Like a bird trapped in a cage 14

Ott ült az ágyán (a baloldalin), arcát a kezébe temette, könyökét a térdén támasztotta. Nagyon rossz volt így látni, elvégre ő az, aki mindig mosolyog és poénkodik. Leültem mellé, magamhoz húztam, és átöleltem. Ő is átölelt, miközben halkan rám jött a sírás. Mégsem kellett volna megkérdezni őt, de hát nem tudtam, hogy ennyire rossz emlékei vannak. Halkan sírtunk mindketten, miközben a hátát simogattam.
Egy ideig ültünk így, aztán elengedett.
- Bocsánat, nem tudtam hogy ilyen rossz emlékek törnek föl... Nem akartam... - motyogtam össze valamit.
- Semmi baj - mondta, miközben letörölte arcáról a könnyeit. Fölkelt, és kiment a szobából. Én kimentem a nappaliba, és leültem az étkezőasztalhoz. Pocsékul éreztem magam, tudván, hogy ez miattam van.Egy idő után ő is leült velem szemben. Jobb kedvre akartam deríteni, vagy legalább elterelni a figyelmét. Úgyhogy megkérdeztem, milyen sorozatot nézett ma. Először 3 mondatban felvázolta, de mivel nehézkesen értettem, úgy döntött, elmeséli az egészet. Végül is ez nem volt rossz ötlet, mert egyre jobban kezdett hasonlítani a régi MinHyunra, és én sem unatkoztam, mert vagy másfél órán keresztül mesélt. Tényleg nagyon beleélte magát.
 Négy óra körül lehetett, amikor MinHyun telefonja megcsörrent. Beszélt pár percig, majd lerakta.
- Most mennem kell - felelte, majd felállt és az ajtóhoz ment, ahol felkapta a dzsekijét.
- A többiek megjönnek? - kérdeztem értetlenül. Most akkor itthon maradok egyedül?- Igen, de majd együtt jövünk. Most viszont sietek - indult volna ki, de még egyszer vissza fordult. - Csukd be az ablakokat, én bezárom az ajtót, ha bárki be akarna jönni, ne engedd be, csak akkor, hogyha hármat kopogunk, és utána azt kiabáljuk, hogy kakas, hogy megbizonyosodj, hogy mi vagyunk azok - mondta halál komolyan. Én meg kérdőn néztem rá, aztán nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Mi az, hogy kakas!?
Ő is elnevette magát.
- Bocs, hirtelen nem jutott más az eszembe. De akkor is. Ne engedj be senkit.
- Oké, vigyázok. De ti is! - Végül is ha mind az öt fiúra szükség van, akkor valami veszélyesebb dologról lehet szó...
- Oké - bólintott egyet, majd biztatóan rám mosolygott, és elment.
Hirtelen rám tört a pánik. Az ablakok már mind csukva voltak, de így nem éreztem elég biztonságban magam, ezért még a redőnyöket is lehúztam. Magamhoz kaptam egy kést, és úgy ültem le az étkezőasztalhoz. A kezemben erősen szorongattam a "fegyveremet", és minden halkabb neszre is ijedten kaptam föl a fejem. Szerintem teljesen megőrültem, mintha mindenfelől hangokat hallottam volna. Valószínűleg csak hallucináltam, üldözési mániám támadt.
Vagy órákon keresztül ülhettem így, amikor hangokat hallottam a lépcső felől. Szívem a torkomban dobogott,és teljes pánikba estem.
Ijedtségemben berohantam a szobámba, aztán eszembe jutott, hogy van hozzá kulcs - kívülről. B terv. Valamivel el kell torlaszolnom az ajtót. Kintről már hallottam a hangokat. Semmi beszélgetés, nevetés nem volt, vagy akármi, ami arra utalt volna, hogy a fiúk azok. Arra nem olt sem időm, se erőm, hogy az ágyat az ajtó elé toljam, ezért a sarokba ültem, az ajtó mögé, és még jobban megszorítottam a kést.
Aztán meghallottam a szobám felé igyekvő lépteket, és tudtam, hogy nemsokára végem van.

Like a bird trapped in a cage 13

Amikor reggel kiléptem a szobámból, egy MinHyun-t láttam meg, aki épp a kanapén terpeszkedett, miközben TV-t nézett. Aron ollót forgatva a kezében ment a szobájába, BaekHo pedig a konyhában ivott valamit, majd ő is bement a szobájába. Mire végeztem a kajálással Aron, Ren és BaekHo indulásra készen álltak az ajtóban.
- Mi elmentünk – szólt Aron. – Szóljatok JR-nak, hogy egy fél óra múlva legyen indulásra kész. – Becsukta maga mögött az ajtót. MinHyun még mindig a tévére meredt, de azért szerintem fölfogta, mit kért Aron. Már indultam volna a szobámba, amikor MinHyun megszólalt.
- Fölébresztenéd? – majd a szobák felé intett a fejével, szemét le nem véve a tévéről.
- Miért én? – kérdeztem.
- Mert nekem megy a sorozatom, és nem akarok lemaradni róla, illetve te vagy a barátnője – célzott a tegnapi napra. Minhyun soha sem fog tudni leakadni rólam… Nem értem, mi olyan jó abban, hogy folyton engem szekál.
- Ne már! Azt se tudom melyik az ő szobája!
- A háromágyas. De most maradj csendben, mert nem tudok figyelni.

Dühösen fújtattam, majd elindultam. Az ajtó előtt még vártam egy kicsit. Most komolyan olyan nehéz lett volna neki? Miért pont nekem kell? Ez nem igazság. Végül halkan benyitottam.
JR ott feküdt a fehér takaró alatt. Óvatosan odamentem hozzá, és leguggoltam mellé. Már egy jó ideje nézegettem az arcát, amikor észbe kaptam. Azért jöttem, hogy fölébresszem, és nem azért, hogy nézegessem. Bár meg kell hagyni, nagyon aranyos volt.
- JR - szólítottam halkan. Semmi. Megérintettem a karjánál, és megint mondogattam a nevét.
- Na! - mondtam hangosabban, és kicsit meglöktem. - JR!
Vett egy mély levegőt, és oldalra fordult.
- Kelj fel - mondtam.
- Miért? - kérdezte álmos hangon.
- Aron üzeni, hogy fél óra múlva legyél indulásra kész.
Felém fordította a fejét, és kérdőn nézett rám.
- MinHyun?
- Sorozatot néz - feleltem.
Megint befordult a fal felé. Gondolom megnyugodott, hogy minden rendben van.
- Na! - mondtam. Fölálltam. Körbenéztem a szobában, és akkor támadt egy ötletem. Fölkaptam BaekHo párnáját, és hozzávágtam JR-hoz.
Behúzott nyakkal vártam, hogy mi fog történni. Megfordult, fölkapta a párnát, és (jóval erősebben, mint én) hozzám vágta.
- Na! - nevettem. Fölugrottam Ren párnájáért, majd egy-egy párnát fogva a kezeimben odamentem hozzá. Karját az arca elé tartotta. Egyszerre vágtam hozzá mindkét párnát.
Ő is megfogta őket, és fölállt.
Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszaladtam a szobából, és nevetve álltam meg a nappali és a konyha között.
Megláttam MinHyun-t, aki nagy szemekkel figyelt a kanapéról.
- Öhm... izé - mondtam kínosan. - Azt hiszem felébredt...
MinHyun elnevette magát. Abban a pillanatban hozzám vágódott a párna, amit JR dobott az ajtaja elől. Aztán a másik. Hurrá.
Lassan visszamentem a szobába, és a helyükre raktam a párnákat. JR már nem volt ott, gondolom a fürdőben volt.
Leültem a másik kanapéra, mert MinHyun az egészet elfoglalta. Kezembe kaptam a könyvemet, és olvastam. Amikor JR elhaladt előttünk, követtem a tekintetemmel. Bement a konyhába, levett egy bögrét, letette a pultra, kinyitotta a hűtőt, kivette belőle a tejet, öntött belőle a bögréjébe, visszarakta a hűtőbe, nekidőlt a pultnak, és ivott. Összetalálkozott a tekintetünk, úgyhogy gyorsan a könyvembe merültem. Viszont újra kellett kezdenem a bekezdést, mert semmit nem fogtam fel belőle. Egy idő után berakta a poharát a mosogatóba (legalábbis úgy hallottam), majd leült mellém. Némán nézte a tévét, én meg próbáltam olvasni. Csakhogy gyorsan elterelődött a figyelmem…
Úgy 10-15 perc múlva megcsörrent a telefon. JR fölvette, majd gyorsan elköszönt tőlünk, és elment. Azon gondolkoztam, hogy meg akarom végre tudni az igazságot… És MinHyunt könnyű szóra bírni. Legalábbis szerintem, ha elsőre nem beszél, sebaj, vannak Minhyun ellen módszereim.
- MinHyun – szólítottam meg. – Beszélni szeretnék veled.
- Oké. Miről? – kérdezte, de tekintetét nem vette le a tévéről. Fölálltam, és a tévé elé mentem. Fölnézett rám.
- Kérlek – mondtam. Fölkapta a kapcsolót, és kikapcsolta a tévét.
- Köszi. – Visszaültem az előző helyemre.
- Na, miről szeretnél beszélni? – kérdezte.
- Arról, hogy mégis mit csináltok. Minden nap elmegy valaki itthonról… tudod. Ren azt mondta, hogy ti jó fiúk vagytok. Meg ott van ez a pasas a bárból. De mást nem tudok, és ez így elég bosszantó.
MinHyun sóhajtott egyet. 
- Nem tudom, hogy meséljem-e el… - szólalt meg bizonytalan hangon. Kicsit késve válaszolt, gondolom gondolkodott, hogy mondja-e el, vagy sem. Ha komoly dologról van szó, megértem, ha nem akarja elmondani a többiek tudomása nélkül, elvégre ők egy csapat.
- Ha nem akarod, nem gond. Csak ez így olyan rossz… - sóhajtottam, majd felálltam. – Mindenesetre én most elmegyek takarítani. Melyik szobában is vagy? A kétágyasban ugye? Ha jól emlékszem ott van a legnagyobb kupi – feleltem, majd már mentem is volna el, ha Minhyun meg nem állít. Láttam Minhyun szomorú arcát, szóval elértem, hogy egy kicsi lelki-ismeret furdalása legyen.
- Várj, ne menj. Elmondom – adta be a derekát. Ez volt a célom. - Ez eléggé bonyolult, nem tudom, hogyan magyarázhatnám el – mondta, miközben az asztalt pásztázva gondolkodott.
- Hasonlattal – mondtam. Rám nézett. Bólintott egyet, majd elgondolkozott.
- Angyalok? – Bólintottam egy aprót, mire belekezdett a mesélésbe.
- Mondjuk, van egy főangyal, akinek van hat úgymond beosztottja. Öten az angyalok közül egy „bandát” alkotnak, és nagyon jóban vannak egymással és a főangyal is velük. Ők még nagyon fiatalok voltak, amikor angyalok lettek. A főangyal rövid időn belül megkedvelte őket, ezért kivételezett velük: nekik adta a jó megbízásokat, meg minden ilyet. A hatodik angyal a másik öttől jóval idősebb volt és régebb óta volt angyal. Mivel a főangyal az öt fiatallal kivételezett mindenben, neki maradtak meg a piszkos munkák. Ez a hatodik angyal lassan kezdte meggyűlölni a főangyalt, mert velük kivételezett és az öt angyalt is megutálta, féltékeny volt rájuk, amiért neki sosem sikerült ilyen közel férkőzni a főangyalhoz, mint ahogy nekik sikerült rövid időn belül. Így bukott angyal lett belőle. Rövidesen ő lett maga a sátán, aki az alvilágban mindent irányított. Bosszút forralt az angyalok ellen. A főangyallal kezdte. Bármennyire is volt hatalmas a főangyal, nem bírt el vele és meghalt. Az öt angyal felesküdött, hogy megtalálják és megállítják őt, de eddig ez nem sikerült – itt kicsit szünetet tartott, majd folytatta. – Hosszú évek óta most vagyunk először forró nyomon.
Mindent értettem, amit mesélt, de voltak még kérdéseim.
- És mi volt a „foglalkozásotok”? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott. Ha már Minhyun megemlítette, hogy ilyen-olyan munka, akkor mit dolgozhattak?
- Hm… - gondolkozott el – ezt nehéz elmondani – megint gondolkozott. – Az alvilág a maffia világa, szóval a pasas lett ott a főfőnök. Mi olyan ellenőrök, tisztogatók voltunk. Voltak szabályok a maffiásokra vonatkozva, és mi tartottuk felügyelet alatt, hogy mit csinálnak. Ha megszegtek egy szabályt, büntetés jött. Így tartottuk kordában őket, és megakadályoztuk, hogy csak úgy bárkit megöljenek. 
- És engem miért „raboltatok” el?
- Azért raboltunk el, hogy megkapjuk a pasas telefonszámát – felelte mosolyogva Minhyun.
- Jó, gondoltam, de miért tartotok még mindig fogva? – Minhyun szájáról rögtön lehervadt a mosoly és komolyodott el. Ritka pillanat őt így látni.
- Azért tartunk fogva, hogy megmentsük az életed. – felelte Minhyun halál komolyan. Én csak értetlenül néztem rá, de folytatta. – Te nem ismered őt, de nagyon kegyetlen, főleg a nőkkel szemben… Elmondom, hogy mit szokott csinálni. Nem szokott tartós kapcsolatot kialakítani egy nővel sem, csak egy-két, max három éjszakás kalandjai vannak ugyanazzal a nővel. Miután megunta őt, odadobja az „allatvalóinak”, ahogy ő nevezi a többieket, mind megerőszakolja. Nem egyszer, van, hogy többször is. És rengetegen vannak… A legtöbb nő belehalt, de volt, aki túlélte az egészet. Az ilyenekre más is várt, nem tudom pontosan, hogy milyen kegyetlenségek, de volt, amikor… - Itt megállt, és rám nézett. – Megkíméllek a durva részekről. Nem hinném, hogy tetszenének. Még nekem is felfordul néha a gyomrom… Annyit árulok csak el velük kapcsolatban, hogy világháborús kínzásokat is szokott alkalmazni, amik még majdhogynem a leggyengébb kínzóeszközei. Egyébként van külön egy ilyen kínzóterme – tette hozzá, csak úgy mellékesen. - Volt egy nő, akivel hároméjszakás afférja volt, aztán mint a többi nőt, eldobta a többieknek, hogy szórakozzanak vele. A nő kibírta mindet, habár már nagyon legyengült. Ez a pasas saját kezűleg kínozta már a nőt. Először is megitatott vele egy mérget, ami lassan megöli, de borzalmas kínok között. Amíg a nő élt, egy üzenetet vésett a hátába. Amit még tudok, hogy egy ideig még nézegette a nő meztelen testét, mert kétségtelenül gyönyörű nő volt, aki erős személyiséggel rendelkezett. Igazából nem tudom, hogy pontosan mitől halt meg: a méregtől vagy a sok vérveszteségtől. Ez örök rejtély marad. Aztán a nő meztelen holttestét elküldték… - itt megakadt egy pillanatra, ahogy az emlékek előtörtek belőle. Nem értettem miért –nekünk. – préselte ki a szavakat fogai közül. Döbbentem néztem rá. – Ő mindent megtett és megtesz, hogy minket minél jobban kínozzon. A hátán volt egy rövid üzenet nekünk címezve, amolyan kis „figyelmeztetés”, a végén a pont mellesleg egy tőr volt, amihez egy hosszabb levelet csatolt. Ebben a levélben leírta, hogy mi mindet csinált vele - fejezte be Minhyun. Már pont szólni akartam, amikor a fiú folytatta. – Érted már? Ezért nem engedünk el, mert nem akarjuk, hogy így járjon még pár ártatlan nő. De ez csak a kezdet volt.
Arcát a kezébe temette. Biztos szenvedett, ahogy előtörtek ezek az emlékek… Biztos borzalmas lehetett nekik, ahogy ott fekszik előttük holtan egy ártatlan nő, a hátába egy üzenet vésve, meg a levél… Kíváncsi voltam, mi volt a nőnek a hátába vésve üzenetként, de már nem mertem megkérdezni. Inkább odaültem mellé, átöleltem a vállánál.
- Köszönöm, hogy elmondtad.
Fölemelte a fejét, és a szemembe nézett. Elengedtem a vállát, majd hátradőltem. Ő is így tett.
- Miért pont engem kérdeztél?
- Mert gondoltam, te biztos elmondod. Meg tegnap jutott eszembe, hogy megkérdezzem valakitől. És most te voltál itthon…
Bólintott egy aprót. Arra gondoltam, hogy valami olyasmit kéne csinálni, amivel elterelhetném kicsit a figyelmét. De semmi más nem jutott eszembe, csak az, hogy ma is főznöm kell. Hmm…
- Akarsz segíteni főzni? – kérdeztem.
- Biztos hogy az jó ötlet? – mosolyodott el.
- Persze. Legalább tanulnál valamit.
Végül beleegyezett. Én mondtam, mit csináljon, ő meg csinálta. Elég sokat szerencsétlenkedtünk, de valahogy mégiscsak vicces volt, és jó sokat nevettünk.
A főzés végeztével Minhyun úgy döntött, hogy lefekszik kicsit pihenni. Valahogy megértem. Biztos teljesen felrázta…
Én még tettem-vettem kicsit a konyhában és nappaliban. Majd amikor úgy döntöttem, hogy én is bemegyek a szobámba, megtorpantam az ajtó előtt. Hangokat hallottam. Sírást, és a házban egyedül Minhyun volt. Minhyun sír?
A szívem összeszorult ennek hallatára, de tudtam, semmit nem tehetek. Végül a szívem nyert és bementem hozzá.  Ott ült az ágyán (a baloldali ágyon), arcát a kezébe temette, könyökén a térdén támasztotta. Nagyon rossz volt így látni, elvégre ő az, aki mindig mosolyog és poénkodik. Leültem mellé, magamhoz húztam, és átöleltem. Ő is átölelt, miközben halkan rám jött a sírás. Mégsem kellett volna megkérdezni őt, de hát nem tudtam, hogy ennyire rossz emlékei vannak. Halkan sírtunk mindketten, miközben a hátát simogattam.

Like a bird trapped in a cage 12

- Azt mondtad Suwon-ban vagy! – nézett rám dühösen.
- Igen. De ma visszajöttünk Szöulba, mert bemutatott a haverjainak – hazudtam, és a hátam mögé mutattam, ahol a fiúk álltak.
- Szólhattál volna – szólt kissé sértetten.
- Tudom, de nem jutottam még odáig – néztem rá bűnbánóan. – De ha gondolod, akkor most…
Tudtam hogy a fiúk nem lennének elragadtatva az ötlettől, de szinte biztos voltam benne, hogy Ae Cha-nak most nem jó.
- Nem, most nem jó, találkozóm van – felelte. – De majd ha megint ráérsz, akkor hívj föl.
- Mindenképpen.
- Na és melyik a barátod? – kérdezte a fiúkra pillantva.
- Találd ki – nevettem kínosan, mert a fiúk nem mozdultak.
- Hát jó – nevetett ő is, majd hosszasan nézte a fiúkat, végül rábökött JR-ra. – Ahogy ismerlek… szerintem ő. 
Az öt fiú közül pont JR illene hozzám a legjobban? Ez meglepett, ahogy a fiúkat is, mert megkövülve álltak mellettem. Ae Cha kérdőn nézett rájuk. Szerencsére Aron megtörte a csendet.
- Eltaláltad – mosolygott rá, miközben hátulról meglökte a mellette lévő JR-t, aki így mellém lépett. Ae Cha furcsán nézett ránk, ahogy esetlenül álltunk egymás mellett. Szerintem ezt JR is észrevette, mert átölelte a derekam. Egy pillanat alatt elöntött a forróság.
- Tudtam én. Ismerlek annyira, hogy tudjam, kibe szeretsz bele – vigyorgott rám. Jaj, ne, kérlek ne a fiúk előtt… Ez ciki. Vajon a fiúk beveszik ezt a szöveget? Hogy engem ismerve JR-ba szeretek bele?
- Aha – mosolyogtam kínosan. Ae Cha az órájára nézett.
- Na én most sietek. Érezzétek jól magatokat – mondta nekünk.
- Köszi! Szia – integettem neki, és a többiek is elköszöntek tőle.
Amikor megfordult, és elindult, JR elengedte a derekam, de én megfogtam a kezét. Erre persze döbbenten nézett rám. Mielőtt végleg elment volna Ae Cha, még hátranézett és mosolyogva figyelt engem, vagyis minket. Én csak rámosolyogtam és távolodó alakját figyeltem. Mikor már elég távol ért tőlünk, elengedtem JR kezét. JR először csak amolyan ez most mi volt tekintettel nézett rám, de aztán leesett neki, ez is csak a színjáték kedvéért volt. 
- Te aztán jól ismered a barátnődet – mosolygott JR.
- Aha – vontam meg a vállam. – Köszi, hogy segítettetek. Nem szeretek hazudni, de azért mégsem akarom elmesélni neki az igazat…
- Persze, ezt megértjük – mondta Aron.
- Akkor most menjünk haza – tanácsolta JR.

Hazafelé némán sétáltunk. Én gondolkoztam. Vajon nem gyanús Ae Cha-nak, hogy ennyi fiúval voltam? Végül is jó kis magyarázatot adtam, nem? Szerintem bevette. Bár eddig soha nem hazudtam neki. Lehet, pont emiatt hitt nekem. És azonnal rávágta, melyikőjük a pasim. Mármint elvileg… Ha a fiúk elengednek, azt kell mondanom, hogy szakítottunk. Persze nem fogja érteni, hogy miért… Na, erre is ki kell gondolnom valamit. De nem jut eszembe  semmi. Akkor majd csak azt mondom, hogy egyszerűen nem jött össze. Azt nem mondhatom, hogy megcsalt vagy ilyesmi, mert ha egyszer megint véletlenül összefutnak, leszidja majd a fejét… Inkább csak azt mondom, hogy ez egyszerűen nem jött össze. Igen, ez azt hiszem jó lesz.- JR! – kiáltott föl hirtelen MinHyun, olyan na most rajtakaptalak hangnemben. Odament JR-hoz, és szemügyre vette a tarkóját. – Neked ki van szívva a nyakad!?Mindenki visszafojtott mosollyal kérdőn nézett rám, miközben JR tenyerét a nyakára tette.- Nem! – mondtam, amikor leesett. – Esküszöm nem én voltam! – fakadtam ki.- Tényleg nem ő volt – nézett komolyan a fiúkra JR. – De akkor mi ez a nyakamon? – kérdezte kíváncsian, majd a többiek is odamentek megnézni. Én csak azon gondolkoztam, hogy ha nem tudja mi az a nyakán, akkor valószínűleg nem egy másik lány volt, vagy fiú. Na jó, ezt azért nem nézem ki JR-ből, de soha nem lehet tudni. 

Amikor hazaértünk, épphogy ledobtam a táskám az ajtó mellé, MinHyun azonnal megszólalt.- Na Hana, irány a konyha.Megfordultam, és kérdőn néztem rá. Ő csak elnevette magát, majd egy ellenállhatatlanul aranyos mosollyal nézett rám. – Kérlek.- Na így már jobb – mosolyogtam rá. – De előtte átöltözöm – mondtam, mert még nem mindenhol száradt meg a ruhám. Így sokkal jobb volt, hogy ott volt egy halom cuccom. És ha már a ruháim között pakolgattam, kiraktam őket a földre. Szekrényem ugye nem volt, de nem hiszem, hogy a fiúk be tudnának szerezni nekem egyet. Amikor végeztem a pakolással, kimentem, és főztem gyors kimchi jiage-t. Miután végeztünk a kajálással, elmosogattam, majd bementem a szobámba olvasni.Arra gondoltam, hogy lehet, hogy ma még kiolvasom, de tévedtem, mert BaekHo jött be a szobámba, és megkérdezte, hogy akarok-e velük megnézni egy filmet. Úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. Beültem MinHyun és Ren közé. Aron éppen magára kapott egy dzsekit, és fölkapta a kulcsot.- Hova mész? – kérdeztem.- Hát… - erre nem tudott mit válaszolni.- Oda ahova mi nappal – magyarázta MinHyun. - Éjszakai műszak.- Egyedül? – döbbentem le. – Biztos, hogy jó ötlet ez?- Én is egyedül voltam azon az éjjel. Nem nagy dolog – mondta JR. Tényleg. Az is éjjel volt, és egyedül volt. Ő is így ment el itthonról.Aron intett egyet, majd elment.Mi meg elhelyezkedtünk, és tévét néztünk.

Like a bird trapped in a cage 11

Először döbbenten nézték, hogy mit keresek én itt, és persze az is föltűnt nekik, hogy saját és más ruha van rajtam. De Aron higgadtan elmagyarázta, hogy miben állapodtunk meg. Ez a többieknek is tetszett.

- Vegyünk jégrémet! – kiáltott fel Ren, és elmutatott a másik irányba.

Úgyhogy pálcikás fagyival a kezünkben sétáltunk a Han folyó partján. Két sorban mentünk, én elől, középen, MinHyunnal és Aronnal az oldalamon, mögöttem JR, mellette BaekHo és Ren .

Nem tudom, hogy a többiek hogy csinálták, de az én Magnum Infinity-m sokkal jobban olvadt, mint az övéké. Mellettem mosolyogva figyelték, hogy szerencsétlenkedek vele. Mögöttem JR-t  teljesen lekötötte a Rennel való vitatkozása. Ha jól hallottam, a jégkrém volt a téma.

Éppen őket hallgattam, amikor letört a fagyim fele. Ijedségemben hátraugrottam, kissé előre hajolva, nehogy a ruhámat érje. Még nem is lett volna baj, ha JR figyelt volna, és nem jött volna nekem hátulról. De tekintve, hogy nem így történt, a lökéstől előre vágódtam, és beletérdeltem a földön olvadozó fagyi darabomra.

MinHyun mellettem szakadt a röhögéstől, olyannyira, hogy leguggolt, és a mellette lévő villanyoszlopnak támaszkodott. Aron mosolyogva fölsegített, aztán láttam, hogy Ren BaekHo vállán támaszkodva nevet, aki ugyancsak dőlt a nevetéstől. JR először csak sűrűn bocsánatot kért, majd amikor látta, hogy én is mosolyra húzom a szám, ő is elnevette magát.

- Várj, mossuk le a folyóban – mondta JR, majd odamentünk a vízhez. Örültem, hogy nem lett vizes a ruhám, egészen addig, amíg valaki meg nem lökött, így mindkét cipőm teljesen elázott. Aztán nem sokkal utána elkezdődött a vízi csata. Egymást lökdöstük be és fröcsköltük le a vízzel. Nekem csak a lábam volt vizes, de minden reményem szertefoszlott, amikor BaekHo fölkapott, és bedobott a vízbe. Vizes hajamat hátratűrve térdeltem föl, majd megpillantottam JR-t, ahogy a száraz homokon állva felém nyújtja a kezét.

Készségesen megragadtam, majd berántottam magam mellé a vízbe.

- Kölcsön kenyér visszajár – nevettem rá, majd amikor utánam kapott, kiszaladtam a vízből. Persze jött utánam, de egyedül nem tudott megfogni. Összenézett a többiekkel, aztán egyszerre indultak el felém. Rögtön futásnak eredtem, de Minhyun és Aron elkaptak. Addig próbáltam kiszabadulni, amíg a földön nem találtam magam. Aron alám nyúlt, és mintha csak hátulról akarna átölelni, és fölemelt. MinHyun megragadta két lábam, majd elindultak a víz irányába.

- Ez nem ér! – kiabáltam nevetve, és kapálózva próbáltam meg kiszabadulni. Hát, nem sikerült.

- Hó-rukk – kiabálták, majd bedobtak a vízbe.

- Ez nem ér – ismételtem, majd belátva, hogy semmi esélyem ellenük, inkább lefröcsköltem őket. Tekintve hogy a fele társaság még nem volt teljesen vizes, hátrébb menekültek. Amikor kiértem a vízből, mintha kissé lenyugodtak volna. Az alkalmat kihasználva meglöktem hátulról MinHyun-t, aki egyensúlyát veszítve megragadta Aron-t, így magával rántotta a vízbe.

Diadalittasan nevettem rájuk, majd mikor láttam hogy ismét felém tartanak, kiiszkoltam a vízből. Ren mögé ugrottam, majd két vállát megragadva pajzsnak használtam Aron ellen.

- Ne! Ne bánts! Hyung! – kiabálta Ren maga elé tartva kezeit. Tekintve hogy így nem ért el, a hátam mögé nézett, aztán a következő pillanatban BaekHo ragadt meg mindkettőnket, és dobott be a vízbe. Meglepődtem, hogy milyen erős.

- Ya! – nézett Ren BaekHo-ra. – Engem miért!?

- Így egyszerűbb volt – nevetet BaekHo.

Fáradtan másztam ki a vízből, majd lefeküdtem a fűbe száradni. A többiek is körém gyűltek, majd az eget kémlelve feküdtek le mellém.

- Az a felhő olyan, mint valami állat – jegyezte meg Ren.

- Pont olyan mint MinHyun – szólt közbe JR, amit nagy nevetés követett. Ezzel elkezdődött a következő harc.

Egyszer csak ismerős hangra lettem figyelmes, úgyhogy fölültem. Ae Cha döbbent arcával találtam szembe magam.