Like a bird trapped in a cage 32

Egy hang se jött ki a torkomon, csak dermedten néztem rá. Tudtam, hogy nagy bajban vagyok, elvégre őtőle próbáltak óvni a fiúk, és most nem voltak itt, hogy megvédjenek. Egyedül pedig aligha leszek képes rá.

A férfi – akinek még a nevét sem tudtam – ellökte magát az ajtófélfától, amitől még nagyobb pánikba estem, és ösztönösen bevágtam az ajtót. Jó ötletnek tűnt, főleg ha sikerülne bezárnom is, igaz, valószínűleg még így is sikerülne betörnie, de legalább egy kis időt tudtam volna nyerni vele. A tervem viszont meghiúsult: az utolsó pillanatban az ajtó útjába tette a lábát, majd kitárta azt. Amikor belépett, a sokk és félelem hatásától hátratántorodtam. Nagyot nyeltem, amikor láttam, hogy nem csak bevágja az ajtót, hanem még be is zárja azt.

- Múltkor nem voltál ilyen ijedős – mondta. Még mindig gonoszan vigyorgott, amitől a hideg futkosott a hátamon. Egy ragadozóra emlékezett, aki az áldozatára készül lecsapni. Tudtam, hogy tehetetlen vagyok ellene, ami csak még jobban tetézte a félelmemet. Egyre csak hátráltam, ő pedig lassan követett, a szemkontaktust meg nem szakítva. Már előre összeállt a fejemben a terv: ha a konyhába érek, biztosan találok valamit, amit fegyverként használhatok ellene. Abban reménykedtem, hogy egy serpenyővel le tudom ütni, vagy ha mást nem, megsebesíteni. Talán így még ki is tudok szaladni…

Amikor remegő kezekkel elértem a konyhapult szélét, villámgyorsan megfordultam, és hozzávágtam az első dolgot, ami kezem ügyébe került: egy tányér. A fejét céloztam, de ő lazán kivédte, egyszerűen felemelte a karját, így azon tört össze darabokra.

- Ez igen gyenge próbálkozás volt – jegyezte meg, miközben mintha mi sem történt volna, közelített továbbra is felém. Én viszont csapdába estem. Nem tudtam tovább hátrálni, és elég kicsi volt a valószínűsége, hogy mellette el tudnék menekülni, anélkül, hogy elkapna.

Ahogy megtapintottam a fiók fogantyúját, új ötletem támadt: gyorsan kihúztam azt, és előkaptam belőle egy kést.

Még mielőtt bármit tehettem volna, megragadta a karom, és nagyot rántott rajtam, aminek hatására kiesett a kezemből a fegyverem, és én is a földre estem.  Csak pár centiméter választotta el a tenyereimet a szilánkoktól.

- Nem lesz szükséged arra a késre, drágám, van nálam is – guggolt le mellém. Kisimított egy tincset az arcomból, aztán bizonyítva az állítását, előkapott egy jóval nagyobb és élesebb kést.

Zihálva vettem a levegőt, miközben karomnál fogva felrántott álló helyzetbe. Már ez is nagyon fájt, mert olyan erősen szorított, hogy véletlenül se tudjak elmenekülni előle.

- Nem szoktam meghagyni a választás lehetőségét, de mivel ilyen szép vagy, neked megengedem, hogy dönts: hol csináljuk?

Tudtam, mire gondol, de nem tudtam válaszolni neki. A férfi türelmetlenül körbepillantott, és a fiúk szobáinál állapodott meg a tekintete.

- Szóval szeretnéd a fiúk szobájában? – kérdezte felvont szemöldökkel, és tett is arra egy lépést. De ahogyan arra gondoltam, hogy akármelyik fiú ágyában…

- Ne! – tört ki belőlem hirtelen.

- Akkor a sajátodban?

Megráztam a fejem, de nem értettem, honnan tudja, melyik kinek a szobája. Aztán eszembe jutott, hogy kétszer is betörtek ide, és hogy valószínűleg abból jöttek rá.

- Szép kis kívánságaid vannak. Szóval jobban szereted az extrább helyeket? – kérdezte egy kaján vigyor kíséretében. – Itt szeretnéd a konyhapulton, vagy hol? Ó! – jutott hirtelen eszébe valami. – A nappali tökéletesen megfelel. Te is így gondolod?

Kitágult szemekkel meredtem rá. Teljesen másmilyennek ismertem meg a bárban, még álmodni se mertem volna, hogy ilyenekre képes.

- Na gyere szépen – húzott a nappali felé. Próbáltam a lábammal lefékezni, de csúszott a padló, és ha nem tartott volna ilyen erősen, biztosan orra buktam volna.

Egyre nagyobb pánik uralkodott el rajtam, és muszáj volt tennem valamit, hogy megállítsam. Eszembe jutott minden férfi gyengéje, és minden erőmet összeszedve ágyékon akartam rúgni. Csakhogy ez elől is ügyesen kitért.

- Na-na! Erre még szükségünk lesz ma – közölte, majd jó erősen hátralökött, aminek következtében a kanapéra estem.

Megpróbáltam felkelni, de mielőtt ez sikerülhetett volna, a csípőmre ült, kezeimet pedig egy kézzel a fejem fölé szorította.

- Tudod milyen régóta várok erre a pillanatra? – kérdezte egészen közel hajolva az arcomhoz. – Elég nehéz dolgom volt a fiúkkal, mire végre sikerült mindet távol tartanom tőled. Tovább tartott, mint gondoltam volna, de ellenem nincs esélyük – közölte magabiztosan, majd amint a mondat végére ért, mohón az ajkaimra tapadt.

Erősen összeszorítottam a számat, de még így is borzalmas volt. Közben szabad kezével benyúlt a pólóm alá. Azt még elviseltem, hogy végigsimított a hasamon, de amint rámarkolt a mellemre, felnyögtem, és szétnyílt a szám.  Ezt azonnal ki is használta, nyelvét átcsúsztatta az enyémhez, miközben én tehetetlenül vergődtem alatta. Könnycseppek folytak végig az arcomon, ahogy durván szórakozott velem.

Egy idő után megunta, aminek először megörültem, de aztán rájöttem, ez csak azt jelenti, hogy a java még csak most jön.

Amint elvált ajkaimtól, hangos sikoly tört ki belőlem abban a reményben, hogy valaki meghallja. Még pár másodperc sem telt el, mire befogta a számat.

Újra előkapta a kését, és fenyegetően az arcomhoz emelte.

- Szép kis nyelved van, ugye nem örülnél, ha kivágnám?

Nem szóltam semmit, értettem a célzást.

- És jobban jársz, ha nyugton maradsz. Nem szeretnék kárt tenni a szép kis arcocskádban!

Heves bólogatásba kezdtem a késére gondolva.

A pasas a pólóm nyakához nyúlt, és egyetlen mozdulattal széttépte. Még meglepődni se volt időm, már ki is ráncigálta alólam. Alám nyúlt, és két kezét végighúzta a hátamon, míg el nem érte a melltartóm csatjait. Egy fél másodperc alatt az is lekerült rólam, mire azonnal magam elé kaptam karjaimat.

- Nem kell félned – mondta, miközben gyengéden félre akarta húzni a karomat. De miután látta, hogy nem eresztem, előkapta újra a kését. Ettől annyira megijedtem, hogy kezemet felkaptam az arcomhoz.

- Látom gyorsan tanulsz – jegyezte meg, miközben végighúzta hasamon a kést. Nem vágott meg, csak lazán végigsimított a hideg pengével a bőrömön. Mozdulatlanul vártam végig, amíg befejezi. Miután vagy kétszer végigszaladt a késsel a hasamon, végre eltette.

Száját újra az enyémre tapasztotta, majd a nyakamat és a mellkasomat is elárasztotta csókokkal. Kezét eközben a nadrágomba csúsztatta, mire összeszorítottam combjaimat, de ő erőszakosan közéjük nyúlt. Feljebb emeltem csípőmet, hogy megpróbáljak valahogy szabadulni, ezért egy kicsit befelé fordultam, de ahogy sok más, ez sem tetszett neki.

- Meg akarsz fordulni? – kérdezte ingerülten. - Hát jó – mondta, majd mialatt feltérdelt, durván a hasamra fordított. Mint egy rossz kisgyereknek, ráütött a fenekemre. – Igazából nekem mindegy, mit csinálunk, előbb utóbb úgyis mindenre sor kerül. És be kell vallanom, nagyon szép hátad van.

Éreztem, hogy ujjai végigsiklanak párszor a hátamon.

- Erről az jut eszembe, amikor… - gondolkodott el, majd mielőtt befejezte volna a mondatot, témát váltott. - Mesélték a fiúk? Egyszer már csináltam ilyet.

Először nem értettem, mire gondol, de aztán leesett. Még Minhyun mesélt arról a nőről, akit a pasas először megerőszakolt, majd egy üzenetet vésett a hátába.

Hirtelen elfogott a rémület, hogy velem is ilyesmit tervez. Ennek már csak a gondolatára is nyöszörögni kezdtem.

- Szóval hallottál róla. És azt is tudod, ki volt az a nő?

Mivel nem válaszoltam, rájött, hogy nem tudom. Jókedvűen felnevetett, amitől hideg kezdett el futkosni a hátamon.

- Gondolhattam volna, hogy ártatlan kis lelkedet nem akarták feldúlni. Pedig messze nem vagy olyan ártatlan, mint gondolják – célzott arra az estére. Nem sok mindent bántam meg eddig az életemben, de ezt nagyon is. Mondjuk akkor a fiúkkal sem találkoztam volna… - De ezen a tényen könnyen változtathatunk. Tudod – kezdett bele a mesélésbe – nem volt előre betervezve az az egész. Csak egy hirtelen ötlettől vezérelve tettem azt. Egyszer követtem őket, és akkor pillantottam meg velük egy nagyon csinos nőt. Először nem tudtam, ki az, és mit keres ott velük, de nem is érdekelt különösebben. Csak azt tudtam, hogy meg akartam szerezni magamnak. Miután rájöttem a viselkedésükből meg a kinézetéből, ki is pontosan ő, még jobb ötletnek tűnt, elvégre nem csak a magam szórakozására szolgálna, hanem még a fiúknak is fájdalmat okozna, ezzel is gyengítve őket. Nagyon nehéz eset volt a nő, sok bajom gyűlt vele, de azért magamnál tartottam. Amúgy is üzenetet akartam hagyni a fiúknak, amiben leírom, hogy nálam van, és egyszer annyira felidegesített, hogy dühömben a hátába véstem. Nem sajnáltam, mert tudtam, már úgysem sokáig bírta volna, akármennyire erős nő is volt. Utána elküldtem nekik a holttestét, az üzenettel a hátán. Biztosra akartam menni, hogy tudják, kivel állnak szemben, ezért elküldtem még egy levelet is nekik, amiben minden tettemet leírtam.

Kis szünetet tartott a beszéde után, mielőtt újra megszólalt volna.

- Jaa, a legfontosabbat még nem is mondtam – jutott eszébe. – Hogy ki is volt az a nő. Áruljam el? – hajolt közel a fülemhez. – Minhyun édesanyja – suttogta.

Elakadt a lélegzetem a két apró szó hallatán. Mindenre gondoltam, csak erre nem. Most értettem csak meg, miért borult ki annyira Minhyun, amikor mesélt róla. Belegondolni is nehéz, mennyire fájhatott ez neki, elvégre a saját anyjáról volt szó. A legrosszabb az egészben, hogy nem csak egyszerűen megölték, hanem meg is kínozták, és látta is anyja megszégyenített holttestét. Mindemellett még levelet is kaptak róla… Akaratlanul is eleredtek a könnyeim.

- Nem kell sírni – törölte le arcomat, mintha vigasztalni próbálna. – Neked nem lesz ennyire rossz. Főleg, ha megírom az üzenetet, mert akkor itt kell hagyjalak. Kár érte, nem így terveztem… Na akkor vágjunk is bele – közölte, aztán elnevette magát. – Milyen ironikus vagyok! – szórakozott magában. – Most már csak azt kell kitalálnom, mit írjak nekik – gondolkodott el.

Újra megéreztem a kés pengéjét a hátamon könnyedén végigsiklani, ugyanúgy, mint pár perccel ezelőtt.

- Nem is tudom… Neked van ötleted?

Nem voltam képes válaszolni. Rettegtem a félelemtől arra gondolva, mit tervez a fejében, és hogy mi fog történni.

- Nagyon csöndes vagy – jegyezte meg. – De ezen mindjárt változtatunk. Már ki is találtam. Ne aggódj, nem túl hosszú, különben nem is férne ki. Készen állsz? – kérdezte, mire megfagyott a vér az ereimben. Tiltakozni akartam, de pár nyöszörgésnél többre nem vitte.

A következő pillanatban megéreztem a kés hegyét, ahogy a bőrömbe váj. A fájdalom annyira elviselhetetlen volt, hogy hangos sikoly tört fel a torkomból. Kezeimet erősen összeszorítottam, és legszívesebben elhúzódtam volna, de tudtam, hogy ezzel csak még többet ártottam volna magamnak. Minden erőmre szükség volt, hogy mozdulatlan tudjak maradni, de nem volt könnyű.
A fájdalom tetőtől talpig végigjárta a testemet, ezzel teljesen megbénítva minden végtagomat.
Minden egyes befejezett betű után azt kívántam, bárcsak vége lenne már, de újra és újra belém szúrta kését.
Soha életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat, mint amilyen most ért.

A percek óráknak tűntek, mialatt munkálkodott. Egyszer azt is mondta, hogy mindjárt végez, de mintha az is ezer éve lett volna. Hiába fejezte be, a fájdalom még mindig ott égett minden porcikámban.
Szemem sarkából láttam, ahogy a saját vérem végigfolyik az oldalamon, le kanapéra, onnét pedig a földre. Érdekes volt, hogy általában rosszul vagyok a vér látványától, de most fel se fogtam, mi az. Teljesen üresnek éreztem magam belülről, csak a hátam égett még mindig elviselhetetlenül. Egész testem lüktetett a fájdalomtól és remegtem, mint a nyárfalevél.

- Kész vagyunk – mondta diadalittasan. – Remélem a fiúk értékelni fogják. Na és akkor térjünk át az élvezetesebb részekhez.

Megragadta a karomat, majd egy mozdulattal a hátamra fordított. A fájdalom az eddigieknél is erősebben hasított belém, és újra előtört belőlem egy vérfagyasztó sikoly.

A pasas mintha semmi bajom nem lenne, elkezdett vetkőzni, miközben én próbáltam feljebb emelkedni, hogy ne érjen a sebzett bőröm a kanapéhoz.
Amikor már a pólója is a földre került, elfordítottam a fejem és a szememet is összeszorítottam, de a könnyek így is utat törtek maguknak, belegondolva, hogy mi történt és mi fog még történni. Próbáltam másra gondolni, hogy eltereljem a figyelmemet, de ez nehezemre esett.

Ahogy megéreztem a pasast a nadrágom gombjával matatni, akaratlanul is előtörtek belőlem az ellenkező sikolyok. A következő pillanatban megfeszült a teste és szinte vele egy időben idegesen befogta a számat, mire én rögtön elhallgattam. Félig hátrafordult és feszülten figyelt. Először nem értettem, miért csinálja ezt, de a keletkezett csendben én is meghallottam az ismerős lépteket és hangokat a lépcsőházból. Ezt hallva új erőre kaptam, és minden további késlekedés nélkül ellöktem kezét a számtól.
- Segítség! – kiáltottam torkom szakadtából. A pasas hirtelen a torkomhoz nyomta a kést, mire ijedtemben rögtön elhallgattam. Újra visszafordult az ajtó irányába, és már pattant is volna fel, amikor rájött, hogy hiába próbálkoznak a fiúk, az ajtó zárva van és még kulcs is van benne belülről.
Dühös kiabálások, sok káromkodás hallatszott kintről, ahogy egyre több tervük hiúsult meg.
Tudtam, hogy segítenem kell nekik, ezért habozás nélkül akcióba lendültem. Kihasználva, hogy a pasas nem rám figyelt, kikaptam a kezéből a kést, nem törődve azzal, ha esetleg megvág. Abban a pillanatban, ahogy visszakapta rám a tekintetét, arcon vágtam a kés nyelével, és azzal a lendülettel elhajítottam a szoba másik felébe, nehogy újra ellenem használja. Kihasználtam a férfi meglepettségét és minden erőmet összeszedve lelöktem magamról. Az ajtó felé rohantam, de hirtelen megragadta a bokámat és visszarántott, aminek következtében hasra vágódtam. A hátam folyamatosan égett, de nem foglalkoztam vele.

Mindketten a földön voltunk, így szabad lábammal könnyen arcul tudtam rúgni. Fájdalmában felkiáltott és egy pillanatra gyengült a szorítása, amit ki is használtam és fürgén felpattantam. Már majdnem elértem a kulcsot, amikor hirtelen megint megragadott a karomnál fogva és olyan erővel rántott vissza, aminek következtében felsikoltottam. Hallottam, ahogy az ajtót egyre erőszakosabban rángatják és vadul ordítoznak. Ez újabb erőt adott nekem, hogy kiszabaduljak a pasas karmai közül, de hirtelen előkapott egy pisztolyt, amitől teljesen lefagytam. Aztán több dolog történt egyszerre...

Ugyanabban a pillanatban, ahogy a fiúk feltörték az ajtót, a pasas magához rántott és a fiúk felé fordítva fejemhez szorította a pisztolyt.

- Még egy lépés, és búcsút vehettek a barátnőtöktől! – fenyegetőzött. Amilyen lendülettel érkeztek a fiúk, olyan hirtelen torpantak is meg. Mindegyikőjüknek ott ült a rémület az arcán, ahogyan nekem is.
- Lám-lám! – kezdett bele a szívélyes fogadtatásba a pasas, miután látta, hogy mindenki felfogta a fenyegetését. – Csak nem megint túljártam az eszeteken? – mondta gúnyosan. – Még mindig ugyanolyan tehetetlenek vagytok, mint pár évvel ezelőtt.
A fiúk ökölbe szorított kezekkel szegezték tekintetüket ránk. Láttam rajtuk, hogy majd’ szétrobbantak dühükben, ahogy a pasas még tovább húzta az agyukat.
- A főnökötök nélkül csak puhány kölykök vagytok, akik még egy egyszerű lányt sem képesek megvédeni! Jobban tennétek, ha feladnátok. Még ez a szerencsétlen lány is majdnem furfangosabb, mint ti öten… - akadt meg a mondat végén. Valamit nagyon furcsállott.

Aztán olyan hirtelen történt minden, hogy még felfogni se volt időm. A konyhaablak váratlanul betört és mielőtt még odakaphattuk volna a fejünket, eldördült egy pisztoly.