A fiúk tényleg csak rövid ideig voltak itthon. Épp hogy megebédeltek, már mentek is vissza. Mondanom sem kell, hogy ezek még jobban féltettem őket. Sajnos csak most tudatosult bennem, hogy mennyire veszélyes játszmát is űznek, és hogy mindennap az életüket kockáztatják értem. Egyáltalán nem éreztem olyan fontosnak, hogy engem megvédjenek. Értem én, hogy nem akarják, hogy ártatlanoknak bajuk essen, de mi alapján lettem én kiválasztva? Addig oké, hogy megkaptam a telefonszámát annak az embernek és emiatt idehoztak, de miért nem dobtak ki rögtön? Nem is ismertek! Ez is csak a nagylelkűségüket bizonyította: bármit képesek megtenni egy vadidegen emberért, kerüljön az bármibe. Jó, mondjuk megvan a saját okuk is, hogy miért akarják elkapni őt, de valamiért úgy érzem, hogy valami más is áll a dolgok mögött. Miért nem hagyták ott ezt a munkát csakúgy? Muszáj volt folytatniuk és bosszúhadjáratba kezdeni? Nem hiszem... Valahogy túl sok megválaszolatlan kérdésem volt, amikre nagy valószínűséggel soha nem is kapok választ, vagy legalábbis a nagy részükre.
- Mikor jönnek meg? - kérdeztem JR-t.
- Most mentek el, de te már hiányolod őket - csóválta a fejét. - Azt hiszem, hogy már néha eleged van az állandó játszani-akarásukból.
- Dehogyis! Csak féltem őket - halkultam el a mondat végére.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. Eddig se volt és most se lesz. Felesleges ezen stresszelned - nézett a szemeimbe. - Egyébként meg talán késő este.
- Addig egyedül leszünk?
- Igen - mosolygott rám sejtelmesen.
Pár percig néma csendben ültünk, amit végül JR szakított meg.
- Emlékszel még a reggeli fogadásunkra? - kérdezte.
- Persze - vágtam rá. - Miért?
- Azt hiszem, megvan a büntetésed, bár egyáltalán nem az, legalábbis szerintem te is élveznéd. Inkább úgy mondom, hogy megvan, hogy mit szeretnék.
- Na mit? - vontam fel a szemöldököm.
- Téged - vigyorgott kajánul. Sűrű pislogások közepette néztem rá, majd leesett, hogy mit szeretne.
- De perverz valaki - húztam én is mosolyra az ajkaimat.
- Nem is! - háborodott fel. - Te gondolsz rossz dolgokra! Nekem nincs semmi hátsó szándékom.
- Na jó, várjunk. Nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk...
- Szerintem de - vigyorgott, aztán közelebb hajolt hozzám. Azt hittem, hogy meg fog csókolni, de ehelyett a füleimhez súrolta ajakit. - Mindketten ugyanarra gondolunk - morogta érzékien, aztán óvatosan ráharapott a fülcimpámra. Egyáltalán nem esett rosszul, de teljesen zavarba jöttem tőlem. Eddig még egyszer sem csinálta ezt, ezért nem is kérdéses, hogy váratlanul ért-e vagy sem.
- Yaa! - löktem el magamtól fülig pirulva. JR erre hangosan nevetni kezdett, mire én megdobtam egy párnával.
- Ne nevess ki! Ez egyáltalán nem vicces - morogtam karba tett kézzel.
- De ha látnád magad, te se bírnád ki! - törölgette a szemét.
- Örülök, hogy jól mulatsz...
- Na~~ - jött közelebb hozzám. - Ne haragudj! - mondta bűnbánó arccal, majd szorosan megölelt. Nem válaszoltam neki, csak kibontottam magam az öleléséből.
- Most tényleg megharagudtál? - tárta szét karjait. Válaszként megvontam a vállam, majd hátat fordítottam és elindultam a kanapé felé. Itt már nem bírtam ki mosolygás nélkül, de muszáj volt még egy kicsit kibírnom. Felkaptam egy párnát, majd hirtelen hátrafordultam és megdobtam vele JR-t, megint. A dobásom telibe találta JR arcát. Ahogy megláttam megilletődött fejét, felröhögtem.
- Na gyere csak ide - indult el felém, mire én hátrálni kezdtem. Azt hiszem, nem volt jó ötlet kikezdeni vele... JR hirtelen kinyújtotta a karját, hogy elkapja az enyém, de mielőtt megragadhatott volna, hátraugrottam és elszaladtam előle. Ő természetesen nem hagyta ennyiben a dolgot és utánam jött. Egy jó ideig el is voltunk ezzel. Végül a szobámba menekültem, és hátammal támasztottam az ajtót, hogy nem tudjon bejönni, de persze erősebb volt nálam, így simán bejutott. Amint éreztem, hogy JR úgyis lenyom, nyomban a sarokba futottam, és védekezőül magam elé kaptam a karjaimat. Körbenéztem, de nem láttam semmi menekülési útvonalat. Már időm sem lett volna újra elszaladni előle és kimenekülni a szobából, mert JR pillanatok alatt elkapta a kezemet, és közelebb rántott magához, aztán felkapott a karjaiba és az ágyra dobott, majd vigyorgó képpel fölém mászott.
- Én nyertem - nézett mélyen a szemeimbe. Én is ugyanígy tettem. Nem szólt egyikőnk sem, csak élveztük a pillanatot és egymás közelségét.
- Egy hete ugyanitt voltunk, ugyanilyen helyzetben - törtem meg végül én a csendet.
- Mikor? - ráncolta a szemöldökét JR.
- Amikor legelőször ide hoztál - emlékeztettem.
- Ja igen - mosolyodott el. - Nem volt nehéz rávenni, hogy velem gyere.
- Túl jól végzed a munkádat.
- Ez eddig nem tartozott hozzá, de nem volt nagyon ellenemre.
- Úgy tűnik mégis csak igaz, amit a fiúk szoktak mondani?
- Miért, mit szoktak mondani rólam? - kérdezett vissza.
- Hogy casanova vagy.
- Ez nem igaz. Én csak téged raboltalak el.
- Szégyelld is magad - mosolyogtam.
- Azt hiszem, nem fogom.
- Pedig kéne - folytattam.
- Tán sajnálod, hogy ide hoztalak? Ha jól emlékszem, nem volt annyira ellenedre.
- Azt nem, csak hogy utána bezártál a szobába.
Felnevetett.
- A rossz kislányok így járnak.
- Én lennék a rossz? - kérdeztem. - Nem is tudom, hogy ki rabolt el és lopta el a táskám.
- Én csak a telefonodat vettem el - védekezett.
- Igen, és a táskám magától ment utánad, mi?
- De azt vissza is adtuk.
- Jóval később.
- Csak azért sem hagyod magad, ugye?
- Pontosan, eszem ágában sincs feladni a szócsatát - vigyorogtam.
- Hihetetlen vagy - rázta a fejét. - De én így szeretlek - vallotta be, aztán lejjebb hajolt, hogy szájon csókolhasson.
Teljesen kiéhezve viszonoztam, miközben kezemet felvezettem a tarkójához, majd föl a hajába, amibe bele is túrtam. Egy halk morgás után átcsúsztatta a nyelvét az enyémhez, mire lábammal átöleltem a derekát, hogy minél közelebb tudhassam magamhoz. Benyúlt a pólóm alá és szépen lassan, centiméterekként húzta feljebb azt, egészen addig, amíg a melleim alá nem ért. Egy ideig ujjaival cirógatta a hasamat, aztán elszakadt ajkaimtól és puszikkal lepte el azt. Hogy én se tétlenkedjek, megragadtam a pólóját és lehúztam róla. Felemelkedett, pontosabban szólva feltérdelt. Egy kis ideig mindketten lihegtünk, majd amikor lenyugodott légzése, megszólalt.
- Azért meg kell kérdeznem, mielőtt komolyabban belemennénk. Szeretnéd?
- Mit? - kérdeztem.
- Hogy lefeküdjünk. Úgy értem... olyannak ismerlek, de mégis csak egy hete ismerjük egymást és két napja vagyunk együtt.
- Mi az, hogy olyannak ismersz? - vontam fel kérdőn a szemöldököm.
- Hát... egy bárból jöttél ki, ahol éppen egy pasassal flörtölgettél és gondolom nem azért, hogy barátkozz vele.
- Jó, igen... - Úgy éreztem, muszáj megmagyaráznom a helyzetet, különben egy olcsó lotyónak nézne. - Igazából az volt az első alkalmam, hogy ilyet csináltam. Nem is tudom, miért... Nem szeretném, ha csak egy kis cafkának néznél, aki mindenkivel lefekszik, aki csak szembe jön vele. Különben is szűz vagyok még - vallottam be.
- Tényleg? - nézett rám döbbenten.
- És te vagy az első barátom - sóhajtottam.
- Komoly? Ezen most nagyon meglepődtem. Hogyan nem volt eddig egyetlen egy barátod sem?
- Nem tudom - vontam vállat. - Senkinek nem voltam elég jó. Nem nagyon szerettem bulikba járni, meg inni se, és mivel nem borultam senki nyakába rögtön, nem voltam érdekes. Amúgy - váltottam témát -, szerintem ezzel nem sietnénk el semmit. Tényleg szeretjük egymást és ki tudja, hogy mit hoz a jövő? Lehet, hogy nem is lesz más alkalmunk rá és én veled szeretném elveszteni a szüzességem... - Teljesen zavarba jöttem ettől a beszélgetéstől. Még anyámmal sem beszéltem ilyenekről, erre nem a barátomnak teregetek ki mindent? De igazából tényleg így gondoltam. Bízom a fiúkban, de mi van, ha az a pasas kicselezi őket és megtalál engem? Nem vagyok elég erős, hogy egyedül elbírjak vele, és akkor nyilván megtörténne az. Nem szerettem volna, ha ez az alak lenne nálam az első...
JR elmosolyodott, mint akinek teljesen természetes mindez, és lehajolt, hogy lágy csókot leheljen az ajkaimra. Innentől kezdve kizártam a külvilágot és hagytam, hogy az érzéseim irányítsanak.
Megragadta a pólómat, és miközben én felemelkedtem egy kicsit, lehúzta rólam. Tekintetével végigmért, aztán fejét a nyakamhoz hajtotta és apró csókokkal lepte el azt. Kezemmel átöleltem a meztelen hátát és egyik kezemet végighúztam a gerincoszlopán, miközben ő hol a nyakamat, hol a kulcscsontomat puszilta. Amikor elértem nadrágja korcát, elkezdtem azt a részt simogatni ujjbegyeimmel. Ő is nadrágom azon részével matatott: az egyetlen gombot kigombolta rajta, majd lehúzta a sliccem, aztán elkezdte letolni azt, de abban a pillanatban megfagyott ereimben a vér, mert eszembe jutott valami. Lefagyásomat JR is észrevette, és érdeklődve pillantott rám. Egyik kezemet a mellkasára tettem és eltoltam magamtól egy picit, majd felültem.
- A franca - morogtam, aztán felnéztem az arcába. - Ezt nem kéne - sóhajtottam.
- Mégse szeretnéd?
- Nem ez a baj - feleltem. - Nagyon is szeretném, de... de ezt most nem lehet.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Mert...mert...
Olyan égő helyzetben voltam és fogalmam sem volt, hogy hogyan is magyarázzam meg ezt. Miért pont velem történnek ilyenek!?
- Vigyáznék rád - bizonygatta. - Nincs félnivalód.
Kezét végigvezette a combomon, ami olyan jól esett, hogy átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Újra hátradöntött és rám mászott. Miközben még mindig nem vált el ajkaimtól, egyik kezével elkezdte kicsatolni az övét. Amikor egy hangos csattanás jelezte, hogy sikerrel járt és már vette is volna le, újra el kellett tolnom magamtól.
- JR - kezdtem bele megint. - Ez most nem a legalkalmasabb pillanat.
- De az előbb még azt mondtad, hogy...
- Tudom, és kérlek bocsáss meg érte...
- Mi a baj? - kérdezte kedves, de aggódó pillantással. - Valami betegséged van?
- Mi? Dehogyis! - nevettem el magam.
- Nem tudom, hogy mire gondoljak - tárta szét értetlenül a karjait.
- Látszik, hogy nem volt még lány a házban...
- Tényleg nem értem - rázta a fejét. Olyan kellemetlen volt ez a szituáció...- Szeretnéd, de nem teheted. Valaki nem engedi meg, hogy ezt csináld?
- Nem valaki, valami.
Értetlenül nézett rám. Lehajtottam a fejem. Hogy nem esett még le neki?
- Gondolkozz egy kicsit! Lány vagyok!
- Még mindig nem értem - csóválta a fejét.
- Nekem most - nem tudtam, hogy hogyan mondjam el. Olyan ciki ez az egész...
- Most mi?
- Mi szokott a lányoknak...?
Összevonta a szemöldökeit.
- Istenem JR! - akadtam ki, aztán mellkasába fúrtam fejem, hogy ne lássa kipirult arcomat. - Én... én menstruálok - mondtam végül ki.
Egy jó ideig a hatásszünet csendje alatt álltunk. Most már biztosan leesett neki. Amire egyáltalán nem számítottam az az, hogy hangosan felnevetett. Én is elmosolyodtam, mert elvégre valamennyire mégis csak vicces volt.
- Gondolom erre nem számítottál - mondtam.
- Hát nem!
- Ilyen hülye helyzetet... - morogtam.
- Ha ezt elmesélem a fiúknak, jót fognak röhögni.
- Nehogy elmeséld! - csattantam fel. - Ha bárkinek is elmondod, én esküszöm, hogy agyoncsaplak!
- Erősebb vagyok nálad, úgyhogy ettől nem félek - vigyorgott és még a nyelvét is kinyújtotta.
Csak néztem rá, hogy komolyan gondolja-e.
- Soha ne becsülj le egy nőt! Vannak titkos fegyvereim, amik ellen nem tudsz védekezni - mosolyogtam rá büszkén. - És vigyázz a nyelveddel, mert a végén leharapom - dugtam ki én is.
- Ez rád is vonatkozik. De nyugi, nem terveztem elmondani - mosolygott, aztán magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése