leghátul pedig én és Aron. Csendben meneteltünk a kitaposott ösvényen, még a két jómadár sem cseverészett. Egy ideig még ezen az úton mentünk, egészen addig, amíg egy elágazáshoz nem értünk.
- Merre kell menni? Jobbra vagy balra? - kérdeztem.
- Egyesen - vágta rá JR.
- De... arra nincs is út.
- Pont azért.
Nem tetszett az ötlet, de mi mást tehettem, csendben követtem őket. Szerencsére nem volt olyan rossz, mint gondoltam; nem volt se térdig érő fű, se teljes dzsumbuj. Persze annyira nem is volt könnyen járható, mindenfelé ágak és levelek voltak.
- Mikor érünk már oda? - kérdeztem türelmetlenül, amikor már negyedszerre akadt be a lábam.
- Mindjárt - válaszolta Aron.
- Tudjátok egyáltalán hova megyünk?
- Aha.
- És hova?
- Majd meglátod, ne türelmetlenkedj - mosolygott hátra JR, majd hirtelen megálltunk. - Látod, meg is jöttünk.
- Igen? - kérdezte Minhyun. - Ja igen, tényleg.
Csodálkozva néztem körül. Nem volt itt semmi különös, csak fa, fa, fa, fa és még több fa, ugyanúgy, mint az erdő többi részén.
- Na szedjétek elő a sátrakat - mondta JR.
- Milyen sátrakat? - néztek vissza kerek szemekkel a többiek.
- Nem hoztátok el!? - emelte följebb a hangját.
- Azt hittük, te hozod - közölte Minhyun értetlenül.
- Pff. Hát akkor - nézett körbe, majd széttárta a karjait. - Szabad ég alatt alszunk.
- Nem baj, így is jó lesz - bíztatott Aron.
- Jé, esőfelhők - nézett Ren az égre, mire mindenki követte a példáját.
- Istenem - akadtam ki teljesen. - Hogy lehettek ennyire felelőtlenek!? Ha már a sátrakat elfelejtettétek, legalább az időjárásra gondolhattatok volna! Esőben akartok aludni? Itt? A semmi közepén, állatokkal körülvéve... Mi van, ha jön egy állat, vagy egy gyilkos, vagy akármi!? Mit akartok akkor csinálni, ha? Én, én - nem bírtam tovább mondani, mert Minhyun befogta a számat.
- Ajjaj, Hana ideges, játsszunk valamit, hogy jobb kedvre derítsük - nézett körbe, mire lehámoztam magamról az ujjait.
- Nektek mindig játszhatnékotok van?
- Aha. Néha szükségünk van egy kis... - Nem fejezte be, mert Baekho közbevágott.
- Tegnap nem is tudtuk végigjátszani, amit akartunk - panaszkodott.
- Oké, és mit játsszunk? - kérdezte Aron. - Bújócska? Fogócska? Vagy felnövünk, és valami értelmesebbet, például számháború?
- Játsszunk "mentsük meg Hanat" - ajánlotta Minhyun.
Kérdőn néztem rá, és éppen meg akartam kérdezni, hogy az mégis mi, de JR hirtelen felkapott a vállára, mint holmi krumplis zsákot.
- Akkor hajrá - mondta, majd elszaladt.
- Hé! Mit csinálsz? Tegyél le - sikítoztam, miközben a hátát ütögettem.
Már rég elhagytuk a többieket, amikor végre megtette, amit kértem.
- Gyere, fussunk - ragadta meg a kezem.
- Még hova? Nem futottunk eleget?
- De utolérnek a fiúk! Gyere már - rángatott.
- Gyertek, erre vannak - hallottuk messziről Minhyun hangját, mire összenéztünk, majd futásnak eredtünk.
Rohantam, ahogy csak bírtam. Keresztül-kasul szeltük az erdőt, és próbáltam kizárni az agyamból a gondolatot, hogy eltévedünk, és soha az életben nem találunk vissza. Próbáltam amilyen gyorsan csak tudtam kerülgetni a faágakat, nehogy elessek, és nehogy beverjem a fejem.
JR hirtelen megállt, és szemügyre vett egy fát.
- Másszunk föl rá.
- Mi? Én nem tudok fára mászni - közöltem kétségbeesetten.
- Nem baj, majd segítek - mondta, majd bakot tartott. Vonakodtam megtenni, de mivel az idő sürgetett, muszáj volt. Egyik lábammal beleléptem a tenyerébe, majd mindkét kezemmel az ágakba kapaszkodtam, és fölhúztam magam, amíg JR lentről tolt. Ez így eddig még rendben is lett volna, de a másik lábamat nem tudtam föllendíteni a fára. JR már nem tudott hogy segíteni, ezért  fenekemnél fogva próbált fölnyomni. Ettől annyira zavarba jöttem, hogy elveszítettem az egyensúlyomat, és visszazuhantam karjaiba. Gyorsan letett,  majd módosította a tervet: ő mászott föl először, majd lenyújtotta kezeit, amit én készségesen el is fogadtam, és így próbált meg felhúzni maga mellé.
- Siess, itt van Minhyun!
- Mi? - kaptam oldalra a fejem, majd megláttam egy sebesen felém közeledő alakot.
Gyorsabban próbáltam lábaimmal feljebb nyomni magam, de amint ez sikerült volna, két kéz ragadta meg a bokámat, és húzott le. Majdnem magammal rántottam JR-t is, de szerencsére még időben megkapaszkodott.

- Gyere, Hana, fussunk - ragadt meg Minhyun a csuklómnál.
- Mi? Hova? Minek?
- Majd elmagyarázom, csak gyere - nézett félve JR-ra, aki éppen készült leugrani a fáról.
Bólintottam, majd elkezdtünk rohanni.
Ez az egész olyan volt, mintha a rosszak üldöztek volna minket, és éppen az életünket akartuk volna megmenteni. Már csak egy jó kis horrorzene hiányzott aláfestésnek.
Nem tudom, mikor futottam utoljára ennyit, még tesiórán sem szoktam magamat ennyire megerőltetni, de a fiúknál valami élet-halál harc folyt, úgyhogy nem volt más választásom.
Egy jó tízperces futás után megálltunk egy tisztáson, ezt is csak azért, hogy kifújjuk magunkat, és újult erővel folytathassuk utunkat. Én egyből kiterültem a fűben, Minhyun pedig a térdén támaszkodva lihegett.
- Szóval, mi ez a játék? - kérdeztem.
- "Mentsük meg Hanat". De jobb szó lenne rá, hogy...
- "Futtassuk meg Hanat"?
- Nem - nevette el magát. - Bár ez se rossz ötlet - biccentett elismerően. - De jobb az, hogy "Raboljuk el Hanat".
- Ja, hogy most már nem is megmenteni, hanem elrabolni akartok? Végül is mindkettőt sikerült már...
- Azért kéne így elnevezni, mert a játék lényege az, hogy mindig valakinél vagy, és egymástól kell elrabolnunk.
- Értem - motyogtam.
- Na gyere - nyújtotta felém a kezét. - Menjünk tovább.
- De csak sétálunk, ugye? Ha még egy métert futnom kell, komolyan kiköpöm a beleimet.
- De akkor ne elém. Adjak egy zacskót?
- Majd szólok, ha kell.
- Jó, mert amúgy nincs nálam.
Átsétáltunk a tisztáson, és újra a fák között sétáltunk. Azon gondolkoztam, hogy vajon Minhyunnak van-e halvány fogalma arról, hogy merre is tartunk, mert a sok jobbra-balra kanyargástól én már rég elveszítettem a fonalat.
- Minhyun... - kezdtem bele.
- Ah, olyan jó, amikor kimondod a nevem - mondta szenvedélyesen. Nekem földbe gyökereztek a lábaim, és tágra nyíltak a szemeim.
- Mi?
A következő pillanatban Minhyun nekiszorított egy fának, kezét a fejem mellett támasztotta, és mélyen a szemembe nézett. Olyan közel lépett, hogy testünk szinte összes porcikája összeért.
- Mondtam, hogy én leszek a következő. És itt nem lát senki - húzta perverz mosolyra a száját, majd elkezdte csökkenteni a távolságot ajkaink között.

Like a bird trapped in a cage 21

Reggel, amikor felébredtem, az első, amit éreztem, hogy egy csupasz mellkason pihen a fejem. Riadtan kaptam fel a fejem, mert hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, hogy kerültem ide, vagy egyáltalán kivel.
A kétszemélyes szobában találtam magam, pontosan Aron ágyát láttam. Ez akkor azt jelenti, hogy...
Ijedten kaptam a tekintetem a mellettem fekvő fiúra, aki valóban nem más volt, mint Minhyun. Békésen aludt, meztelen karjaival átkarolva engem. Gyorsan lefejtettem magamról, aztán fölkeltem.
A földön megpillantottam a ruháit, és a nadrágomat. Ez arra késztetett, hogy végignézzek magamon, de kissé megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy a fehérneműm rajtam van.
Felvettem a földről Minhyun pólóját, ami alatt megpillantottam egy alsónadrágot. habár próbáltam elhessegetni a fejemből a csúnya gondolatokat, nem igazán sikerült. Csak reménykedni tudtam, hogy nem az is az övé.
Épp a pólót vizsgáltam, hogy az este ebben volt-e, amikor elkezdett mocorogni, majd eléggé kómás fejjel fölült, a szemeit kezdte el dörzsölni. Én csak lefagyva álltam, és figyeltem, ahogy a fiú rám néz, majd kikerekednek a szemei. Miután eljutott az agyamig, hogy mi történt, gyorsan magam elé kaptam a pólót, ezzel nagyjából eltakarva testem.
- Mi van itt? - nézett rám értetlenül Minhyun.
- Nem tudom - feleltem hisztérikusan. - Így ébredtem reggel melletted. Nem emlékszel, mi történt?
- Nem - rázta komolyan a fejét. - De ahogy végignézek magunkon... - Erre nem tudtam mit válaszolni, csak zavartan bámultam a földet. Nem volt érdekes... vagyis... de.
- Minhyun... Van rajtad alsónadrág? - kérdeztem.
- Hát... - Ez az egész egy eléggé kínos szituáció volt, ezért nem csoda, ha rögtön rosszra gondoltam. Minhyun megragadta a takaró szélét, és szép lassan kezdte lehúzni magáról a paplat, majd mikor hirtelen kitárta magát, én szemem elé kaptam a kezem.
- Van - röhögött fel. - De ez nem jelent semmit.
- Tudom - sóhajtottam. - De mielőtt kiderítenénk, pontosan mi történt, nem szeretnél felöltözni?
- Jó, add a pólóm - nyúlt, mire én lepillantottam a ruhadarabra, amivel takartam magam.
- De akkor adj egy másikat.
Minhyun fölpattant, és a ruhái között turkált, miközben halkan azt mondta, hogy "ki fog nyírni".
- Nem mintha nem bírnálak, Hana, de nem biztos, hogy ez... - nézett hátra. - Szóval nem biztos, hogy ez jó ötlet volt.
Én kezembe temettem az arcom. Hát igen, én is bírom Minhyunt, de hogy lefeküdjek vele... Vagy ha nem is feküdtünk le, együtt aludtunk, ami így elég gyanús... Hogy lehetek ennyire hülye?Ilyen mélyre süllyedtem volna? De ha még emlékeznék is rá... Sokkal jobb lenne.
- Tessék - adott a kezembe egy fekete pólót.
- Fordulj el - kértem.
- Elvileg mindent láttam... De elfordulok.
Gyorsan magamra kaptam a ruhákat, és így tett Minhyun is, aztán odaszaladtam az ajtóhoz, de amint a kilincsre helyeztem a kezem, megtorpantam, és megfordultam.
- Mi az? - kérdezte Minhyun.
- Ha mindenki kint van... nem merek kimenni - közöltem végül.
- Nyugi - lépett mellém, aztán ő is megtorpant. - Basszus, ez tényleg ciki.
Nekidöntöttem a fejem a falnak.
- Úgyis túl kell lennünk rajta.
- Jó - sóhajtottam, majd mindketten kiléptünk a szobából. Hevesen dobogó szívvel indultunk meg a konyha felé, ahol a fiúk visszafolytott mosollyal ültek az asztalnál.
- Milyen volt az estétek? - kérdezte Baekho vigyorogva.
- Hát ezt nekünk kéne kérdezni, mert mi nem emlékszünk semmire - felelte Minhyun.
- Ezen nem is csodálkozom, nagyon készek voltatok.
- Te jó ég - néztem magam elé, és megráztam a fejem.
- És a hangok, amik kihallatszottak a szobából - morfondírozott Baekho.
- Jaj ne - mondtam.
- Mi történt pontosan? - kérdezte Minhyun.
- Én nem akarom tudni - közöltem.
- Hát - kezdett bele JR. - A játékot nem tudtuk befejezni, mert már tiszta hülyék voltatok. Hana, te folyton azt hajtogattad, hogy meleged van. Minhyun erre megrávágta, hogy akkor vetkőzz le. És így is tettél.
- Ott a pólód - mutattak a kanapéra.
- Itt előttetek? - akadtam ki teljesen.
- Nem. Bevonultatok a szobába.
- És itt előttetek... csináltunk valami olyat? - célozgattam.
- Csak lógtatok egymás nyakában, de... A hangok alapján ott már... - Tiszta vörös lett az arcom.
- Kár, hogy nem emlékszem rá - jegyezte meg Minhyun.
- Szerintem jobb, hogy nem emlékszem rá - gondolkoztam hangosan.
Aztán találkozott a tekintetem JR-éval. Mélyen egymás szemeibe néztünk, és próbálta, kiolvasni valamit a tekintetéből. Nem sokáig tartott a szemkontaktusunk, mert hirtelen nevetve az asztalra borult. Nem sokkal utána az összes fiúból kitört a nevetés. Én azért annyira nem tartottam viccesnek a helyzetet. Kínosan néztünk össze Minhyunnal.

- Mikor mondjuk el nekik? - kérdezte Aron.
- Mit? - kíváncsiskodott a mellettem álló fiú.
- Tudni akarjuk egyáltalán?
- Hát, szerintem igen, tudni akarjátok.
Mivel kérdőn néztünk rájuk, belekezdtek a mesélésbe.
- Szóval... Tegnap este tényleg nagyon készek voltatok, de nem csináltatok semmit - magyarázta JR. Értetlenül néztünk rá. - Igazából kíváncsiak voltunk, hogyan reagálnátok arra, ha egymás mellett ébrednétek.
- Nem volt köztünk semmi? - kérdezte Minhyun.
- Nem - rázták a fejüket.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ahogy végiggondoltam az egész szitiációt, kitört belőlem a nevetés, Minhyunnal együtt.
Pár perc után, mikor már mindenki lenyugodott, megszólaltam.
- Már csak egy kérdésem van. Melyikőtök vetkőztetett le?

Like a bird trapped in a cage 20

- Szóval az első játék - kezdte Baekho. - az a Tabu.
- Az mi? - kérdeztem értetlenül.
- Először valaki, mondjuk Minhyun kimegy, addig mi megbeszélünk egy rá jellemző, bármilyen szót, azt ráírjuk egy papírra, amit később a homlokára ragasztunk. Aztán bejön, és kimegy a következő. Ez addig megy, amíg mindenkire ki nem találtunk valamit. Aztán körbeülünk, és a cetlikkel a homlokunkon elkezdünk beszélgetni. Tegyük fel, hogy Minhyun szava az alma. Ha ő kimondja ezt a szót, akkor a játékkalapáccsal a fejére csapunk.
- Milyen játékkalapáccsal? - szakítottam félbe Baekho mondandóját.
- Ezzel - közölte, majd az asztal alól elővette a tárgyat. Inkább meg sem kérdeztem, honnan szerezték, vagy miért van ilyen a birtokukban. - Szóval, a játék lényege az, hogy ki kell találni a szót a fejedről. Aki legelőször találja ki, az jutalmat kap, aki legutoljára, az büntetést.
- Tehát összefoglalva - mondtam. - Beszélgetünk, és ha a mondatban, amit mondok, benne van a szavam, rácsaptok a fejemre, és akkor tippelgethetek.
- Pontosan - bólogattak. Most komolyan, ki talál ki ilyen játékokat? Vagy egyáltalán honnan szednek ilyeneket?
- Mindenki érti? Oké, akkor Minhyun, menj ki - mondta, mielőtt bárki bármit szólhatott volna. Minhyun megilletődve ült a helyén, ezért Baekho felráncigálta a helyéről, és belökte az én szobámba, amit rá is zárt. Reméltem, hogy nem kezd el turkálni a cuccaim között.
Mi addig összedugtuk a fejünket, hogy véletlenül se hallja meg Minhyun a beszélgetésünket. Kinéztem belőle, hogy hallgatózik.
- Valami hülyeséget kéne, hogy véletlenül se találja ki - kezdett bele Baekho. - Mi jellemző rá?
- Hogy folyton ugratja Hanat - vágta rá Aron.
- Aha, lehetne valamit ezzel kapcsolatban...
- Trambulin - mondtam, mire mindenki kérdőn nézett rám. Csak nekem jutnak eszembe ilyenek? - Folyton ugrat... Trambulin - próbáltam magyarázni nekik.
- Jó - vigyorogtak a többiek amikor leesett nekik.
- Tökéletes - kiáltott fel Baekho, miközben az asztalra csapott. Szerintem túlpörgött. - Ezt tuti, hogy soha nem találja ki. Szóljatok neki, hogy visszajöhet.
- Te miért nem tudsz neki szólni? - kérdezte JR.
- Na jó, de csak azért, mert ilyen rendes vagyok - vigyorgott, majd szólt is neki. Aztán mivel már ott volt az ajtónál, ő ment be.
- Na, mit találtatok ki nekem? - jött oda hozzánk Minhyun széles mosollyal az arcán.
- Majd megtudod - válaszolta Aron.
- Jaj, tudom. Helyes, jóképű, kedves, aranyos, sármos herceg, akit mindenki imád és lesik minden lépését. Vagy esetleg humoros, romantikus, észvesztő, ...
- És nem utolsó sorban egoista - szakítottam gyorsan félbe, mielőtt egy egész órán keresztül áradozna magáról.
- Nem, én régen voltam egoista, de most már tökéletes vagyok - bólogatott.
- Jól van Minhyun, tudjuk - sóhajtottam. - Mi legyen Baekho szava? - kérdeztem,  miközben körbenéztem a társaságon.
- Pénzes - szólalt meg JR.
- Nem, az nem jó, találjunk valami mást - mondta Ren.
- Akkor legyen kaja. Mert ő is mindig arra gondol.
- Ez túl egyszerű - csóválta a fejét Aron.
- Hmm... akkor mi legyen? - sóhajtott fel JR. - Jó hangú.
- Vagy idióta - röhögött Minhyun.
- Na, nem - szóltam rá.
Pár percen keresztül még tippelgettünk, de nem jutottunk semmire. Baekho már ki is szólt, hogy siessünk már. Dűlőre mi viszont ez idő alatt sem jutottunk.
- Na jó, kaptok még egy percet, aztán kimegyek - jelentette ki Baekho.
- Siessünk - szólt Minhyun. - Mi legyen akkor?
- Ö... - Senkinek nem jutott eszébe semmi, és az sem segített, hogy elkezdett hangosan visszaszámolni.
- Az idióta jó - mondta Minhyun.
- Nem - vágtam rá. - Ez bunkóság!
- Nem bunkóság, poénból.
- 15.. 14.. 13..
- Jó, akkor nem idióta, hanem sietős - mondta Ren.
- Ne már, azért, mert most visszaszámol? Gondolom máskor nem szokott ilyen lenni - panaszkodtam.
- Hana, miért vagy mindig ellenünk? Ez így nem jó. Akkor találj ki te valamit! - fakadt ki Minhyun.
- Jó - vágtam rá, és abban a pillanatban elhangzott Baekho szájából az "egy" szó.
- Remélem megvagytok - mondta, miközben leült közénk.
- Persze - vihogott Minhyun, én meg kikerekedett szemekkel néztem. Akkor most mi a szava? Ez így nem jó!
- Na Ren, pattanj - utasította Minhyun, mire ő fel is állt, és besétált a szobámba.
- Gyorsan találjunk ki valamit, mielőtt bealszik - mondta Aron, és erről elég hamar kitaláltuk mi legyen a szava: alvás. Ezt gyorsan le is zártuk.
Aron szaván sem gondolkoztunk sokat: olvasás. Jobb ötletünk úgysem volt. Aront JR váltotta fel.
- Na, Hana - vigyorgott rám Minhyun. - Gyerek.
- Mi? - néztem rá értetlenül.
- Jó apa lenne belőle, nem? - Mosolyogva megcsóváltam a fejem.
- Lehet, de ne ez legyen a szava.
- Jó, de akkor is nagy nőcsábász. Ja nem is! Hana a fiúcsábász. - Összeráncoltam a szemöldököm, miközben azon gondolkoztam, hogy van-e egyáltalán ilyen szó.
- Kérlek ne kezd el elemezni, jó? Gondolkozz inkább JR szaván - szóltam rá.
- De már megvan - nézett rám értetlenül. - Nőcsábász.
- Ez lesz a szava? - kérdeztem, és fölvontam a fél szemöldököm.
- Aha - vont vállat. - És most menj, Szólj a kedvesednek, hogy kijöhet. Te meg maradj bent. - Úgy tettem, ahogy Minhyun mondta. Amikor beléptem a szobámba, az ágyon ülő JR éppen elkapta a tekintetét a ruhakupacomról, aminek a melltartóm volt a tetején. Lehet, hogy nem ártott volna először összepakolni.
- Szép darab - mosolygott rám, miközben a csipkés melltartómra mutatott.
- Köszi - mondta kínosan, majd közöltem vele, hogy kimehet. Az első dolgom, amint kilépett a szobámból az volt, hogy elpakoljam a fehérneműt. Nem is emlékszem, hogy kint hagytam volna. Csak nem...
- Na mit láttál? - hallottam meg Minhyun hangját, úgyhogy gyorsan becsuktam az ajtót, mert nem is akartam hallani, hogy mit beszélnek. Ennél cikibb nem is lehetne, minden fiú látta a fehérneműimet, mellesleg kedvenc melltartómmal szemezett JR, és valószínűleg valaki közülük túrta szét a ruháim. Ha megtudom, ki volt az...
Kintről elég sokszor hallatszott hangos röhögés, ami elgondolkodtatott azon, hogy vajon milyen hülyeséget találnak ki nekem a fiúk. Baekhot és Minhyunt ismerve... biztos semmi értelmes.
- Terhes - ordította olyan hangosan Baekho, hogy még én is meghallottam. A többiek persze felröhögtek.
- Hé, ezt hallottam - kiáltottam vissza, amit még nagyobb röhögés követett.
De aztán szerencsére halkabbra fogták. Ez az egy szó újra arra késztetett, hogy elgondolkodjak azon, mit is  találnak ki nekem.
Sikerült viszonylag hamar dűlőre jutniuk, csupán vagy negyed órán keresztül gondolkodtak.
- Hana - ordították mind az öten egyszerre a nevem, ezzel tudtomra adva, hogy jöhetek.
- Ez nagyon nagy - nevetett JR, miközben leültem az asztalhoz.
- És akkor most... beszélgetünk? - kérdeztem érdeklődve.
- Aha - válaszolta Aron.
- Miről?
- Akármiről. De hol a kalapács? - forgolódott.
- Itt - rántotta elő az említett tárgyat Baekho, és azzal a lendülettel hatalmasat csapott Minhun fejére.
- Ya! - kiabálta Minhyun, majd miután kikapta a kezéből a kalapácsot, azonnal visszaütött. Baekho megint odanyúlt, de JR kikapta Minhyun kezéből, majd mindkettőjük fejére ütött.
- És mostantól csak akkor ütünk, ha benne van a mondatban a szó.
- Akkor fölírjuk őket egy papírra? - szólalt meg az örökké csendes Ren. Ez egyébként jó kérdés volt.
- Aha - bólogatott Baekho.
Miután Aron szerzett ragadós papírcetliket, aztán akinek tudta a szavát, annak leírta, és fölragasztotta neki (miközben a másik becsukta a szemét, hogy ne lássa). Így került Baekho fejére egy üres cetli. Hát, ez érdekes lesz.
- Hana, hunyd le a szemed - utasított Aron.
- És várd a csókot - hallottam Minhyun hangját.
- Tőled? Mert akkor inkább elfordulok.
- Gonosz - lökte meg a vállam. - Bezzeg JR-tól elfogadnád, mi?
- Hagyjatok már - fakadtam ki.
- Látjátok, kerüli a választ - célozgatott Minhyun. Miért nem tud legalább egyszer békén hagyni? Eleinte még poén volt, de most mát kezd nagyon idegesíteni.
Amint ezt kimondta, JR hozzám lépett, majd védelmezően átölelt.
- Hagyjátok békén - szólt rájuk erélyesen, de nem hatásosan.
- Na, a lovag hogy védi a szerelmét - piszkálódott tovább Minhyun. Ez már tényleg kicsit sok volt. Mikor JR elengedett, eltátogtam neki egy köszönömöt, mire elmosolyodott. Ettől majdnem elolvadtam... Mióta ilyen rendes velem?
- Na kezdjünk már végre neki - panaszkodott Ren.
- De ez beszélgetés - mondta Baekho.
- És? - értetlenkedett tovább Ren.
- Csak beszélgetni kell, mit kell ezen elkezdeni?
- Hát kezdjünk el beszélgetni!
- Miért, most mit csinálunk?
- Hát nem tudom - vont vállat.
- Te hülye vagy - lökte meg nevetve Rent, aki majdnem leborult a székről. Minhyun gyorsan felkapta a kalapácsot, és rácsapott Baekho fejére, aki teljesen összezavarodott.
- Miért pont Minhyunnál van a kalapács? - panaszkodott JR, majd ki is kapta a fiú kezéből.
- De én vagyok a legidősebb - szólalt meg Aron.
- Most ne itt akadjunk le - szóltam közbe, mielőtt elkezdenének vitázni. - A kalapácsot az asztal közepére rakjuk, és ha valaki meghallja azt a bizonyos szót, megfogja, és üt - mondtam. Nehéz az élet egy csorda fiúval...
- Szóval - kezdett bele Minhyun. Akkor találjuk ki mi lesz a büntetés.
- Akik nem találják ki a szavukat... mert nyilván többen lesznek - kezdte Baekho, mire Minhyun a fejére csapott. A fiú értetlenül nézett vissza rá, majd egy vállvonás kíséretében folytatta. - Na. Megvárjuk, míg három ember kitalálja a sajátját, a maradék pedig közösen kap büntetést.
- És mi legyen az? - ráncolta szemöldökét Ren.
- Mi lenne, ha összekötöznénk a lábukat egy játék erejéig? - vetette föl az öteletet Aron.
- Oké - egyeztünk bele. Viszont miután végiggondoltam az egészet, és azt is számításba vettem, hogy a vesztesek között leszek, már nem tűnt olyan jó ötletnek, főleg, hogy rajtam kívül mindenki fiú itt.
- De ez a beszélgetés olyan erőltetett - panaszkodott Ren.
- Akkor tippelgessünk, úgyis ismerjük egymást, sejthetjük, mit találtunk ki.
- Ja - mondta Ren. - Csak csináljunk valamit, ez így olyan unalmas, hogy bealszom rajta. - Baekho hirtelen felkapta a kalapácsot, és ráütött Ren fejére. - Alvás - vágta rá.
- Igen - biccentettem.
- Ennyi erővel - mondta Aron - olvasás.
- Igen - röhögtek a többiek.
- Hát ez nagyon nehéz volt - csóválta a fejét. - Idáig terjed a fantáziátok?
- A többieké nehezebb - mondtam.
- Fogadni mernék, hogy az enyém valami Hanaval kapcsolatos - morogta JR.
- Hát nem egészen - röhögött Minhyun. - De az enyém biztos valami jó tulajdonságom - gondolkodott el. - Például sármos.
- A fenébe kitalálta - csapott a homlokára Baekho.
- Tényleg?
- Nem - röhögte el magát.
- Létra. Mert magas vagyok - gondolkozott tovább.
- Közelítünk. Tényleg valami tárgy.
- Tárgy?
- Aha.
- Ez nem barkóba - csaptam az asztalra.
- Szerintem fejezzük be - mondta Aron.
- Ne már, ketten találták csak ki, azok is a legkönnyebbek - panaszkodott Baekho, mire Minhyun megint rácsapott a fejére.
- De Baekho nem is fogja kitalálni - szólt Aron. - Úgyhogy már megvan a három vesztes.
- De kitalálom - erősködött Baekho.
- Hogy, ha nincs szavad? - csúszott ki véletlenül a számon.
- Mi az, hogy nincs szavam?
- Nem adtál elég időt - vihogott JR.
- Nem tudtunk semmit se kitalálni, mert egy perc nyugtot sem hagytál. Másodpercenként dörömböltél az ajtón - magyarázta Minhyun.
- Ne már - nevetett ránk. - Akkor miért csapkodtatok minden mondatomra a fejemre?
- Hát pont ezért.
- Zseniális. Ja - esett le neki hirtelen. - Legalább nem tudtok megbüntetni. Viszont ti - nézett rám, Minhyunra és JR-ra - kötözzétek össze magatokat. Illetve nem is. Majd én megcsinálom. Aron, Ren, fogjátok meg őket, én hozom a kötelet.
- Mintha föl akarná akasztani magát - nevetett Aron. Tényleg úgy hangzott.
Mindenki elkezdte leszedegetni a cetlit a fejéről, aztán jót röhögtek a szavukon. Minhyunnak el kellett magyarázni, miért is lett trambulin a szava, de végül fölfogta, és közölte velünk, hogy hát ezt tényleg soha az életben nem találta volna ki. Az enyémen mi állt? Fiúcsábász. Hurrá.
Miután Baekho talált kötelet, vissza is jött. Jobb lábam hozzá lett kötözve JR bokájához, a bal pedig Minhyunéhoz. Hát persze hogy én voltam középen.
Egyszerre indultak meg, mindketten az összekötözött lábbal léptek, ennek következtében fenékre estem, magammal rántva a két fiút is.
- Au, az fájt - panaszkodtam. Csupán öt percbe telt, mire megint felálltunk. A többiek persze jót röhögtek rajtunk.
- Állj! Én parancsolok - szóltam, mielőtt újra elindultak volna. - Én vagyok középen, én irányítok! Először jobb, aztán a bal. Mehet? - néztem a fiúkra, akik vigyorogva bólogattak.
Vagy öt lépést sikerült tennünk így, aztán belezavarodtam, elveszítettem az egyensúlyt, és majdnem megint seggre estem, de JR és Minhyun egy hirtelen mozdulattal kaptak felém. Ennek az lett a következménye, hogy ők is elveszítették az egyensúlyt, és felborultunk. Én JR-ra estem, Minhyun pedig rám. Ez még így nem is volt annyira rossz, mert Minhyun kezeivel támaszkodott, vagyis nem esett rám teljes testsúlyával, de aztán...
- Kicsi a rakás, nagyot kíván - kurjantotta Baekho, és Minhyunra vetette magát. Ez még nekem is iszonytosan fájt.
- Szendvics - nevetett Aron. Hát úgy is éreztem magam. Mint egy kilapított szendvics.
JR fájdalmasan nyögött egyet alattam. Én még kellemetlenebbül éreztem magam. Minden porcikánk teljesen egymáshoz préselődött, még hevesen dübörgő szívét is hallottam, és nyakamon éreztem meleg leheletét. Nyeltem egy nagyot.
- Légyszi szálljatok le, kinyomjátok JR-ból a szuszt - mondtam, miközben próbáltam Minhyunt Baekhoval együtt lelökni magamról, illetve magunkról. Mondjuk esélyem sem volt.
- Ugyan, JR élvezi a helyzetet - hallottam Minhyun vigyorgó hangját.
- Ha csak Hana lenne, akkor igen, de itt van még két disznó - préselte ki a szavakat JR. Nekem meg kikerekedtek a szemeim.
- Ó-hó-hó - vihogott fel a két másik fiú.
- Igen? Élveznéd? - mondtam halkan a fülébe, hogy csak ő hallja. Választ nem kaptam, mert először Baekho, majd őt követve Minhyun is felkelt. Már kezdtem örülni, hogy élni hagynak, de abban a pillanatban, hogy Minhyun felkelt, minket is magával rántott. Ennek eredménye az lett, hogy megint elestünk. Mármint csak Minhyun, mert mi alapból a földön voltunk.
- Lehetne egy kérésem? - kérdeztem, miközben próbáltunk felállni, nem túl sok sikerrel.
- Mi? - nézett rám Aron. Arcán ott bujkált a mosoly, amit próbált visszatartani. Elhiszem, hogy viccesek voltunk...
- Nem lehetne eloldozni csak addig, amíg felállunk? - ajánlottam fel, mire Baekho nevetve rávágta, hogy nem.
- Kösz. Rendes vagy - vágtam oda neki, mire ő megvonta a vállát. Aron bezzeg rendes volt: segített felállni.
- Na jó, üljünk le, és maradjunk is úgy - közöltem. Nehezen, de azért valahogy sikerült.
A következő játék az lett volna, hogy sorban fölállunk, lehajolunk, befogjuk az orrunkat, a szabad karunkat átdugjuk a keletkezett résen, és így forgunk tízet. Aztán fél lábra állunk, és aki a legtovább bírja esés nélkül, az nyer.
- Most ültünk le - panaszkodott JR.
Alapjáraton ezzel a játékkal nem is lett volna semmi baj, ha nem lennénk összekötve, de így hogy forgunk és állunk fél lábon?! Főleg én!
A fiúknak a tudtára is adtam, hogy így semmiféleképp nem játszom ilyet. legfeljebb akkor, ha eloldoznak. De tekintve, hogy Baekho semmiképp nem akart engedni, fölajánlottam, hogy halasszuk el ezt későbbre.
- Akkor Indian Rice - mondta Minhyun.
- Az mi? - kérdeztem.
- Hát körbeülünk. Igen, ez megvan. Akkor... - gondolkozott. - Van egy mondóka: gom gom chil bang. Valaki elkezdi és mondja, hogy gom, miközben "rálő" a kezével formált fegyverrel valakire. Akire rálőtt, az folytatja, azt mondja, hogy gom, és ő is becéloz valakit. Ugyanúgy a chilnél is, aztán amikor valaki a bangot kapja, a két mellette levőnek fel kell tennie a kezeit, és... hát ordítani. Vagy azt kell mondani, hogy ááá.
- Mér nem bé?
- Baekho, kérlek, ne zavarj be. Szóval. Aki a bangot kapta, az folytatja. Aki elrontja, az büntetést kap, majd folytatjuk a játékot.
- És mi lesz a büntetés? - tudakolta Ren.
- Mindenki gondolkozott, de mivel semmi ötlet nem volt, JR fölpattant, és a vásárolt áruk között kutakodott.
Hirtelen megfordult, elvigyorodott, majd fölmutatott egy sojus üveget.
- Az iszik egy decit.
- Jóó - egyeztek bele a fiúk. Mondjuk nekem nem tetszett az ötlet, főleg, hogy nem is értettem teljesen a játékot, ezért teljesen biztos voltam benne, hogy nem egyszer fogok rontani, és én fogok inni a legtöbbet. Csak reménykedni tudtam, hogy hamar belejövök.
Miután a poharak is az asztalra kerültek, belekezdtünk.
- Gom - mutatott Baekho Renre. Ren JR-ra, JR Minhyunra, aki egy bang kíséretében "lelőtt". Kapásból föltettem a kezem, de igazából fogalmam sem volt, mit is kéne tennem, mert ezt a részt értettem a legkevésbé.
- Elrontottad - röhögött ki Minhyun, majd elém tolt egy megtöltött poharat. Szóval itt nem kell feltennem a kezem.. ezt megjegyeztem. Gyorsan felhajtottam az alkoholos italt, aztán körbenéztem. Ja, én jövök.
- Boom - mutattam Aronra.
- Az gom - nevettek a többiek. Sóhajtottam egyet.
- Jól van. Akkor gom - mondtam.
- De lőj is le valakit . csapott az asztalra JR. - Ez a játék nagyon nem neked való - csóválta a fejét. Ezért a kijelentésért "lelőttem", és még mondtam is, hogy gom. A fiúk hangos tapsviharban törtek ki sikerem láttán.   De szerencsére folytatták a játékot. Megint teljesen elveszítettem a fonalat, de szerencsére ebben a körben nem került rám sor. Viszont utána Minhyun a második gom után engem célzott meg.
- Ööö... Mit is kell mondanom? - néztem körbe kétségbeesetten.
- Büntetés - vigyorgott Baekho, és teletöltötte a poharam.
- Miért? - néztem rá nagy szemekkel.
- Mert elfelejtetted. Tessék.
Sértetten hajtottam fel az italt, majd az asztalra csaptam a poharat.
- Gom - folytattam a játékot, és erősen koncentráltam. Ezt a menetet szerencsére nem én, hanem Minhyun rontotta el, mert későn reagált a bang-ra. Ezzel kezdődött a Minhyun-rontja-el sorozat.
A következő menetekben felváltva veszítettünk, csak egyetlen egyszer rontott Ren.
A sok ital hatására még kevésbé tudtam koncentrálni, már azt sem tudtam, kire mutatok, mit mondok, vagy éppen mikor "sikítok". Egy ideig még emlékszem a történtekre, de utána teljes homály.