Ahogy forgolódtam az ágyamban, azon gondolkoztam, hogy pont egy hete vagyok a fiúknál. És már csak egy hétig maradok, elvileg. Teljes szívemből reméltem, hogy elhúzódik egy kicsit ez az egész, mert már semmi kedvem nem volt hazamenni. Olyan üresnek érezném a napjaimat a fiúk és a folytonos nevetések nélkül.
Úgy döntöttem, nem is pazarlom az időm lustálkodásra, inkább kimegyek. Nem is tudom, mire számítottam, talán arra, hogy az összes fiú ott ül az asztalnál, és fetrengenek a röhögéstől, de ehelyett minden kihalt volt, még a szobák felől sem hallatszott semmi mozgás.
Visszatértek a hétköznapok.
Egy sóhaj kíséretében elindultam a konyhába. Tekintve, hogy a fiúk nem voltak otthon, nem öltöztem fel, maradtam a pizsamámban, ami a fehérneműn kívül egy szál pólóból állt. Átsétáltam a konyhába, kivettem egy doboz tejet a hűtőből, majd a legfölső polchoz nyúltam egy bögréért. Ezeket a polcokat valószínűleg Minhyunnak tervezték, ezért lábujjhegyre álltam, és úgy nyújtózkodtam, hogy a pólóm széle már a csípőm fölé csúszott. Épp hogy elértem a piros bögre fülét, megéreztem egy kezet a meztelen combomon.
Ijedtségemben a földre rántottam a kerámiát, ami ezer darabra tört a konyhapulton.
- Csak én vagyok - mosolygott halványan JR, amikor megfordultam. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj, csak azt hittem, nincs itthon senki.
- Nem hagyunk egyedül - közölte, miközben tenyere még mindig a lábamon pihent.
- Akkor a többiek elmentek?
- Igen. Egyedül vagyunk - válaszolta, miközben közelebb hajolt, és csókot nyomott a nyakamra.
- Ez célzás volt? - kérdeztem.
- Aminek veszed.
Nyakamról egyre feljebb csúszott, míg rá nem talált ajkaimra. Fogalmam sincs, mi ütött belénk, de nagyon egymásnak estünk. Beletúrtam a hajába, és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak lehetséges volt. JR egyszer csak megragadott a derekamnál, és felültetett a pultra, de ahogy támaszkodni próbáltam a lapba, éles fájdalom nyilallt a tenyerembe. Elszakadtam JR-tól, hogy megnézzem, mi történt. Felemeltem a kezem. Elszörnyedve láttam meg, hogy tökéletesen beletenyereltem a szilánkokba.
- Áu - nyögtem fel, mire JR kérdőn rám pillantott, aztán kezébe vette a tenyerem.
- Ne haragudj - nézett rám bocsánatkérően, és leemelt a pultról. A szilánkokról én is teljesen megfeledkeztem, de még szerencse, hogy nem ültem bele, hanem csak a kezem kapott belőle.
- Semmi baj. Csak mossuk meg.
- Nem ment bele? aggodalmaskodott.
- Szerintem nem - feleltem.
Óvatosan szemügyre vettem, de nem láttam benne üvegdarabokat, csak karcolásokat.
- Elmegyek a fürdőbe - közöltem.
- Én pedig feltakarítok.
- Olyat is tudsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Ha-ha, nagyon vicces.
Gyorsan átszaladtam a mosdóba, és a víz alá tettem a kezem. A vér gyorsan el is tűnt, ezzel szabaddá téve a sebet. Szerencsére nem lett komolyabb bajom.
Amikor visszaértem a konyhába, JR éppen a kukába öntötte a bögre maradványait.
- Tényleg sajnálom - nézett rám szomorúan.
- Ugyan - legyintettem. - Előfordul. Amúgy én sem gondoltam rá. És minden rendben van. Nem is fáj már.
- Biztos? - kérdezte, majd közelebb lépett.
- Biztos - mosolyogtam, mire lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Cserébe sütök neked tojást.
- Oké - egyeztem bele. - Azt megnézem.
- Azt hiszed nem tudok tojást sütni? - vonta fel játékosan a szemöldökét.
- Fogadjunk, hogy a segítségem nélkül odaég? - kérdeztem.
- Oké. Fogadjunk - egyezett bele bólogatva.
Vigyorogva kezet fogtunk, majd miközben JR a konyhában munkálkodott, én elmentem átöltözni. Egy kényelmes farmert vettem föl és hozzá egy rövid ujjú pólót, majd visszasétáltam.
- Mi legyen a tét? - kérdeztem, miközben leültem az asztalhoz.
- Fogalmam sincs. Majd kitaláljuk - vont vállat.
Magam elé húztam egy tiszta tányért az asztal közepéről és úgy figyeltem, hogy JR mellém lép a serpenyővel, és a tányéromra csúsztatja a tojást.
- Látod? - kérdezte büszkén. - Nem égett oda.
Megbökdöstem a villámmal az ételt, aztán a számba vettem egy falatot.
- Tényleg nem égett oda - közöltem csámcsogva, de aztán nem bírtam tovább, a kukához rohantam, és kiköptem.
- Talán nem ártott volna megvárni, míg megsül - ajánlottam. - Félig nyers még - ráztam elborzadva a fejem.
- Bocsi - mosolygott aranyosan.
- Semmi baj. Úgysem számítottam arra, hogy jól csinálod.
- Kösz - nevette el magát. - De mindegy, az a lényeg, hogy nyertem.
- Miért is? - vontam fel a szemöldököm.
- Mert nem égettem oda - válaszolta értelemszerűen.
- De ez ehetetlen - mutattam a tányéromra.
- De mi nem abban fogadtunk, hogy ehető lesz-e, hanem abban, hogy odaégetem-e vagy sem. És nem égettem oda. Tehát én nyertem - jelentette ki büszkén.
Olyan "ezt nem gondolhatod komolyan" nézéssel néztem rá.
- Te kapsz büntetést vagy én kapok jutalmat? - kérdezte.
- Te kapsz büntetést.
- Én? - kérdezte kerek szemekkel. - Miért?
- Mert rossz lett a reggeli!
- De nem abban fogadtunk!
- Jó, tudod mit? - kérdeztem. - Töröljük a fogadást.
- Azért, mert én nyertem?
- Nem, hanem azért, mert miért kapnál jutalmat, ha borzalmas kaját csináltál?
- Mert nem égettem oda, és ez a lényeg. Nem ebben fogadunk - ismételte sokadszorra.
- De ah - duzzogtam, és elfordultam. - Ez így nem fair - motyogtam.
Tényleg nem találtam igazságosnak, de be kellett látnom, hogy neki volt igaza, és hogy nem lehetek ennyire nyavalygós és hisztizős.
- Jó - fordultam végül vissza hozzá. - Mit szeretnél?
- Nem tudom - vont vállat. - Majd napközben kitalálom. De ha gondolod, meg is lephetsz valamivel.
- Oké - egyeztem bele. - Bár nincs túl jó fantáziám az ilyenekhez.
Ezután összedobtam valami ehetőt mindkettőnknek, majd el is mosogattam. JR közben a kanapén ült, és valamilyen papírokba merült. Még átnedvesedett kezekkel telepedtem le mellé.
- Mikor mentek el a fiúk? - kérdeztem.
- Nyolc körül, azt hiszem. De lehet, hogy korábban is.
- Aggódnom kéne?
- Nem - rázta meg a fejét. - Kezünkben vannak a dolgok. Minden terv szerint halad. Legalábbis remélem, hogy nem történik semmi baj velük.
- És ma végig itthon maradsz?
Ledobta az asztalra a köteget, és rám mosolygott.
- Ma teljesen a tiéd vagyok.
Kiült a boldogság az arcomra. Közelebb húzódtam hozzá, hogy arcomat mellkasába fúrjam. Talán ez lesz az egyetlen nap, amikor JR teljes egészében az enyém, és még a többiek sem zavarnak. Úgy gondoltam, ezt ki kell használni, de pillanatnyilag így is jó volt, és amúgy sem tudtam, mi mást csinálhatnánk. Rá is kérdeztem.
- Mit szoktatok itthon csinálni?
- Nem túl sok mindent. Általában nem is szoktunk itthon lenni. Vagy ha igen, akkor is dolgozunk. De a legtöbbet alszunk, mert sok fárasztó napunk van.
Csendben gondolkoztam, miközben JR keze békésen járt fel-le a karomon, miközben ő is elmeredt.
- Ez hiányzott reggel - mondtam halkan.
- Gondoltam rá, hogy melléd fekszem, de... Nagyon sokáig voltunk fent, és amikor benéztem hozzád, már békésen aludtál. Nem akartam zavarni.
- Mert te aztán nagyon zavartál volna - forgattam a szemeimet.
- Nem akartalak fölébreszteni - javította ki magát.
- Nyugodtan megtehetted volna.
- Ami késik, nem múlik.
- De amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra - makacskodtam.
- Jó. Esetleg menjünk most azonnal lefeküdni!?
- Igen - vágtam rá. - Jó lenne.
Úgy nézett rám, mint egy hülyére.
- Vicceltem - nevetgéltem.
- Akkor jó. Már csodálkoztam azon, hogy még mindig álmos vagy, miközben előbb feküdtél le, mint mi, később is keltél és még aludnál.
- De itt nem sok mást tudok csinálni.
- Dehogynem. Tudsz enni, inni, főzni, mosni és fürödni, még olvasni is. Mi mást akarsz még?
- Nem is tudom. Ennek a fele takarítás, a másik pedig szokásos emberi szükségletek.
- Na és? - vont vállat. - Addig sem unatkozol.
- Nem tudnék nektek valahogy segíteni? - kérdeztem. - Úgy értem nem a háztartásban, hanem ott kint... akárhol is dolgoztok.
- Nem sok mindent tudnál... - gondolkozott.
- Fogalmam sincs, mit csináltok éppen, de el tudnám mondjuk terelni valakinek a figyelmét. Végül is lány vagyok.
- Nem is akármilyen - mosolyodott el. - Tényleg nem rossz ötlet, de nem hiszem, hogy ilyesmire szükség lenne.
- Mit is csináltok most pontosan? Mi a célotok?
- Ma próbálunk követni valakit... De többet nem árulhatok el.
- Oké - sóhajtottam. - Mikor jönnek meg pontosan a többiek?
- Az attól függ, hogy hogyan alakulnak a dolgok, és hogy hogyan haladnak. De szerintem olyan kettő-három körül hazajönnek kajálni, aztán visszamennek.
- Miért nem a városban esznek valamit? Az nem egyszerűbb?
- De, de amíg van normális kaja a házban, addig szeretnék kihasználni. És amúgy is, olcsóbb.
- Értem - bólogattam. - Szóval nekiállhatok főzni - sóhajtottam.
- Csak fél 12 van - nézett értetlenül.
- Na jó, de ezt nem lehet csak úgy két perc alatt összecsapni. A főzéshez idő kell. Mármint attól függ, mihez.
- Nekem mindegy - vont vállat.
Föltápászkodtam a helyemről, és elindultam a konyhába. Egy perc alatt eldöntöttem, hogy ddeokbokki lesz. Egyszerű, de nagyszerű.
A hűtőben kutakodtam a szükséges alapanyagokért, amikor pillantásom megakadt a babakaján. Elmosolyodtam, aztán kivettem a paprikát, és becsuktam a hűtő ajtaját.
Fél egy - egy körül már kész voltam, de a fiúk még nem jöttek, így JR-ral kettesben ettünk, és eltettem a maradékot, hogy majd csak meg kelljen melegíteni.
Utána megint a kanapéra telepedtünk, és tévéztünk. Nem ment túl sok értelmes műsor, de azért jókat nevettünk néhány dolgon. Mulatságunkat JR telefonjának csörgése zavarta meg. Kíváncsian figyeltem, ahogy feláll, odamegy és felveszi.
Váltott pár szót, amit mosolygása révén nem értettem.
- Ki volt az? - érdeklődtem.
- Aron - válaszolta.
- Mikor jönnek meg?
- Nemsokára, ha minden jól megy, de csak rövid időre, és hogy egyenek.
- Baj van?
- Nem, dehogyis. Nem kell aggódnod - mosolygott rám biztatón, de láttam rajta, hogy valami nincs rendben.
- Oké. Akkor megyek, és megmelegítem az ebédet - bólintottam. Nem akartam, hogy lássa rajtam a félelem nyomait. Neki valószínűleg nehezebb ez, mint nekem. Itthon kell maradnia, és vigyáznia rám, míg a többiek ezerszer veszélyesebb dolgokat csinálnak.
Szerencsére nem kellett sokat várni, mire betoppantak a fiúk, így az étel is meleg maradt számukra.
- Megjöttünk - kiáltotta Minhyun, ahogy belépett a nappaliba, és az asztalra dobott valamit.
- Végre! - ugrott fel JR rögtön. - Minden rendben ment?
- Persze, csak majdnem elkaptak minket. Nagyon necces volt - nevetett.
Kicsit megnyugtatott a szokásos Minhyun-stílus, mert akkor valószínűleg nem voltak akkora veszélynek kitéve, és nem kell túlzottan komolyan venni.
- Mi jót főztél? - kérdezte Baekho, aki éppen az edény fedelét emelte fel. Minhyun is leült az asztalhoz, miközben Ren a kanapén terpeszkedett, Aron pedig a fürdőbe indult.
- Ddeokbokki - válaszoltam.
Ahogyan lassan mindenki az asztal köré gyűlt, én inkább visszaültem a kanapéra, de épp hogy kényelmesen elhelyezkedtem, megpillantottam a fekete tárgyat, amit Minhyun dobott az asztalra.
- Úristen! - sikítottam fel, mire minden egyes fiú riadtan fordult felém.
- Mi az? - ugrott fel rögtön JR, és odasietett hozzám.
- Ez... - csodálkoztam. Még a lélegzetem is elállt. Hogy került ide egy pisztoly? - Ez... - kezdtem bele megint. - Minyhun, mondd, hogy ez nem a tiéd!
Egy pillanatig habozott, utána válaszolt csak.
- De, az az enyém. De ha gondolod, kiveszem belőle a töltényt.
- Nem ez a bajom - mondtam remegő hangon.
- Akkor? - kérdezte értetlenül.
- Ugye még nem használtad!? Mondd, hogy nem vagy gyilkos!
- Még nem...
- Ne hazudj!
- Hana - szólalt meg mellőlem JR. - Tudod, hogy muszáj lesz. Mi sem rajongunk túlzottan érte, és nem is kezdünk minden alkalommal vad lövöldözésbe.
- De ez akkor is... - botránkoztam. - Úristen - temettem arcomat a kezembe. - Ha bármelyikőtök lukkal a mellkasában ér haza, már ha hazaér...
- Majd azt mondjuk, elment egy kicsit nyaralni - mondta Baekho mosolyogva.
- Ez nem vicces! Tényleg nem szeretném, hogy bármi bajotok essen.
- Nem fog - mondta JR, miközben átölelte a vállam. - Nem vagyunk kispályások, ne feledd.
- Jó. De vigyétek a szemem elől.
- Nehéz lánnyal egy házban élni - sóhajtotta halkan Minhyun, miközben a tányérja fölé hajolt, de azért meghallottam.
- Talán jobb lenne, ha én is pisztollyal a zsebemben rohangálnék!?
- Nem, de nem kell mindent túlreagálni - válaszolta, miközben teljes testével felém fordult.
- Bocsánat, hogy nem a hobbim a gyilkolás és nem nézem jó szemmel, ha embereket ölnek! - csattantam fel idegesen.
- Netán szeretnéd, hogy megerőszakoljanak? - kérdezte most már ő is szinte kiabálva. - Ha gondolod, most azonnal hazamehetsz, de akkor holnap már nem élsz!
- Nem ezt mondtam! Nem értitek, hogy titeket féltelek!? Engem nem érdekel, mi történik velem, nekem csak az számít, hogy ti épségben legyetek!
- Mi viszont téged védünk, és több év tapasztalat van mögöttünk! Tudjuk mit csinálunk!
- Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de hiba bárhol, bármikor közbecsúszhat! És ha ők a jobbak? Többen is vannak, ti magatok mondtátok, hogy nem vagytok emberszámfölényben. Nem élem túl, ha bármelyikőtök meghal... - hangom megremegett a mondat végére. Ahogy elképzeltem ezt az egészet, rögtön a sírás kezdett el kerülgetni.
- Ezen majd akkor rágódj, ha meg is történik.
- Jó - vágtam rá durcásan, aztán összefontam a karjaimat, és nekivágtam a hátamat a kanapénak. Minhyun is visszafordult az kajájához, és mérgesen beleszúrt az egyik falatba.
Úgy tűnik túl vagyunk az első komolyabb veszekedésünkön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése