Like a bird trapped in a cage 27

Kicsit csalódtam, amikor reggel nem feküdt mellettem senki. Pontosabban szólva JR.
Ahogy forgolódtam az ágyamban, azon gondolkoztam, hogy pont egy hete vagyok a fiúknál. És már csak egy hétig maradok, elvileg. Teljes szívemből reméltem, hogy elhúzódik egy kicsit ez az egész, mert már semmi kedvem nem volt hazamenni. Olyan üresnek érezném a napjaimat a fiúk és a folytonos nevetések nélkül.
Úgy döntöttem, nem is pazarlom az időm lustálkodásra, inkább kimegyek. Nem is tudom, mire számítottam, talán arra, hogy az összes fiú ott ül az asztalnál, és fetrengenek a röhögéstől, de ehelyett minden kihalt volt, még a szobák felől sem hallatszott semmi mozgás.
Visszatértek a hétköznapok.
Egy sóhaj kíséretében elindultam a konyhába. Tekintve, hogy a fiúk nem voltak otthon, nem öltöztem fel, maradtam a pizsamámban, ami a fehérneműn kívül egy szál pólóból állt. Átsétáltam a konyhába, kivettem egy doboz tejet a hűtőből, majd a legfölső polchoz nyúltam egy bögréért. Ezeket a polcokat valószínűleg Minhyunnak tervezték, ezért lábujjhegyre álltam, és úgy nyújtózkodtam, hogy a pólóm széle már a csípőm fölé csúszott. Épp hogy elértem a piros bögre fülét, megéreztem egy kezet a meztelen combomon.
Ijedtségemben a földre rántottam a kerámiát, ami ezer darabra tört a konyhapulton.
- Csak én vagyok - mosolygott halványan JR, amikor megfordultam. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj, csak azt hittem, nincs itthon senki.
- Nem hagyunk egyedül - közölte, miközben tenyere még mindig a lábamon pihent.
- Akkor a többiek elmentek?
- Igen. Egyedül vagyunk - válaszolta, miközben közelebb hajolt, és csókot nyomott a nyakamra.
- Ez célzás volt? - kérdeztem.
- Aminek veszed.
Nyakamról egyre feljebb csúszott, míg rá nem talált ajkaimra. Fogalmam sincs, mi ütött belénk, de nagyon egymásnak estünk. Beletúrtam a hajába, és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak lehetséges volt. JR egyszer csak megragadott a derekamnál, és felültetett a pultra, de ahogy támaszkodni próbáltam a lapba, éles fájdalom nyilallt a tenyerembe. Elszakadtam JR-tól, hogy megnézzem, mi történt. Felemeltem a kezem. Elszörnyedve láttam meg, hogy tökéletesen beletenyereltem a szilánkokba.
- Áu - nyögtem fel, mire JR kérdőn rám pillantott, aztán kezébe vette a tenyerem.
- Ne haragudj - nézett rám bocsánatkérően, és leemelt a pultról. A szilánkokról én is teljesen megfeledkeztem, de még szerencse, hogy nem ültem bele, hanem csak a kezem kapott belőle.
- Semmi baj. Csak mossuk meg.
- Nem ment bele? aggodalmaskodott.
- Szerintem nem - feleltem.
Óvatosan szemügyre vettem, de nem láttam benne üvegdarabokat, csak karcolásokat.
- Elmegyek a fürdőbe - közöltem.
- Én pedig feltakarítok.
- Olyat is tudsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Ha-ha, nagyon vicces.
Gyorsan átszaladtam a mosdóba, és a víz alá tettem a kezem. A vér gyorsan el is tűnt, ezzel szabaddá téve a sebet. Szerencsére nem lett komolyabb bajom.
Amikor visszaértem a konyhába, JR éppen a kukába öntötte a bögre maradványait.
- Tényleg sajnálom - nézett rám szomorúan.
- Ugyan - legyintettem. - Előfordul. Amúgy én sem gondoltam rá. És minden rendben van. Nem is fáj már.
- Biztos? - kérdezte, majd közelebb lépett.
- Biztos - mosolyogtam, mire lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Cserébe sütök neked tojást.
- Oké - egyeztem bele. - Azt megnézem.
- Azt hiszed nem tudok tojást sütni? - vonta fel játékosan a szemöldökét.
- Fogadjunk, hogy a segítségem nélkül odaég? - kérdeztem.
- Oké. Fogadjunk - egyezett bele bólogatva.
Vigyorogva kezet fogtunk, majd miközben JR a konyhában munkálkodott, én elmentem átöltözni. Egy kényelmes farmert vettem föl és hozzá egy rövid ujjú pólót, majd visszasétáltam.
- Mi legyen a tét? - kérdeztem, miközben leültem az asztalhoz.
- Fogalmam sincs. Majd kitaláljuk - vont vállat.
Magam elé húztam egy tiszta tányért az asztal közepéről és úgy figyeltem, hogy JR mellém lép a serpenyővel, és a tányéromra csúsztatja a tojást.
- Látod? - kérdezte büszkén. - Nem égett oda.
Megbökdöstem a villámmal az ételt, aztán a számba vettem egy falatot.
- Tényleg nem égett oda - közöltem csámcsogva, de aztán nem bírtam tovább, a kukához rohantam, és kiköptem.
- Talán nem ártott volna megvárni, míg megsül - ajánlottam. - Félig nyers még - ráztam elborzadva a fejem.
- Bocsi - mosolygott aranyosan.
- Semmi baj. Úgysem számítottam arra, hogy jól csinálod.
- Kösz - nevette el magát. - De mindegy, az a lényeg, hogy nyertem.
- Miért is? - vontam fel a szemöldököm.
- Mert nem égettem oda - válaszolta értelemszerűen.
- De ez ehetetlen - mutattam a tányéromra.
- De mi nem abban fogadtunk, hogy ehető lesz-e, hanem abban, hogy odaégetem-e vagy sem. És nem égettem oda. Tehát én nyertem - jelentette ki büszkén.
Olyan "ezt nem gondolhatod komolyan" nézéssel néztem rá.
- Te kapsz büntetést vagy én kapok jutalmat? - kérdezte.
- Te kapsz büntetést.
- Én? - kérdezte kerek szemekkel. - Miért?
- Mert rossz lett a reggeli!
- De nem abban fogadtunk!
- Jó, tudod mit? - kérdeztem. - Töröljük a fogadást.
- Azért, mert én nyertem?
- Nem, hanem azért, mert miért kapnál jutalmat, ha borzalmas kaját csináltál?
- Mert nem égettem oda, és ez a lényeg. Nem ebben fogadunk - ismételte sokadszorra.
- De ah - duzzogtam, és elfordultam. - Ez így nem fair - motyogtam.
Tényleg nem találtam igazságosnak, de be kellett látnom, hogy neki volt igaza, és hogy nem lehetek ennyire nyavalygós és hisztizős.
- Jó - fordultam végül vissza hozzá. - Mit szeretnél?
- Nem tudom - vont vállat. - Majd napközben kitalálom. De ha gondolod, meg is lephetsz valamivel.
- Oké - egyeztem bele. - Bár nincs túl jó fantáziám az ilyenekhez.
Ezután összedobtam valami ehetőt mindkettőnknek, majd el is mosogattam. JR közben a kanapén ült, és valamilyen papírokba merült. Még átnedvesedett kezekkel telepedtem le mellé.
- Mikor mentek el a fiúk? - kérdeztem.
- Nyolc körül, azt hiszem. De lehet, hogy korábban is.
- Aggódnom kéne?
- Nem - rázta meg a fejét. - Kezünkben vannak a dolgok. Minden terv szerint halad. Legalábbis remélem, hogy nem történik semmi baj velük.
- És ma végig itthon maradsz?
Ledobta az asztalra a köteget, és rám mosolygott.
- Ma teljesen a tiéd vagyok.
Kiült a boldogság az arcomra. Közelebb húzódtam hozzá, hogy arcomat mellkasába fúrjam. Talán ez lesz az egyetlen nap, amikor JR teljes egészében az enyém, és még a többiek sem zavarnak. Úgy gondoltam, ezt ki kell használni, de pillanatnyilag így is jó volt, és amúgy sem tudtam, mi mást csinálhatnánk. Rá is kérdeztem.
- Mit szoktatok itthon csinálni?
- Nem túl sok mindent. Általában nem is szoktunk itthon lenni. Vagy ha igen, akkor is dolgozunk. De a legtöbbet alszunk, mert sok fárasztó napunk van.
Csendben gondolkoztam, miközben JR keze békésen járt fel-le a karomon, miközben ő is elmeredt.
- Ez hiányzott reggel - mondtam halkan.
- Gondoltam rá, hogy melléd fekszem, de... Nagyon sokáig voltunk fent, és amikor benéztem hozzád, már békésen aludtál. Nem akartam zavarni.
- Mert te aztán nagyon zavartál volna - forgattam a szemeimet.
- Nem akartalak fölébreszteni - javította ki magát.
- Nyugodtan megtehetted volna.
- Ami késik, nem múlik.
- De amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra - makacskodtam.
- Jó. Esetleg menjünk most azonnal lefeküdni!?
- Igen - vágtam rá. - Jó lenne.
Úgy nézett rám, mint egy hülyére.
- Vicceltem - nevetgéltem.
- Akkor jó. Már csodálkoztam azon, hogy még mindig álmos vagy, miközben előbb feküdtél le, mint mi, később is keltél és még aludnál.
- De itt nem sok mást tudok csinálni.
- Dehogynem. Tudsz enni, inni, főzni, mosni és fürödni, még olvasni is. Mi mást akarsz még?
- Nem is tudom. Ennek a fele takarítás, a másik pedig szokásos emberi szükségletek.
- Na és? - vont vállat. - Addig sem unatkozol.
- Nem tudnék nektek valahogy segíteni? - kérdeztem. - Úgy értem nem a háztartásban, hanem ott kint... akárhol is dolgoztok.
- Nem sok mindent tudnál... - gondolkozott.
- Fogalmam sincs, mit csináltok éppen, de el tudnám mondjuk terelni valakinek a figyelmét. Végül is lány vagyok.
- Nem is akármilyen - mosolyodott el. - Tényleg nem rossz ötlet, de nem hiszem, hogy ilyesmire szükség lenne.
- Mit is csináltok most pontosan? Mi a célotok?
- Ma próbálunk követni valakit... De többet nem árulhatok el.
- Oké - sóhajtottam. - Mikor jönnek meg pontosan a többiek?
- Az attól függ, hogy hogyan alakulnak a dolgok, és hogy hogyan haladnak. De szerintem olyan kettő-három körül hazajönnek kajálni, aztán visszamennek.
- Miért nem a városban esznek valamit? Az nem egyszerűbb?
- De, de amíg van normális kaja a házban, addig szeretnék kihasználni. És amúgy is, olcsóbb.
- Értem - bólogattam. - Szóval nekiállhatok főzni - sóhajtottam.
- Csak fél 12 van - nézett értetlenül.
- Na jó, de ezt nem lehet csak úgy két perc alatt összecsapni. A főzéshez idő kell. Mármint attól függ, mihez.
- Nekem mindegy - vont vállat.
Föltápászkodtam a helyemről, és elindultam a konyhába. Egy perc alatt eldöntöttem, hogy ddeokbokki lesz. Egyszerű, de nagyszerű.
A hűtőben kutakodtam a szükséges alapanyagokért, amikor pillantásom megakadt a babakaján. Elmosolyodtam, aztán kivettem a paprikát, és becsuktam a hűtő ajtaját.
Fél egy - egy körül már kész voltam, de a fiúk még nem jöttek, így JR-ral kettesben ettünk, és eltettem a maradékot, hogy majd csak meg kelljen melegíteni.
Utána megint a kanapéra telepedtünk, és tévéztünk. Nem ment túl sok értelmes műsor, de azért jókat nevettünk néhány dolgon. Mulatságunkat JR telefonjának csörgése zavarta meg. Kíváncsian figyeltem, ahogy feláll, odamegy és felveszi.
Váltott pár szót, amit mosolygása révén nem értettem.
- Ki volt az? - érdeklődtem.
- Aron - válaszolta.
- Mikor jönnek meg?
- Nemsokára, ha minden jól megy, de csak rövid időre, és hogy egyenek.
- Baj van?
- Nem, dehogyis. Nem kell aggódnod - mosolygott rám biztatón, de láttam rajta, hogy valami nincs rendben.
- Oké. Akkor megyek, és megmelegítem az ebédet - bólintottam. Nem akartam, hogy lássa rajtam a félelem nyomait. Neki valószínűleg nehezebb ez, mint nekem. Itthon kell maradnia, és vigyáznia rám, míg a többiek ezerszer veszélyesebb dolgokat csinálnak.
Szerencsére nem kellett sokat várni, mire betoppantak a fiúk, így az étel is meleg maradt számukra.
- Megjöttünk - kiáltotta Minhyun, ahogy belépett a nappaliba, és az asztalra dobott valamit.
- Végre! - ugrott fel JR rögtön. - Minden rendben ment?
- Persze, csak majdnem elkaptak minket. Nagyon necces volt - nevetett.
Kicsit megnyugtatott a szokásos Minhyun-stílus, mert akkor valószínűleg nem voltak akkora veszélynek kitéve, és nem kell túlzottan komolyan venni.
- Mi jót főztél? - kérdezte Baekho, aki éppen az edény fedelét emelte fel. Minhyun is leült az asztalhoz, miközben Ren a kanapén terpeszkedett, Aron pedig a fürdőbe indult.
- Ddeokbokki - válaszoltam.
Ahogyan lassan mindenki az asztal köré gyűlt, én inkább visszaültem a kanapéra, de épp hogy kényelmesen elhelyezkedtem, megpillantottam a fekete tárgyat, amit Minhyun dobott az asztalra.
- Úristen! - sikítottam fel, mire minden egyes fiú riadtan fordult felém.
- Mi az? - ugrott fel rögtön JR, és odasietett hozzám.
- Ez... - csodálkoztam. Még a lélegzetem is elállt. Hogy került ide egy pisztoly? - Ez... - kezdtem bele megint. - Minyhun, mondd, hogy ez nem a tiéd!
Egy pillanatig habozott, utána válaszolt csak.
- De, az az enyém. De ha gondolod, kiveszem belőle a töltényt.
- Nem ez a bajom - mondtam remegő hangon.
- Akkor? - kérdezte értetlenül.
- Ugye még nem használtad!? Mondd, hogy nem vagy gyilkos!
- Még nem...
- Ne hazudj!
- Hana - szólalt meg mellőlem JR. - Tudod, hogy muszáj lesz. Mi sem rajongunk túlzottan érte, és nem is kezdünk minden alkalommal vad lövöldözésbe.
- De ez akkor is... - botránkoztam. - Úristen - temettem arcomat a kezembe. - Ha bármelyikőtök lukkal a mellkasában ér haza, már ha hazaér...
- Majd azt mondjuk, elment egy kicsit nyaralni - mondta Baekho mosolyogva.
- Ez nem vicces! Tényleg nem szeretném, hogy bármi bajotok essen.
- Nem fog - mondta JR, miközben átölelte a vállam. - Nem vagyunk kispályások, ne feledd.
- Jó. De vigyétek a szemem elől.
- Nehéz lánnyal egy házban élni - sóhajtotta halkan Minhyun, miközben a tányérja fölé hajolt, de azért meghallottam.
- Talán jobb lenne, ha én is pisztollyal a zsebemben rohangálnék!?
- Nem, de nem kell mindent túlreagálni - válaszolta, miközben teljes testével felém fordult.
- Bocsánat, hogy nem a hobbim a gyilkolás és nem nézem jó szemmel, ha embereket ölnek! - csattantam fel idegesen.
- Netán szeretnéd, hogy megerőszakoljanak? - kérdezte most már ő is szinte kiabálva. - Ha gondolod, most azonnal hazamehetsz, de akkor holnap már nem élsz!
- Nem ezt mondtam! Nem értitek, hogy titeket féltelek!? Engem nem érdekel, mi történik velem, nekem csak az számít, hogy ti épségben legyetek!
- Mi viszont téged védünk, és több év tapasztalat van mögöttünk! Tudjuk mit csinálunk!
- Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de hiba bárhol, bármikor közbecsúszhat! És ha ők a jobbak? Többen is vannak, ti magatok mondtátok, hogy nem vagytok emberszámfölényben. Nem élem túl, ha bármelyikőtök meghal... - hangom megremegett a mondat végére. Ahogy elképzeltem ezt az egészet, rögtön a sírás kezdett el kerülgetni.
- Ezen majd akkor rágódj, ha meg is történik.
- Jó - vágtam rá durcásan, aztán összefontam a karjaimat, és nekivágtam a hátamat a kanapénak. Minhyun is visszafordult az kajájához, és mérgesen beleszúrt az egyik falatba.
Úgy tűnik túl vagyunk az első komolyabb veszekedésünkön.

Like a bird trapped in a cage 26

Amikor reggel fölébredtem, azon kaptam magam, hogy nem úgy fekszünk, ahogy tegnap elaludtunk, azaz nem háttal feküdtem neki, hanem szemben vele. A nyakába szuszogtam, aminek következtében ébredezni kezdett.
- Jó reggelt - motyogta álmosan.
- Ennél jobb már nem lehet - mondtam.
- Fogadjunk, hogy szebbé tudom tenni? - kérdezte egy huncut mosoly kíséretében. Közelebb hajolt, majd lágyan megcsókolt.
- Igazad van. Most tökéletes minden.
Arcomat megint mellkasába fúrtam.
- Én is szívesen feküdnék még így, de ha jól hallom, a fiúk kint már törnek-zúznak. Körülbelül két percünk van, míg ránk nem rontanak.
- Ez pont elég arra, hogy fölöltözzünk - mondtam, majd kimásztam az "ágyunkból" és a ruháim után nyúltam. Nem kértem JR-tól, hogy forduljon el, mert így is alig bírta nyitva tartani a szemeit. Lehet, épp most aludt vissza.
Áthúztam a fölsőmet, aztán lehúztam magamról a nadrágom, de észrevettem, hogy a keresett ruhadarabom  a sátor másik másik végében van, JR másik oldalán. Hogy hogyan került oda, arról fogalmam sem volt. Mindenesetre nem volt más választásom, át kellett másznom a fiún. Óvatosan és csendben akartam közelíteni, nehogy felébredjen, ha alszik egyáltalán. Nem tudtam másképp megoldani, először az egyik lábam vetettem át rajta, amitől úgy tűnt, mintha rá akarnék ülni a csípőjére. Aztán jött volna a másik, de JR hirtelen kinyitotta a szemeit.
- Öhm - váltott hirtelen vörösbe az arcszínem - Csak a nadrágom kell - magyaráztam, és átgurultam a másik oldalára. Most jutott csak el az agyamig, hogy egy szál bugyiban és pólóban parádézok előtte.
- El kéne csórnom azt a nadrágot - mondta halkan.
- A fiúk díjaznák, ha így járkálnék.
- Biztosan - mosolygott.
Gyorsan magamra kaptam a hiányzó ruhadarabot, mielőtt tényleg elvenné.
- Kimegyek, jó? - kérdeztem, majd kimásztam a sátorból.
Kérdőn néztem körül, amikor nem láttam kint senkit. Pedig még én is hallottam a zajt tőlük, de hova lettek? Előre mentem egy-két lépést, hogy jobban körülnézhessek, amikor két kezet éreztem meg a vállamon. Ijedtemben összerándultam, és akkorát sikítottam, mint még soha.
- Nem igaz, hogy mellettünk nem edződtél meg - nevetett Minhyun.
- Minhyun ez nem vicces! - torkoltam le.
- De az - bólogatott még mindig vihogva.
- Csak nektek - csóváltam a fejem. - Azt akarjátok, hogy szívrohamban haljak meg?
- Dehogy akarjuk. Pont hogy a védelmezőid vagyunk.
- De jó nekem - morogtam.
- Most nem örülsz? Meg lettél volna erőszakolva, a legdurvább módon, és ha jól tudom, tegnap is elvesztél.
És egy kocsi is elütött volna - gondoltam magamban. Mióta vonzom ennyire a szerencsétlenséget?
- De, örülök - mondtam. - Köszönöm.
- Na és hol hagytad JR-t? - váltott témát Baekho.
- Az ágyban. - Négy kérdő tekintetet kaptam. - Úgy értem a sátorban. A sátorra gondoltam.
- Aha, persze - bólogatott Minhyun.
A következő pillanatban az említett személy is közénk lépett.
- Na milyen volt az estétek? - kérdezte Baekho.
- Jól szórakoztatok? - vigyorgott Minyhun.
- Biztos jó sokat aludhattatok!
- Védekeztetek a meleg ellen?
- Hana, neked ez volt az első, ugye?
- Vigyázz ám JR-ral. Ő egy igazi Casanova!
A fiúk értelmesebbnél értelmesebb felszólásaik arra késztettek, hogy fejemet fogjam.
 - Rosszabbak vagytok a lányoknál. Ők kíváncsiak mindig ennyi részletre. Komolyan mondom, szükségetek van egy barátnőre.
- Itt vagy nekünk te - közölte Minhyun.
- Fú de jó nekem. Öt pasim van egyszerre.
- Szerelmi hatszög - bólogatott.
- Sajnálom, hogy így kell közölnöm, de... én már foglalt vagyok.
- Ki a szerencsés? - kérdezte Aron.
- Majd egyszer bemutatom nektek.
És már megint ott tartottunk, hogy hülyéskedünk. Minhyunra siklott a tekintetem, és rájöttem, hogy igazából semmit nem tudok róluk. Az egész kapcsolatunk olyan felszínesnek tűnik. Miért érzem úgy, hogy nem bíznak bennem eléggé, hogy elmondják, mi történt velük, vele?
- Mi az? - kérdezte Minyhun elkomorodott arcomat látva.
- Semmi, csak elgondolkoztam - mosolyogtam rá. Jobb, ha nem kérdezem meg. Biztos okuk van rá. hogy nem mesélnek el nekem dolgokat.
- Együnk - ajánlotta Aron.
A nap további részében nem volt semmi említésre méltó. Szinte egész végig csak punnyadtunk. A fiúk elvégre nem csak azért jöttek, hogy engem elvigyenek otthonról, hanem azért is, hogy kipihenjék a nehéz hétköznapokat.
Volt, amikor elmentünk sétálni és a fiúk megmutatták a kedvenc helyeiket. Igazából amikor először említették, muszáj volt rákérdeznem, elvégre egy erdő közepén vagyunk. Ők csak azt mondták, hogy majd meglátom. Tényleg tudtak érdekes dolgokat mutatni, például egy hatalmas szikladarab, amiben pont egy olyan mélyedés volt, ami miatt úgy nézett ki az egész, mint egy trón. Egy olyan helyre is elvezettek, ahonnét gyönyörű kilátás tárult elénk az egész erdőről, még a tavat is láttam onnan, ahol JR-ral összejöttünk. Ahogy előtörtek az emlékek, elmosolyodtam és megfogtam a kezét.
Kettő óra körül értünk vissza a táborhoz. Megint valami instant kaját ettünk, aminek műíze volt, de nem szóltam semmit, mert tudtam, hogy holnap úgyis megint én főzök.
Ebéd után pedig azt mondták, hogy lepihennek. Tisztára mint az oviban.
- És akkor most játszunk! - csapta össze a tenyerét Minhyun.
- Miért akartok ti mindig játszani?! - kérdeztem.
- Hétvége van. Ezt ki kell használni.
- De én nem akarok játszani! - mondtam.
- Miért?
- Mert felnőttem! Azért! Egyébként is, az elmúlt két napban mást se csináltunk.
- Haza akarsz menni?
- Öö... - hirtelen bűntudatot éreztem. Ha a fiúknak szüksége van egy kis szabadságra, akkor én nem fogok közbeavatkozni a nyafogásommal. - Nem, maradhatunk még. Jó itt - feleltem végül.
- Mikor is mennek buszok? - kérdezte Aron.
- Óránként este tizenegyig, úgyhogy azzal nem lesz baj - válaszolta JR.
- Oké! Hana, ismered a számháború szabályait? - fordult felém Minhyun.
- Azt hiszem igen.
- Akkor gondolom nincs ellenedre, ha most ezt fogjuk játszani - vigyorgott rám.

Amikor már szétszóródtunk az erdőben, egy három jegyű számmal a fejünkön, már kezdtem élvezni a helyzetet. Három kétszemélyes csapat volt, és én JR-ral voltam, ez is közrejátszott a jó kedvemnek. Tökéletes ötlete támadt: csapatjáték. Azt mondta, hogy ha valaki közeledik, egyszerűen összeérintjük a homlokunkat, így a többiek nem látják meg, mi van írva a papírra a fejünkön. Mikor ezt kipróbáltuk, ott kötöttünk ki, hogy nem bírunk elválni egymás ajkaitól.
Egy jó ideig nem történt semmi, de mi azért jól elvoltunk egymással.
Hátamat nekidöntöttem egy fának, ő pedig előttem állt, átölelve a derekam és ajkaival nyakamat kényeztette. Kissé hátradöntöttem a fejem, hogy jobban hozzám férhessen, közben tekintetem a szemben velem elhelyezkedő lobkoronára siklott, ahol megláttam valamit, valakit.
Hatalmasat sikítottam ijedtemben, mire JR is felkapta a fejét.
- Mi az? - kérdezte.
- Semmi. Ne fordulj meg - suttogtam, és mellkasába fúrtam az arcom, de már késő volt.
- 397 - kiáltotta Ren, majd leugrott a fáról és elszaladt.
- Gyere -  mondta JR, majd mi is futásnak eredtünk.

Szóval elvoltunk. JR-nak végül nem sikerült elkapnia Rent, és Baekho meglátta a számát. A Baekho-Ren páros nyert is.
Még egy órába telt, mire a fiúk mindent összepakoltak, aztán visszaindultunk az ösvényen a buszmegállóhoz.
Szinte egész úton aludtunk, mert a nap végére eléggé kifáradtunk. Így nem is tűnt annyira hosszúnak, mint odafelé.

Elég komótosan másztunk felfelé a lépcsőn. Már csak arra vártam, hogy végre befeküdhessek a meleg ágyamba késő este lévén.
- Vedd elő a kulcsokat - mondta Baekho JR-nak, amikor megérkeztünk az ismerős ajtó elé.
- Nem szükséges - utalt Minhyun valamire, amit nem értettem. Átkukucskáltam JR vállai fölött, és megpillantottam a feltört zárat.
Minhyun belökte az ajtót és felkapcsolta a villanyt. Egy csomó minden hevert a földön, össze-vissza rendetlenség.
- Itt meg mi történt? - kérdeztem döbbenten.
- Ugyanaz, mint múltkor - felelte Minhyun. - Ezen már nem kéne meglepődnöd.
- Ezek nem hülyéskednek - közölte JR, miközben beljebb léptünk.
- Ezek? - kérdeztem vissza lesokkolva. - Nem egy valaki van?
JR kínosan megköszörülte a torkát.
- Azért egy embert öten le tudtunk volna állítani - mondta Minhyun.
- Túlerőben vannak? - tettem fel óvatosan a kérdést.
- Annyira nem... - motyogta az "annyira" szót erőteljesen megnyomva.
- Nem kell félned - ölelte át a derekamat JR.
- Nem is magamért aggódok, hanem értetek.
- Minket nem fel félteni - jelentette ki magabiztosan Baekho. - Csak az éhhaláltól.
Baekho kijelentését nem bírtam ki egy mosoly elejtése nélkül.
- Főzzek valamit?
- Jó lenne - bólintott.
Még a cuccomat sem vittem be a szobámba, csak ledobtam a kanapé mellé, majd elindultam a konyhába.
Egy fél óra alatt készítettem nekik valami elfogadhatót, amivel remélhetőleg elégedettek voltak.
- Öm... lenne egy kis megbeszélnivalónk - mondta JR, miután mindenki jól lakott.
- Igen? - kérdeztem.
- Úgy értem nekünk, fiúknak. Jobban örülnénk, ha...
- Jó, értem - mondtam. - A munkátokkal kapcsolatos.
- Igen.
- Akkor... elmegyek lefeküdni.
- Jó éjt! - mosolygott rám az összes fiú.
Amint a szobába értem, átöltöztem, és bevágódtam az ágyba.